A nyevigák című novelláskötete 1982-ben jelent meg, és ott volt a helye a polcomon a Delfin-sorozat könyvei között, de nem azokba belesimulva. Nem is tudom, gyerekként hányszor olvastam el elejétől a végéig vagy éppen csak egy-egy novellát belőle. Első találkozásaim egyike volt ez a sci-fi-vel, és mint ilyen meghatározó. Könnyedsége, játékossága minden olvasáskor örömmel töltött el. Szomorú hír jött nem régen: az írója, Tőke Péter Miklós elhunyt.
A második világháború végét követő nyáron született, 1945 augusztus 3-án Győrben. Itt is nevelkedett, a Révai Miklós gimnáziumban tett érettségit, majd érettségivel a Magyar Vagon- és Gépgyárban dolgozott. A gyár lapjába apró képregény-történeteket írt és rajzolt. Pécsen matematika-rajz szakos diplomát szerzett 1970-ben, ezt követően pedig kézügyességéből élt: a a győri Centrum Áruház grafikusa, majd a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat dekoratőre lett. Festett is, első kiállítására 1971-ben került sor.
A fantasztikum kezdetektől foglalkoztatta, 1974-től folyamatosan jelentek meg könyvei. A robot és a madár (amelyből színdarab is készült 1977-ben), Hany Istók (színdarab 1993-ban, képregény 2012-ben), Veszedelem az ősvilágból, A nyevigák, A veszélyes idősík… és még mások. Gondolatait, történeteit szóban és képben egyaránt közkinccsé tette. Az 1990-es évektől Peter Stock néven is publikált. A nyolcvanas években 1992-ig szabadfoglalkozású íróként dolgozott, és a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának a tagja, majd a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban tanított, ahonnan 2007-ben ment nyugdíjba.
A Veszedelem az ősvilágból 1987-ben megkapta a Móra Nívó-díját, kiemelkedő tanári munkásságáért a Péterfy-díját érdemelte ki 2004-ben, és egy évvel később Győr város Aranyhajó-díját. Munkásságát a város 2014-ben Pro Urbe Győr díjjal ismerte el.
…és most Tőke Péter elment. Legyőzte a betegsége, melyet az SFműhely-nek készült interjújában pár hete szűkszavúan megemlített. Az interjú hamarosan megjelenik, addig viszont egy részletet közlünk belőle a szerző emlékére.
]]>– Meséljen gyerekkoráról, szüleiről, családjáról. Milyen hatások terelték az irodalom felé? – Értelmiségi családban születtem, ami azt jelentette, hogy apám ügyvéd volt. A lakásban a „régi világból” fennmaradt ifjúsági és felnőtt könyvek voltak találhatók. A „régi világ” azért van idézőjelben, mert 1955-körül már egy „új világ” volt Magyarországon. A könyvek többnyire izgalmasak voltak, bár nem mindegyikük gyerekkönyv, ifjúsági olvasmány. Leginkább a kalandos, indiános, cowboyos, detektív- és fantasztikus történetek érdekeltek. Nagy hatással voltak rám Sebők Zsigmond Maczkó úr történetei is… Nagyjából ezek alakították a lelkivilágomat.
– Milyen művekkel jelentkezett először? – Első megjelent írásaim mesék voltak, majd ezeket fantasztikus művek követték, és csak évtizedekkel később kezdtem írni a fantasztikumot többé-kevésbé nélkülöző, főleg felnőtteknek szóló novellákat. A műveim közül a Hany Istók, a láp fia című mondaregényt tartom a legjelentősebbnek. Benne elmondom mindazt, amit az életről érdemesnek tartok elmondani, és szórakoztató olvasmányként sem utolsó.
– Gyönyörű, szomorú történet az egyik korai munkája, a Robot és a madár című képeskönyve. Miért pont egy robotot tett a barátságról szóló történet főszereplőjévé? – A robotember a gépi világot testesíti meg, a madár pedig a természetet, illetve az EMBERT. Ha ez a kettő nincs harmóniában, akkor az emberiségnek vége. A Robot és a Madár-ban a Természet és az Elgépiesedett civilizáció kapcsolatát boncolgatom. Szerintem semmi sem változott azóta. A Természet és a Szeretet nélkül elpusztul az emberiség.
– A sci-fi irodalom mely nemzetközi és magyar klasszikusai hatottak pályájára? – Ray Bradburyt említem, mint a legfontosabbat, bár sokat tudnék felsorolni. Az ő írásaiban az izgalmas cselekmény mellett a költői hangvétel fogott meg leginkább. Nála nem nyüzsögnek a gépek és robotok, sajátos nyugalom árad a műveiből… És nem szabad kihagynom az angol H. G. Wellst sem a régiek közül! Brian W. Aldiss (Am Vorabend der Ewigkeit), A. E. van Vogt (Slan), Philip José Farmer (Der Steingott erwacht) – talán őket említeném elsősorban azok közül, akik hatottak rám. Náluk a kalandos cselekmény egyszerű, elbeszélő stílussal párosul, és pont ez volt az, amire én is törekedtem.
