Filmkritika: Valami bűzlik Roxfortban

Számomra óriási katyvasznak tűnik a Harry Potter és a tűz serlege című szupermozi, ami éppen most lendül be Magyarországon. Ha családi filmet akarok nézni, biztos nem viszem be rá a gyermekem, ez nem az a karácsony előtti „elmegy-a-család-míg-a-fát-diszítjük” mozi. Ha akciót akarnék nézni, hát megnézem inkább a Szállító 2-t, ha horrort, akkor most A ködre fizetnék be, ha pedig fantasyt, nos, A Gyűrűk Ura még évek múltán is beválik.

Milyen hangulat is kell a negyedik Potter-film megtekintéséhez? Azt hiszem, a legjobb szó rá az, hogy elragadtatott. Vagy elvetemült. Vagy pár toporzékoló gyerek. A végeredmény szempontjából egyre megy: a film a pénztárakban csúcsot dönt, holott erős közepesnek mondanám – ha nem szeretném megbántani a rajongókat.

A helyszín ismerős a fél világ számára. Adott egy mágusiskola, ahol a főgonosz a főhősre utazik, még a sírból visszanyúlva is. Egy mágusiskola, melyben a diákok, ha játszanak, akkor akár az életükkel is fizethetnek egy rossz meccsért. Egy iskola, amely mindent megenged: csoda, hogy nem haltak még ki a tanárok és a diákok. A falak között a horror az úr, és ezen még egy idétlen bál sem képes segíteni. Ahogy a cigánykerekező bolgárok vagy a kékbe öltöztetett francia plüssbabák sem tudják elfeledtetni velünk az ezernyi rémséget.

Valami nagyon nem stimmel a filmmel. Ron és Harry a bálban mint két tök ülnek, de Ron Weasley bizony keményen gusztálja Flör Delakúr seggét, amikor a lányok belibegnek a terembe. (Egyszerűen nincs meg az a fundamentum, amire ilyen jeleneteket ráépíthetnek a készítők: hiszen ebben az iskolában a gyerekek között mintha csak alá- és fölérendeltségi viszony lenne, sőt, a felnőtteknek sincs sem érzelmi, sem szexuális élete.) Azután a Trimágus kupának a korhatárát megemelik idén Voldemort égre festett jele miatt, de mi volt tavaly, amikor kvázi csecsemők is játszhatták, s bizony mindhárom körben az életükkel fizethettek hibáikért a versenyzők? És tényleg Harry Potter, a nagyágyú? Aki Voldemort fő ellenfele, ám a Kviddics Világkupa káoszában egyszerűen elterül, elájul. Mindenki más képes elmenekülni, csak ez a kis tök fekszik tehetetlenül a verseny elhagyott színterén… Valami nem stimmel ezzel a filmmel.

A karakterek széthullottak: Harry Potter olyankor is mosolyog, amikor nem kellene, az a gyanúm, hogy görcs állt a szájába. Nem tudom már, ki ő, mi ő, a vásznon a legbénábbnak tűnik mind közül. Jó, jó szíve van, az rendben, de annyira idegesítően buta, hogy azt sem tudom, mit keres egyáltalán a suliban. Minden újdonságról másnak kell felvilágosítania őt, lényegében mindenki más jobban tud nála mindent. Szétfolyik a jelleme, és ebben bizony nagy szerepe van a béna forgatókönyv mellett Daniel Radcliffe játékának is. A kis Hermione Harry-hez hasonlóan  felnőtt, viszont a Emma Watson  nem tudott kilépnia gyerekszerepből, na jó, felöltöztették nőies báli ruhába és kisminkelték, és akkor, ott a bál végén, a lépcsőn úgy tűnt, mintha érzelmei is lennének. (Csak azt nem tudom, miért kellett a film ideje alatt végig pofákat vágnia Emma Watsonnak? Állandóan grimaszolt, bár az a gyanúm, hogy színészi játék akart lenni.) Weasley-t hagyjuk. Az arcának egyetlen karaktere van: a nehézfejű duzzogós. A főszereplők tehát mintha rosszabbak lennének, mint régen (vagy csak én vártam többet?), bár az „érett” színészekkel is megesik, hogy nem jön át alakításuk: Dumbledore alakja is például egészen képlékeny lett, ha nem ő lenne az iskola élén, nem sok változást éreznénk a mostani történethez képest.

