Egy jól kondicionált sci-fi őrült akár háttal állva is észreveszi, ha valami neki való dolog van a környezetében, de a szeme sarkából biztosan. Így jártam én is reggeli zsömlevásárlásom közben. A látóterembe óvakodott egy közepesen harsány könyvborító, aminek olyan sci-fis jellege volt. Elsőre arra gondoltam, talán tévedek, hiszen élelmiszerboltban vagyok. Aztán jobban oda néztem és kiderült, a szemem sarkának igaza van. Akadt a címlapon minden: bolygó kéken, sötét űr és még egy fenyegető kozmikus kődarab is. Minden, ami mostanság divatos. Azonnal le is tettem kis bevásárló kosaramat – hiszen a zsömlék várhatnak -, és kézbe vettem ezt a hivalkodó csodát.
Vásárhelyi Lajos kritikája az Anno kiadónál megjelent Nibiru, a halálbolygó című kötetről.
Ahogy megfordítottam – mert az utóbbi időben, könyvügyben nagyon árérzékeny lettem – megállt bennem a szuszogás, mert 390 forintért mostanság még újságot sem láttam, nem hogy könyvet. Majd amikor visszafordítottam megnézvén az elejét, elém tárult a könyv címe teljes középkori mívességében: „Lukács László Nibiru a halál bolygó… Itt a vég ha megérkezik? Valóban 2012. december 21.?” És akkor azt még nem is vettem észre, hogy a tetején (mint egy filmelőzetesnek háromszor) ott van, hogy JÖN! Sőt négyszer, csak a negyediket takarja az eljövendő űrménkű. A zsömléket ekkor teljesen félretoltam és belemélyedtem a kultúrába. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy ez nem egy „Julia” nívójú sf, hanem válasz valamire, amit én nem ismerek. Hát itt a boltban mégsem olvasom el – gondoltam –, ennyit pedig nagyon megér. Így magamhoz vettem (a zsömléket is).
Aztán elég gyorsan rájöttem, hogy ez az árva könyv és írója azon dolgozik, hogy érteles rendet vágjon a káoszban, és fényt vigyen a szurok közepébe. Hát akkor én miért kezdjem fordítva a történetet? Bepötyögtem a neten az Nibirut, és rám ömlött a káosz, meg a félhomály, főleg mire majdnem mindenen átrágtam maga. Még szerencse, hogy az ősmagyar dolgokat csak érintenem kellett, mert azok nagyon egyformák voltak bármely címke is volt a homlokukra ragasztva. Maradtak a csillagok, meg a hisztérikus hitek, „bármiben, csak pusztuljon el a világ”.
És itt volt/van a mozis megjelenés is. Mint templomban a pokolról szóló oltárkép. 2012 – a katasztrófafilm. Csak a neten feltálalt részleteket láttam belőle, de így is hatásosnak ítélem. Láttam a rendező Holnapután című filmjét, és magamon észleltem, hogy a nagy végzetes katasztrófák még az én zsigereimre is hatnak. A 2012 pedig elég sok zsigeri képpel operál. Nagyon megragadó képsor volt számomra a Himalájánál is magasabb hullám, ami – gondolom – jól felsöpri a világot. És van az előzetesben egy másik nagyon bájos kép, amikor a John F. Kennedy repülőgép-hordozó ráborul a Fehér Házra. Jön a tenger, minden ropog, törik, szakad, de a villanyok még égnek az ablakokban! Hiába a fényes eszmék nem adják meg könnyen magukat! Olyan ez, mint egy jó időben megrendelt oltárkép. „Látja Mariskám, ahogy a Mihály arkangyal elintézi a bűnösöket? Egyenesen bele a gonoszok közibe! Mert megérdemlik ám, a sok elvetemült istentagadója! Csak van ott valami, ha a festő is ilyen szépen le tudta pingálni!” Mostanira fordítva: „Tudtak azok a maják valamit, hiszen milyen fejlett volt a matematikájuk! Meg az a Ronald Emmerich is jól belelát a jövőbe. Igaza is van, pusztuljon a férgese.” Mi majd óvóhelyre megyünk, teszem én hozzá itt bátortalanul, nem belegondolva abba, hogy az jár rosszabbul, aki túléli.
