2013 legfontosabb SF történései

Mi sem maradhatunk ki az év végi listázások mániájából, szerkesztőségünk néhány vállalkozó kedvű tagjával összeállítottuk, hogy mik voltak az év legjelentősebb történései. Íme, ezek voltak szerintünk a 2013-as év legjei.

Merras

Filmek

Az év mozifilmje számomra a Gravity volt, amit ugyan nem sorolnék a sci-fi művek közé (nagyjából annyi fantasztikum van benne, mint az Apollo 13 esetében), de rég volt olyan nagyvásznas alkotás, ami 3 másodperc leforgása alatt megvett volna kilóra.

Ha szigorúan az SF-filmeknél maradunk, akkor a Thor: The Dark World viszi a pálmát, amennyire közepes volt az első Thor-film, annyira remek lett a folytatás. (És hogy miért sci-fi a Thor, arról ITT olvashattok bővebben.) Szépen épülget az Avengers világa, a nordikus istenség újabb kalandja azonban adott neki egy intergalaktikus hátteret is – ami persze egy remek lépés is egyben a jövőre érkező Guardians of the Galaxy felé, amiről meg Dzséjt kollega írt egy remek összefoglalót.

Második helyre én a Star Trek: Into Darkness-t teszem: tudom, hogy sok trekkernek vannak ellenérzései az Abrams-féle filmekkel kapcsolatban, de én továbbra is jónak gondolom, amit csinál – igaz, most már azért szeretném, ha készülne egy új tévésorozat is ebben az univerzumban, mert a Trek helye a tévében van elsősorban.

Említsük meg az év csalódásait is: az Elysium azt mutatta be, hogy mi történik, ha egy zseniálisat alkotó rendezőnek hollywoodi pénzt és producereket adunk – hagyjuk. A Man of Steel meg lehet, hogy a pénztáraknál jól teljesített, de a fantasztikus látványon túl nem volt benne semmi izgalmas, pedig azért Supermanből többet ki lehetne hozni.

Tévésorozatok

Idén szerintem remek őszi sorozatidényünk volt, sok-sok érdekes újonccal – meg egy szemtelenül fiatal nagy öreggel. Ez utóbbi lenne a Doktor, és az év televíziós/sci-fi eseménye mindenféleképpen a Doctor Who 50. évfordulós epizódja volt. Hivatalosan is, hiszen Guiness rekordot is döntött: egyszerre 96 országban mutatták be különböző tévécsatornákon, illetve a szerencsésebb országok 1500 mozijában 3D-ben is megnézhették a rajongók. Steven Moffat ismét bebizonyította a pofátlansággal vegyített zsenialitását, egy tökéletes tisztelgést mutatott be a legrégebb óta futó sci-fi sorozatnak.

A legjobb újonc az Almost Human – lehet, hogy azért is, mert szándékosan hűtöttem az elvárásaimat. A J.J. Abrams nevével eladott tévésorozatok az elmúlt 3-4 évben folyamatosan csalódást okoztak, ráadásul az előzetes információk nem nagyon ígértek sci-fis szemmel egetrengető újdonságot a sztorit illetően. Ehhez képest meglepően kellemes, kellően futurisztikus kinézetű, a megfelelő helyeken komoly és vicces sorozatot kaptunk, ahol nem csak a közismert és közkedvelt Karl Urban viszi a hátán a sorozatot, de a nála ismeretlenebb Michael Ealy is tökéletes.

A második legjobb újonc a Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D., amiben ugyan nem repkednek szuperhősök, Tony Stark sem köszön be. Viszont hagyományos, nem-szuperhős emberekből is lehet remek csapatot csinálni, mint a mellékelt ábra mutatja, akiknek néha valóban az a feladat jut, hogy például nordikus istenségek szemetét kell eltakarítaniuk. Kicsit lassabban indul be a sorozat, nem 100%-os, de nagyon kellemes.

Címszavakban még megemlíteném a Defiance-t is, mely évek óta a Syfy egyetlen értékelhető próbálkozása arra, hogy a pankráció mellé valami műsort is tálaljon. Bár úgy hirdetik, hogy a játékkal együtt komplett a sorozat univerzuma, és a játék is hat a sorozatra, ezt annyira még nem sikerült megtapasztalnom. És jó újonc a CW feldolgozása, az angol eredetű Tomorrow People is: a tinisztoris felület mögött vannak érdekességek.

