Jett Lucas-t, George Lucas örökbefogadott fiát faggatták a következő Star Wars trilógiáról – a fiatalembert egyébként láthattuk annak idején az Attack of the Clones és a Revenge of the Sith epizódokban is egy-egy cameoban, amikor egy fiatal padawant, Zett Jukassat alakította. Nyilván nem egyszerű a helyzete, hiszen nagyjából képben van, hogy mi is fog történni majd az új trilógiában, viszont muszáj tartania a száját, miközben persze másról se faggatják. Mint az alant látható interjúban elmondja, már a Disney-üzlet megkötését megelőzően, egy évvel az eladás előtt már elkezdte George Lucas írni az új trilógia történetét. Nagyjából a kutatói és írói munka felénél jött a gondolat, hogy eladja a Lucasfilmet a Disneynek. Persze a tervet keresztülvinni nem volt egyszerű – George Lucas érthető okokból nehezen engedte el a franchiset is, meg a céget is. „…olyan volt, mint egy 18 éves kölyök, aki készen áll elhagyni a szülői házat. Minden szülő el akarja engedni a gyerekét, de ugyanakkor marasztalni is akarnak.” Cáfolta ugyanakkor azokat az értesüléseket, hogy George Lucas már nem is vesz részt igazán a produkcióban – mint mondja, állandóan egyeztetnek J.J. Abrams-el. Azt is cáfolta, hogy szó lenne bármely Star Trek színész szerepeltetéséről az új trilógiában; a Benedict Cumberbatch-féle pletykákra is viccelődve annyit mondott, hogy egy ilyen fajsúlyú összeolvadás a két sorozat között valószínűleg az apokalipszis kezdetét jelentené. Elképzelhető, hogy egy rövid cameo erejéig ismét fel fog tűnni valamilyen szerepben, ahogy azt az előzménytrilógiában tette. Azt viszont nagyjából tudja, hogy mi fog történni az új trilógiában – és elégedett is azzal, amit a készítők terveznek. Amit Jett Lucas szeretne – de nem biztos, hogy ez fog történni, tette hozzá -, az egy teljesen új generáció bemutatása lenne. Követni egy új generációt, új hősöket és ellenfeleket – ez tenné őt személy szerint boldoggá. A régi szereplők visszatérését is remeknek tartaná – de fontosnak gondolja, hogy az új trilógia új hősökről szóljon. Például Han Solo repülhetné újra a Millenium Falcont – de úgy, hogy például a fiát tanítja űrhajót vezetni. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lnr18AUym-o    ]]>