Egyetlen kívülálló kételyem van, hogy a Föld szilárd burka, vagy is az, amit mi annak tartunk – hangyányi hatalmasságunkban –, nem vastagabb, mint a tojás sárgáján a hártya. És az egész Föld nevű kócerájt a forgás meg a gravitáció tartja egyben, mígnem jön Szt. Emmerich, ja meg persze Nibiru, és mindez meg kavarodik…
De most térjünk vissza arra, amiből kiindultam, a könyvre. Szegény szerzőnek azért kellett a nagy erőfeszítés, mert tudta, mekkora árral úszik szembe. Szerencsére nem akar minden áron, és minden erővel meggyőzni, csak felsorolja a tényeket, meg összehasonlítja őket. Sokat idéz más világvégét prófétáló könyvekből, de leginkább olyanokból, amik a régi szövegeket próbálják értelmezni. Ez meglehetősen nehéz dolog, mivel elég széles látókörűnek kell lenni, és jó pár nyelven ajánlatos tudni, hogy mindent eredetiben tanulmányozhasson, és úgy tudja érteni, ahogy az akkoriak azt gondolták. Izgalmas utazás, és kulturális csemege.
Lukács László csak felmutatja a tényeket, de semmi következtetést nem von le, nem akar engem, mint olvasót befolyásolni. Abban hiszek, amiben csak akarok. Ha úgy gondolom, hogy jó borzongani a világvége-várásban, nem szándékszik elvenni tőlem ezt az utolsó apró örömöt. Ha másban lelek élvezetet, akkor hihetek abban is. A szerző kigyűjt egy csomó adatot, hogy hány és milyen módon meghirdetett világvége volt eddig. Elszörnyülködhetek, hogy „nahát és egyik sem jött be”! De gondolhatok arra is, hogy „igen, majd ez az utolsó 2012-ben, ez aztán majd jól beteszi a világnak, hiszen már a maják is megmondták.” De igazán csak az látszik, hogy az emberek jobban szeretnek borzongani, mint gondolkodni, elvégre a könyv nem kelendő, még feláron sem.
Pedig vannak nagyon hívő olvasók is. Egy idézetet teszek ide, amely bizonyítja, hogy még a világvége is lehet jó valamire. A szerző nevét fedje jótékony homály – megérdemli.
„Akkor mi a megoldás? – kérdezhetnéd Kedves Olvasó. Nos, van aki Csaba királyfit várja, mások Somlyó hegyére mennek imádkozni, megint mások pedig a Szentkorona megváltó erejében bíznak… precízen vigyázva arra, hogy ne kelljen semmit tenni a reménykedésen kívül. Pedig a megoldás közelít hozzánk és az ellen tényleg nem tehetünk semmit. A Nibiru 2009 májusától már fényesen látható lesz az égen, (persze mi vakok vagyunk hozzá, és nem látjuk, mondom én, pedig már látni kellene) s még lesz két évünk gondolkodni, hogy mit kellett volna tennünk egyenként és nemzetként. Aki pedig 2011 után megmarad közülünk, az talán néhány évszázadra utódainknak leírhatja, hogy milyen világot éltünk a háromezer évente megjelenő és pusztító (rendcsináló) bolygó eljövete előtt. Azt is meg kell írnia majd a jövő generációi számára, hogy e második osztályharc helyett illett volna inkább gondolkodni, hinni, magzatainkat megtartani, és a hazát nem elárulni, hanem megvédeni. Végül: abban csak reménykedhetnek a Nibiru után megmaradottak, hogy az osztályharccal együtt a cionizmust is magával viszi a Földnél tízszer nagyobb „megoldás-bolygó”… amelyről sumér eleink írtak nekünk. Csak mi nem olvastuk el!”
Egyelőre eszem a zsömléimet, amíg még világ a világ, utána meg, ki tudja…..]]>