A visszatérők között érdemes megemlíteni az Arrow-t, ami szuperhős tévésorozatként halad a Dark Knight-trilóga nyomdokain, és ezt jól teszi. A Revolution-t meg úgy tűnik, a sírból sikerült visszahozni, az első szezonja alapján én már simán eltemettem volna, de a második szezonra sikerült némi irányváltást csinálni, és elérte a kellemes / nézhető kategóriát.

Cosplay

Idén az SFportallal új területre merészkedtünk, a MondoCon stábjával sci-fi cosplayversenyeket rendeztünk – az Animekarácsony legjobbjait múlt héten hirdettük ki, és abszolút elégedett vagyok az eredménnyel. A Grievous jelmez kreatív és ügyes, és üt, mint buszkerék; amikor először megláttam a Miranda Lawson jelmezt, hát azt hittem, hogy tényleg a játékból pattant elő valami téridő-anomália kapcsán. a Cerberus egykori top ügynöke.

Emellett azonban az év cosplaye és egyben cukisága alant látható:

 

Játék

Nem nagyon játszottam idén friss játékokkal, talán mert idén nem is nagyon fogott meg semmilyen új cím – de az elmúlt évekből amúgy is sok kihagyásom volt, úgyhogy pótoltam pár dolgot. Ami sci-fis szempontból érdekes lehet, az a Star Trek Online, amiről hetek óta rohad benn az adminfelületen egy bővebb ismertető, csak be kéne fejezni 🙂 Bár nem idei a játék, idén több fontos és érdekes fejlesztést kapott, többek között a Legacy of Romulus-t, amivel indíthatunk ezentúl romulán karaktert is. Idén ősszel pedig újabb jelentős tartalmi frissítést kapott, új endgame content került be, de újracsinálták a Föderációs karakterek induló küldetéseit is.

Regény

Az év regénye a magyar kiadók idei kiadványai közül a Leviatán ébredése az, aminek megszavazom az év sci-fije titulust. Friss, ütős sci-fi, gyakorlatilag egy ültő helyemben végigolvastam, és várom a második kötetét is.

Dzséjt

Az idei év véleményem szerint nagyon izgalmas volt sci-fis szemmel, legalábbis több sorozat, film és játék került terítékre, mint az elmúlt pár évben. Vagy csak nekem jött be több, a fene tudja, az biztos, hogy volt miből szemezgetni.

Filmek

Nálam az év filmje mindenképpen a Thor: The Dark World, ami elég vicces, mivel nem csípem különösebben a képregényes szuperhősöket, ellenben nagy Star Trek rajongó vagyok, és ugye idén kaptunk egy remek mozit is abból a franchise-ból az Into Darkness képében. Mégis, a Thor folytatása megelőzte az Enterprise űrhajó kalandjait. A technika és a fantázia ilyen mértékű keverésével, a humorával és persze, Natalie Portmannal a film kilóra felvásárolt.

A második helyezett viszont már rendíthetetlenül a Star Trek: Into Darkness. Látványos, akciódús, szórakoztató mozifilm, amiben egyértelműen a szereplők viszik a pálmát. Kirk, Spock, Scotty és a többiek mind-mind remekül hozzák a régi karaktereket, de hiába minden erényük, a filmet akkor is ellopta tőlük Khan – akit végre én is fenyegetésnek, nem egy eszement ripacsnak láttam. Benedict Cumberbatch zseniálisat alakított, egyértelműen szegényebb lenne a film, ha valaki más játszotta volna a szerepet. De Merrashoz hasonlóan én is tudnék értékelni egy új sorozatot.

A harmadik helyezetett pedig a Pacific Rimnek osztanám ki, amely ugyan általános lehúzásnak örvend, én viszont iszonyú jól szórakoztam rajta. Nem szégyellem bevallani, de amióta megvettem BD-n, havi egyszer megnézem. Nincs nagy sztorija, se ultrajó színészei, a realizmussal alapjáraton hadban áll és az alapötlet is nevetséges, de gyermeki énem imádja, ahogy a házméretű robotok püfölik a hegyméretű szörnyeket. Úgyhogy már alig várom Godzilla ámokfutását.

Sorozatok

Sorozat terén sorrendet nem igazán állítanék, mert eléggé egyenlőtlen lenne a küzdelem. Hiszen hogyan vehetné fel egy ötven éves sorozattal a kesztyűt a pár részes Almost Human? Így inkább csak kiemelném a szerintem értékesebbeket.

