A múlt hétvégén került megrendezésre a magyar országos SF-találkozó, a HungaroCon, ahol kiosztották a hazai legjobb irodalmi alkotásokat elismerő Zsoldos Péter-díjat. A rendezvényen jelen voltak a hazai cosplay képviselői, a Csillagkapu filmsorozat szinkronszínészei, virtuális valóság, valamint több irodalmi témájú előadás is hallható volt. Idén 36. alkalommal került megrendezésre az országos SF találkozó, idén ismét Budapesten, a XI. kerületben található Fővárosi Művelődési Házban. Átadásra került a legjobb SF műveknek járó elismerés, a Zsoldos Péter-díj, amelyet novella kategóriában idén Böszörményi Gyula vehetett át. Kisregény és regény kategóriában, mivel nem érkezett elég nevezés 2016-ban, díjat nem osztottak. A HungaroCon az elmúlt években jelentős átalakuláson esett át, a hagyományos irodalmi vonal mellett a szervezők jól érezhetően hangsúlyos szerepet szánnak a filmeknek és tévésorozatoknak: a rendezvény közönségének markáns részét képezték idén is a hazai cosplayesek, akik nem csak élethű jelmezekkel és fegyverekkel, hanem bejárható díszletelemekkel is készültek. (Az alagsorban például felállításra került a csillagkapu élethű modellje, amely elé bárki beállhatott fotózkodni.) A rendezvény talán legkeresettebb programja a Csillagkapu filmsorozat magyar szinkronszínészeinek előadása volt. Meglepően sokan ültek be az irodalmi témájú előadásokra, például J. Goldenlane és Lovas Lajos beszélgetése a humor és az SF kapcsolatáról számos érdeklődőt vonzott. Az alagsori teremben különféle játékokat lehetett kipróbálni, különféle társas- és kártyajátékokat és VR sisakot. A crafting asztaloknál a fiatalabbak festettek figurákat és építettek papírmodelleket. A rendezvény időpontválasztása nem volt túl szerencsés, mivel a HungaroCont egy héttel előzte meg egy hasonló budapesti rendezvény, amely szintén erősen épített a cosplay-es közösségre. A program összeállítás tekintetében a rendezvényről hiányzott két dolog: a Star Trek, amely idén ünnepelte születésének 50. évfordulóját, valamint a fantasy vonal. A trónok harca például tökéletesen megfelelne a HungaroCon szándéknak, hogy összehozzák a filmet, a jelmezeseket és az irodalmat egy tető alá.]]>