Egy újszülöttnek minden film új. A DC Extended Universe részeként megjelenő Wonder Woman a DC szuperhősös mozifilm-csomagjának legjobb darabja, amely sajnos viszont nem azt jelenti, hogy Diana themüszkirai hercegnő története a legeredetibb, legötletesebb film az évtized történetében, csupán azt jelenti – egy másik örökbecsű mondás szavaival élve –, hogy „vakok közt félszemű a király”. Mi, régóta moziba járók láttuk már ezt a filmet ezerszer. Egészében és részleteiben is. A naiv hősnő útja, akinek boldog gyermekkorát szörnyű tragédia zárja: a való világ betüremkedik az életébe. Ettől a ponttól kezdve vállalnia kell a sorsát és csak a küldetése létezik számára. Ezzel együtt jön egy fiú, akivel megcsókolják egymást, majd vállt vállnak vetve harcolnak az igazság nevében a Gonosz ellen. És kész. Ennyi. Pont. Az 1918-ban, lényegében az első világháborúban játszódó Wonder Woman annyira meglepő, mint a szőlőlugasban kint felejtett borba beledöglött muslinca. A megoldásai egyszerűek: kardot ki, oszt’ bele a közepibe’! A kapcsolatrendszere sem bonyolultabb. Diana és Steve Trevor kapcsolata körberajzolható egy krétával… Persze már a jegyvásárláskor tudjuk, hogy ők össze fognak jönni, és valószínűleg mivel ezzel mindenki tisztában van, ezért a forgatókönyvet jegyző Allan Heinberg és Geoff Johns úgy vélték, nagyon nem is kell megerőltetniük magukat a szerelmi szál felvezetése során. Gal Gadot és Chris Pine kényelmesen eltolják a filmet. Számomra a csúcspont az volt, amikor Chris Pine hűséges kiskutya tekintettel bámul Dianára, amint amaz első világháború lövészárkainak mocskában kibontja a haját és lassított felvételen egy szokásos félköríves kanyarral visszanéz. „Na – gondoltam ekkor magamban -, Patty Jenkins, ezt odatetted rendesen!” (Vigyázat, szarkazmus volt!) A film sablonos fordulatai kicsit elpillesztettek, azon vettem észre magam, hogy ásítozom a moziszékben. Egy-egy jó poén persze akadt és feldobott, egy aranyos párbeszéd itt, egy vicces jelenet ott. Akcióban sem volt hiány, robbanások, pofozkodás… satöbbi… minden, ami egy szuperhős mozival együtt jár. De ezek sem emelték ki a Wonder Womant az ötlettelenség mocsarából, és nem menthetik a sztori hibáit. Steve Trevor a film második felében sodródik, lényegében lohol Diana után, és még szerencse, hogy a mérges gáz rájuk nem hat (szarkazmus!), vagy amikor aztán tényleg loholnia kellene egy repülő után a kifutón, akkor leáll trécselni. Na persze, nő került elé, azon a nőn meg alig van ruci, az is gömbölyödik meg csillog… Trevor kapitány meg csak pasiból van… A többi szereplő érdektelen, csak vannak, és kész, a pajtások egy sörre vagy egy nótára jók. Esetleg a háború közepén tüzet gyújtani, hogy a füst utat mutasson. Eh… A gonosz Ludendorff német és nagyon gonosz, Méreg professzor meg önbizalomhiánnyal küzd, amitől persze nem lesz összetettebb karakter Ludendorffnál, viszont ő is gonosz. Szerencsére az ellenfélnél aki nem gonosz, az legalább buta. Röviden: a DC Extended Universe ugrott egyet, de nem akkorát, hogy átvigye a Marvel lécét. Mondanám, hogy várok a következő ugrásra, de nem várok. Jön az magától… Addig is: maradnak a DC sorozatai. Sokkal bejövősebbek.]]>
A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.