 Idén elérte ötvenedik évfordulóját a Doctor Who, az ezt megünneplő epizód tömören összefoglalva (és a 9. Doktortól idézve) fantasztikus lett. Pedig az „idei” – hiszen a fele tavalyi – évad annyira nem lopta be magát a szívembe, a hatodik szezon sokkal jobban tetszett. De persze az idénynek még koránt sincs vége, amikor ezeket a sorokat írom, még két nap van hátra a 11. Doktor távozásáig, ami – mivel szerintem Matt Smith messze a legjobb Doktor a sorban – nyilván nem fog hidegen hagyni.

Távozott egy kedvencem is, a Star Wars: The Clone Wars. A Disney kegyetlenül leszámolt a sorozattal, annak ellenére, hogy az nézettségben az egyik legjobb volt a Cartoon Networkon, de hát valószínűleg túl sok volt a Warner érdekeltség, így a Disney inkább saját produkció (Rebels) után nézett. Kár érte, főleg az utolsó két és fél évad nagyon erős volt egy animációs sorozathoz képest, hihetetlen mértékkel bővítette ki a Star Wars univerzumot (elvárásaim a Rebels felé nem kisebbek). Szerencsére jövő év elején még kapunk majd egy bónusz csomagot, amiben levetítésre kerül a 6. évad befejezett epizódjai.

Két új sorozattal is gazdagodtunk, legalábbis kettő olyannal, ami nekem bejött. Az Agents of S.H.I.E.L.D. egy kellemes matinésorozat, amely remekül illeszkedik a Marvel filmuniverzumba, míg az Almost Human a klasszikus Miami Vice felállásra épített fel egy igen kellemes, sci-fi elemekben bővelkedő sorozatot. Az utolsó epizódtól konkrétan letettem az arcom.

Könyvek

Idén új könyvekhez kevésbé volt szerencsém, valahogy inkább régi klasszikusokat olvastam el újra vagy először. Újra előkerült a Dűne, az Őslénypark, nagy nehezen leküzdöttem a negyedik Mass Effect könyvet (igen, megtettem, elég baj az nekem, ti ne tegyétek!), felelevenítettem Sherlock Holmes történeteit, megismerkedtem a Keresztapával. Új sci-fi talán csak a Leviatán ébredése volt, illetve új fantasy-ként kiolvastam az hazánkban eddig megjelent Witcher könyveket. Illetve nemtetszésem jeleként félbe hagytam olyan könyveket, mint a Metro 2034 és a Trónok harca.

Játékok

Az idén játékokból nem volt hiány, sőt, annyi érdekes produkció jött ki a sci-fi témájában, hogy beérni sem volt időm őket. Pedig még új házi erőművet is hadba állítottam a cél érdekében. Idén a legjobban a sci-fi vonalon talán a Bioshock: Infinite tetszett (amúgy a Tomb Raider), amely (ideiglenesen) elhagyta az első két rész komor, tenger alatti világát, és szó szerint a felhők közé röpített. A Half-Life 2 Alyx Vance-e óta nem prezentált játék ilyen szeretnivaló leányzót, mint amilyen Elizabeth, a történet pedig rendesen meglepi az embert.

Volt egy kolosszális botrányunk is, az Aliens: Colonial Marines képében, amely icipicit nem úgy festett végleges formájában, mint a trailereken és képeken. Félig kész, a promóciós anyagokhoz képest iszonyúan ronda, rosszul megírt és kivitelezett történettel operáló program volt, amihez azután rengeteg patchet kiadtak, hogy fél évvel a megjelenés után végre kész program legyen (poén, de az összes patch együtt véve nagyobb helyet foglal le a vinyón, mint amekkorát a játék a megjelenés napján lefogott). Ennek ellenére nekem már az alapjáték is tetszett, a Stasis Interrupted DLC-vel és a véglegesítésével pedig még jobban bejött.

Illetve idén lezárult két kedvenc trilógiám, a Mass Effect a Citadel DLC-vel, amely ha szabad ezt írnom, a világ egyik legjobb játékához a legszórakoztatóbb, legpoénosabb, legsokoldalúbb és legmeghatóbb kiegészítése. Illetve véget ért a Dead Space 3 is, amely ugyan tartalmazott pár fölösleges elemet (co-op mód, opcionális küldetések), de története és hangulata miatt nálam mindenképpen nyerő helyzetben volt. Pláne, miután az Awekened DLC-vel befejezték a játékot.

