Az Erő újra elszabadult a Lucasarts legújabb játékában. A 2008-as első The Force Unleashed egyszerű alapokra épült: az Erővel és a fénykarddal minden eddiginél nagyobb tarolást végezhessünk. Ez a recept sikernek is bizonyult, olyannyira, hogy idén meg is érkezett a folytatás. Na de hogyan lehet folytatni egy olyan történetet, melynek előző részében a főhős – legalábbis az Egy új reményt nem figyelmen kívül hagyó befejezésben – meghalt? Aki látta mind a hat filmet, annak nem lehet nehéz kitalálnia. A klón támadása Hat hónappal járunk az után, hogy Galen Marek feláldozta magát barátaiért a Halálcsillagon. Azonban hiába egyesült az Erővel, Vadernek továbbra is szüksége van rá, hiszen el kéne pusztítani a Lázadók Szövetségét, amit az előző részben ők teremtettek meg. A Kamino bolygón klónozza szegény Galent, hogy belőle csinálja meg a tökéletes lázadóvadász fegyvert. Azonban van egy aprócska bökkenő, már azon kívül, hogy mindenki azt szajkózza: Jedit nem lehet klónozni. Galen megörökölte halott eredetije emlékeit. Miután a nagyúr rádöbben, hogy hősünk továbbra sem osztja nézeteit, megpróbálja likvidálni. Sikertelenül. Galen megszökik és nekiáll, hogy felkutassa azt, aki annak idején megóvta a Sötét Oldal rontásától: Juno Eclipse-t. Ehhez azonban meg kell találnia egykori mentorát, Rahm Kota tábornokot, és meg kell küzdenie Vader bérenceivel is. Ami azt jelenti, hogy Kamino, Cato Neimoidia, Dagobah és még egy Nebulon B cirkáló is komoly sérüléseket szenved, hiszen Galen egyszemélyes csillagrombolóként tarol végig mindent, amit meglátogat. Hol a hiba a képben? A történet nem rossz, de sajnos kicsit izzadtságszagú, és ami még rosszabb, igen rövid. Ez a legnagyobb hibája a TFU2-nek. Majdnem fele az első résznek. Jómagam durván hat óra alatt kijátszottam közepes nehézségi fokozaton. Ez kevesebb játékidő mellett kevesebb helyszínt is jelent, sőt, ami rosszabb, kevesebb ellenfelet. Bár most is akad szép számmal rohamosztagos, a boss harcok elmaradoznak. Jómagam az első részben pont azokat szerettem a legjobban, erre fel itt csak néhány akad. És amellett, hogy rövid a játék, a történetét még csak be sem fejezték, hanem csak abbahagyták. Ami jelenthetné, hogy lesz TFU3, de jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a fene sem tudja, lesz-e. Egyszer bejelentették, hogy nem lesz, aztán meg ködösen arra utaltak, hogy valami módon mégis folytatják a történetet. Akárhogy is, egy biztos, ilyen fejbekólintó vége még egy Star Wars játéknak sem volt, sőt, talán csak A Birodalom visszavág hagyott az emberben több kétséget. Szóval folytatniuk kell! És ez elmondható mindkét befejezésről – szokás szerint itt is kettő van, egy jó és egy rossz –, bár a jó vég megdöbbentőbb. Fel lehet írni a negatívumok listájára az irányítást is. Tagadhatatlan konzol portról van szó, ami billentyűzettel és egérrel majdnem játszhatatlan. Ajánlatos gamepadot használni a zökkenőmentes irányításhoz. Hol nincs hiba a képben? A grafika és a fizikai motor még mindig pazar. Továbbra is minden letarolható, minden és mindenki hajigálható, az animációk pedig gyönyörűek. És mindez PC-n fele akkora gépigénnyel, mint amennyit az első rész követelt. Az én átlagos gépemen csak az utolsó pályán lassult le a játék, akkor is még a játszható határon belül maradt. Az első játszhatatlanul lassú volt az első perctől kezdve, annak ellenére, hogy minden beállítást minimumra vettem. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt sem állíthattam semmit low szintnél magasabbra, de a különbség még így is szembeötlő. Változatosabbak lettek a küldetések is, hiszen a folyamatos mészárlást már meg-megszakítja egy minijáték. Ez nagyjából abból áll, hogy Galen zuhan, nekünk meg űrhajó darabokat, épület elemeket vagy sziklákat kell kerülgetnünk, az Erővel szétzúznunk. Nem nagy dolog, de kellő változatosságot biztosít a rövid játékidő alatt. Az Erő képességek továbbra is a lemészárolt ellenségek és berendezések után kapott pontokkal fejleszthetőek. Továbbá ezúttal is lehet holokronokat gyűjtögetni, amik után új kristályokat kapunk a fénykardjainkhoz – igen, immár kettő van -, ily mód megváltoztathatjuk a színét, de kaphatunk Erőpontokat és új ruhát is. Hangok terén sincs probléma. A zene egy része a filmekből van, kis hányada az előző epizódból, a maradék pedig a játékhoz készült. Az egyéb hangok pedig mindegyike a filmekből érkezett, szóval erre tényleg nem lehet panaszkodni. A szinkronhangok is remekek, Galen, Juno, Vader, Kota és PROXY ugyanazon a hangon szólalnak meg, mint az előző részben. Mellettük megszólal Tom Kane, aki A klónok háborúja animációs sorozathoz hasonlóan itt is Yodát szinkronizálja, és Dee Bradley Baker, aki a sorozatban a klónok, itt pedig Jango Fett klón fia, Boba hangját kölcsönzi. Végezetül Ez egy remek kikapcsolódást nyújtó, ám rövid folytatás, pofátlanul lezáratlan, de legalább megdöbbentő történettel. Akinek tetszett az első rész, az semmiképpen se hagyja ki. Aki szereti a Star Wars valamelyik részét vagy válogatás nélkül az egészet, az is nyugodt szívvel kipróbálhatja, megéri. Hiszen, nagyon jó érzés, ha az ember kezében ott a mindenható Erő és letarolhatja a Star Wars univerzum híresebb helyszíneit. Hát még az milyen jó, ha megküzdhetünk a nagy Darth Vaderrel.]]>