A tavalyihoz hasonlóan több mint 60 ezer embert várnak az április 12-én a Kongresszusi Központban megrendezésre kerülő Könyvfesztiválra a szervezők. A rendezvény négy napja alatt 1600 négyzetméteren közel 500 kiállító 40-45 ezer könyve lesz kapható. A belépőjegy 600 forint, de levásárolható. A helyszínen megtalálhatjátok a Galaktika standját is, illetve szombaton (április 14-én) dedikálás is lesz.
A Galaktika könyvei és a magazin számai a Kongresszusi Központ második emeletén a 330. számú standon várják az érdeklődőket. Újdonság, amely kifejezetten a rendezvényen lesz először kapható, Robert Charles Wilson Pörgés című regénye. A m? nemcsak bestseller lett az Amerikai Egyesült Államokban, de 2006-ban elnyerte a rangos Hugo-díjat is.
A standnál emellett megvásárolhatók lesznek a Graal könyvek kiadó kötetei is, azaz a Mysterious Universe könyvei, az SF-m?hely, mely a science-fiction és a fantasy elméleti alapjaival és tematikájával foglalkozik és Anthony Sheenard A csonkolás művészete című SF-novelláskötete.
14-én, szombaton 15 órakor a standnál Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) fogja dedikálni A csonkolás művészete címen megjelent novelláskötetét.
A három és fél nap alatt a kiállítók mintegy 250 programot rendeznek, író–olvasó találkozókat, szakmai fórumokat, könyvbemutatókat és kiállításokat (a program a bookfestival.hu weboldalon olvasható). A rendezvény díszvendége Umberto Eco lesz, illetve Kanada mutatkozik be a magyar olvasóknak.
]]>