Címszavakban meg még néhány megemlékeznivaló: Far Cry 3: Blood Dragon – egy megvalósult áprilisi tréfa, a ’80-as, ’90-es évek akció-sci-fi rajongóinak kötelező. Batman: Arkham Origins – korrekt előzmény egy remek játéksorozathoz. Assassin’s Creed 4: Black Flag – ó hó hóó hóóó, kalóznak lenni oly jó! Metro: Last Light – a könyv folytatásával ellentétben a játék folytatása kiváló. Crysis 3 – eh…

Vyne

Filmek

2013 a filmek terén inkább a csalódások éve volt: Superman – Man of Steel, Elysium, Oblivion – jó alapanyagból sikerült középszerű filmet csinálni.

Így lett harmadik helyezett a Végjáték, mert hiába nagy kedvenc a regény, és hiába jók a színészek, egy sok pénzből készült, látványos, a Végjáték inkább tévéfilmszerű lett.

A második helyezett a Star Trek – Into the Darkness, ami a néhol sántító történet ellenére élvezetes és szórakoztató tudott maradni, és legalább nagyjából hozta, amit a rajongók vártak tőle. Külön bónuszként emelném ki Benedict “Khan” Cumberbatch alakítását, aki miatt eredeti nyelven a Star Trek összehasonlíthatatlanul jobb, mint szinkronosan.

Az év filmje viszont vitathatatlanul a Gravity, mert bár csak szőrmentén sci-fi, ilyen látványos, érzékletes világűrbeli jeleneteket még sosem láttam.

Sorozat

A Doctor Who semmilyen listázásból nem maradhat ki, bár látványosan gyenge epizódokat is produkált a a hetedik évad végére. Az ötvenedik évfordulós rész nem csak ünnepi pillanat lett, amit rajongók millió vártak, hanem egy elfogultságot félretéve is gyakorlatilag hibátlan film. Stephen Moffat bebizonyította, hogy le tud tenni olyan Doctor Who filmet az asztalra, ami méltó tisztelgés az ötven éves múltnak, de nem fullad bele az ájtatos hajlongásba. Így 2013 mindenképp a Doktor éve, és még csak most jön majd a karácsonyi epizód.

Az újonnan indult sorozatok közül az Almost Humant emelném ki, még csak hat rész ment le, de azok között volt két olyan, amitől tátva maradt a szám. A jövőképe és a humora úgy megragadott, ami rég fordult elő SF sorozattal.

A folytatások közül az Arrow – Zöld íjász a Batman kistesójaként befér a harmadik helyre. A főszereplő Stephen Amell külseje újra és újra emeli sorozat népszerűségét, még akkor is ha néha kissé kiszámíthatóak a részek. Kivétel  az első évad tavaszi záróepizódja, ami olyan különlegesen ütős és meglepő volt, hogy az Arrow magában ezzel a résszel biztosította magának a toplista harmadik helyét.

Könyv

Idén kevés olyat olvastam, ami nem valami már ismert történet/univerzum folytatása, ilyen volt Valerio Evangelisti Indulj, inkvizítora, amely furcsán felemás regény, de a középkori szál annyira erős volt benne, hogy a hónapok távlatából szinte feledtette a másik két szál gyengeségeit, így jó a harmadik helyre.

Az ősz örömteli újdonsága Gareth Robert – Douglas Adams Doctor Who regénye, a Shada, ami egyszerűen letehetetlen volt. Pont annyira vicces, kalandos… mint a sorozat a legjobb pillanataiban, ráadásul hiánypótló, mert nincs túlkínálat Doctor Who regényekből magyarul.

A végén jöjjön az év kedvence: Hannu Rajaniemi Fraktálherceg című regénye. Élmény volt olyasmit olvasni, ahol a kalandos történet mellett az eredetiség, az újdonság, a stílus nem szorul háttérbe.

Ezen felül öröm volt látni pár régi nagy kedvenc újra megjelenését, ilyen a Sztrugackij testvérek Stalker és Piknik az árokparton párosításban megjelent kötete, ami kihagyhatatlan alapmű.

  És nektek, kedves SFportal olvasók, mik voltak az év scifijei?  ]]>