Bevallhatjuk: a forgatókönyv eléggé gyengén sikerült (alapanyag ide vagy oda). Ez van, ha vaskos könyvből vaskos mozit akar valaki csinálni. A film sztorija a karakterek alaktalansága mellett elérte a vontatottság még éppen csak élvezhető fokát. 156 perc azért elég hosszú idő, még úgy is, ha a Kviddics Világkupán csak a csapatok megjelenéséig jutunk. Kicsit sokat vacillál a felnőtt kor küszöbéhez érkező Harry-gyerek és persze barátai is elég sokat bénáznak a bál miatt, már vártam a hamleti monológot: „menni vagy nem menni?” Ám egyébként a versenyszámok előtt is sokat toporognak, mert felkészülés az semmi nincs, csak "levések", és a levések során néha, ha egymásba botlanak, lesz valami konfliktusszerű dolog. A felkészülési idő nem felkészülési idő, csak átmenet két versenyszám között, ami alaposan el lett nyújtva – a la Mike Newell-féle rétestészta.

Ugyanakkor az egész túlontúl horrorisztikus. Még a sárkánnyal való küzdelem elmegy, bár a magyar mennydörgő kis híján pörköltmogyorót csinál Harry tökeiből (amire a hisztis szellemkisasszony is utazik a fürdőben), ám a víz alatti versenyszám már kiakasztotta nálam a mértéket. Mint ismeretes, a sztori szerint versenyzőknek fel kell hozniuk „valamit” a tóból, amit a szobájukból loptak el. Valamit… Aha. Gyerekeket. Gyerekeket raboltak el a verseny szervezői (tanárok?), kábítottak el, vitték le szirének közé, hogy egy versenyszám diadalmasan megmentett TÁRGYAI legyenek. Ez nem verseny, ezek nem tanárok, ez nem iskola. A mozivásznon látni a lekötözött, hullafehér gyerekeket a víz alatt, körülvéve mindenféle vízi szörnyetegektől… EZ a brutalitás csúcsa.

Távol álljon tőlem, hogy valamiféle gyermeknevelési kérdéskörbe menjek át a legújabb Harry Potter-film kapcsán, de mivel a bemutató utáni napon azt hallom a tévéből, hogy az amerikai gyerekek körében a gyilkolós-drogos számítógépes játékok a tavalyinál 10 %-kal jobban fogynak, hát az jut eszembe, hogy valamiféle cenzúrát vissza kellene helyezni az amerikai filmgyártók nyakára. Valamiféle cenzúra kellene a mozik, játékok fölé…

Mert biztos, hogy ezt akarom nézetni a gyermekemmelő Persze mondhatnánk, hogy a gyerekek tudják mi kell nekik; ha nem bírják, nem nézik. Ez nem igaz. Mert te leteszed eléjük ezt, buta felnőtt – Mike Newell, Steve Kloves vagy Stuart Craig -, és ők persze megeszik, de nem is sejtik, hogy talán nem kéne. Nem lesznek másnap rosszabbak és biztos nem nyomják víz alá legjobb barátjuk fejét, hogy aztán valaki megmenthesse őt, de isten őrizz, hogy ezzel álmodjanak! Én ezt sem akarom!

A könyvben az a jó, hogy ezer utat enged a fantáziának. Nem csak a képek, de az alakok és a szavak hangsúlyai is magában az olvasóban alakulnak, formálódnak ki. A film mindent lezár, a fantáziának már csak kevéske teret szab, a folytatások miatt jelen esetben pedig szinte semmit. És ami a filmen elrontódik, az úgy is marad… Bénán, horrorisztikusan, rémítőn. Összehányva a se-nem-mese, se-nem-horror határán.

Perverz egy film a negyedik Harry Potter. Kétség sem férhet hozzá, hogy inkább horror, mint mese. Láttam én már kevésbé szörnyűbb filmet 16-os karikával, mint ahogy láttam igazi mesét is. Két szék közt a pad alatt éreztem magam mozizás közben, mert én nem ezt akartam, nem ezt akarom.

Persze ez egyéni szociális probléma. A látvány remek, és a látvány mindent elad. Ahogy a Potter név is. Senki ne hagyja ki, már csak azért sem, mert látta az első hármat, és persze majd kíváncsi lesz az ötödikre is. Én is meg fogom nézni, hátha annak jó lesz a forgatókönyve, a gyerekszínészek kijárnak végre valami színésziskolát, és Voldemortnak talán kinő az orra… És ősmágus létére azért végre megtanul a pálcájával bánni, mert nagyon gáz, hogy egy béna kölök meg tudja fogni az erejével a hatalmas úr erejét.

Bizony, felettébb gáz… Most, hogy belegondolok.