az Ad Astra kiadó szervezeti átalakuláson megy keresztül – ahogy akkori közleményükben írták, ezentúl elsősorban a hard sci-fi és a tudományos munkák kerülnek náluk előtérbe. Az eddigi hallgatásuk után ma bemutatkozik a kiadó új szerkesztője, aki nem más, mint Szélesi Sándor, az SFportal társalapítója. Íme a kiadó honlapján megjelent bemutatkozója. Kedves SF-olvasók, kedves Olvasóink! Örömteli bejelentéssel kezdhetem: az Ad Astra kiadó pár hónap „hallgatás” után hamarosan új könyvekkel jelentkezik. A hallgatás oka az Ad Astra új kiadási stratégiájának kidolgozása, az új regények kiválasztása és előkészítése volt. Ennek a folyamatnak a végén most már bátran bejelenthetjük, idén legalább hat könyvet fogunk a figyelmetekbe ajánlani, illetve a kezetekbe adni. Lesz, ami változik az eddigiekhez képest, és lesz, ami nem. Kezdjük a külsőségekkel: kicsit igazítottunk a megjelenésen, figyelembe véve a piaci helyzetet és a nyomdatechnika kívánalmait. Ezzel együtt viszont marad a tartalom, a tematika és az igényesség, melyre továbbra is törekszünk. Azaz kortárs science-fiction írók műveiből válogatunk majd, lehetőség szerint a legfrissebb és a legjobb alkotásokat „levadászva”. Pár sorozatot, amit megszerettetek, folytatunk, illetve befejezünk. Ősszel megjelentetjük Hannu Rajaniemi trilógiájának harmadik részét, illetve Vernor Vinge Deepness in the Sky című gigantikus regényét. A „régi” szerzők mellett azonban újakat – úgy értve: hazánkban kevéssé vagy egyáltalán nem ismert szerzőket – is bevezetünk. Hogy kik lesznek ők, arról a szerződések aláírása után rögtön tájékoztatunk benneteket. A kiadói profiligazítás során a hard SF regények mellett közkedveltebb témák felé is nyitunk, ezért a megjelenő kötetek tematikai sorozatokba szerveződnek majd. Ezt az újdonságot a jobb eligazodás kedvéért vezetjük be. Tudományos könyv is érkezik: Nick Bostrom Szuperintelligencia című könyvének megjelenése szintén a második félévre várható. A magyar kiadás szinte az eredetivel együtt lát majd napvilágot. Az Ad Astra nyit a magyar szerzők felé is: évente egy antológiát szándékozunk megjelentetni ismert és pályakezdő írók novelláiból válogatva. Ezek tematikus kiadványokként készülnek el, az első kötet Falak címmel májusban lát napvilágot, és a Könyvhéten már kapható lesz. Az ezt követő antológia 2045-re fog majd koncentrálni. Remélem, eddigi olvasóink megmaradnak velünk, és épp úgy megtalálják majd a kedvüknek való köteteket, mint eddig. Továbbra is számítunk véleményetekre, amit e-mailben vagy a könyves találkozókon akár személyesen is elmondhattok nekünk. Én személy szerint nagy örömmel vágtam bele a szerkesztői munkába. Tartsatok velem, tartsatok velünk ebben az irodalmi kalandban! Szélesi Sándor szerkesztő >>>Kapcsolódó blogbejegyzés: Az Ad Astra kaland mellé  ]]>