Május 25-e hagyományosan a Douglas Adams emlékére szentelt ún. Törülközőnap. A Galaxis Útikalauz Stopposoknak című kötet alapján törülközővel a nyakában jár ilyenkor a sci-fi rajongó – a legtöbb esetben magányosan. Idén azonban két komolyabb budapesti program is készül, amiről tudomásunk van. Az egyik a Szertár által szervezett buli, amit az ún. Geek Pride Day-el is összekötöttek. A Geek Büszkeség Napját külföldön 2006. óta rendezik meg, a legelső Star Wars film 1977-es bemutatójára is emlékezve. A kezdeményezés szerint “mindenkinek joga van nördnek és geeknek lennie”. Este 17:00-kor a Moszkva téren a több száz résztvevővel egy óriási nagy 42-t raknak ki, majd a Geek Büszkeség Menete átvonul a Millenárisba, remélhetőleg 42 db. transzparenssel a kezében, végül a Csodák Palotája 42 db. kísérlettel emlékezik meg a jeles eseményről. Részletes infó a Szertáron. Egy másik kezdeményezésről már korábban mi is beszámoltunk: a Hősök terén lesz találkozó, 19:00-kor, légifotóval, Vogon versolvasással, majd átvonulással a Tündérgyárba. Ne ess pánikba! És olvasd el Chelloveck blogját is a Törülközőnapról!]]>