„A rendező (Thomas McCarthy) kiváló alapanyagot kapott. Sok projekttel ellentétben minden felvételt elkészítettek a helyszínen. Így természetesen drágább is lett, mint azt terveztük.” Az HBO 5-10 millió dollárt költött a pilotra, emiatt a producerek már tűkön ülve várják, hogy végre láthassák a nyers vágást, mely a következő két hétben készül el. „A fantázia teljesen mellékes, mert nagyon felnőtt témája van” – mondja Lombardo. – „Miközben nézed, elfelejted, hogy ez fantasy, és ez az, ami tetszik benne.” A film természetesen tartalmazni fog CGI-t is, de Lombardo szerint nem túl sokat. A háttereknél, a direwolves-nál (valódi állat és CGI keveréke lesz), valamint a sárkánytojásoknál. Emellett, akárcsak a könyvben, minden család ruhája és páncélja saját színt kap. A sorozat – melyben feldolgoznák az egész Jég és Tűz dala könyvsorozatot – ha zöld jelzést kap, legkorábban is 2011 márciusában vagy áprilisában kerülhet képernyőre. Lombardo ezzel kapcsolatban is igen optimista: „Meg lennék lepve, ha nem kapná meg, hiszen minden meg van benne ahhoz.” Bár már nem Lombardo nyilatkozatához tartozik, de a tavaly májusban kezdett forgatás óta kiderült pár szereplő neve is. A legnagyobb név mindenképpen Sean Bean, aki anno a Gyűrűk Urában Boromirt játszotta. Ebben a fantasy adaptációban Eddard Starkot fogja játszani. A többi szereplő viszonylag ismeretlen, főleg sorozatok mellékszereplőiként futhattunk össze velük: Mark Addy: Robert Baratheon király Jack Gleeson: Joffrey Baratheon Kit Harrington: Havas John Harry Lloyd: Viserys Targaryen Jennifer Ehle: Catelyn Nikolaj Coster-Waldau: Jaime Lannister, a Királyölő Tamzin Merchant: Daenerys Richard Madden: Robb Stark Iain Glen: Ser Jorah Mormont: Alfie Allen: Theon Greyjoy Sophie Turner: Sansa Stark Maisie Williams: Arya Stark]]>