A fesztivál díszvendégének, Kati Kovácsnak a kiállítása április 16-tól tekinthető meg a klub melletti Terasz Galériában. Élő képregényrajzolás 10 órától egy helyben ismertetett rövid forgatókönyv alapján kezdenek el dolgozni a jelentkezők, akik között több ismert rajzoló is lesz, de bárki csatlakozhat hozzájuk. A képregényt délután 3-ig kell befejezni, tetszőleges, de 5 oldalnál nem hosszabb terjedelemben. 13 órakor indul egy második, villámfeladat, az úgynevezett „comic speech”, amelyben a preparált kockákba és buborékokba ketten felváltva rajzolnak, folytatnak párbeszédet. Erre a rögtönzésre is jelentkeztek már néhányan előzetesen. A legjobban sikerült képregényeket lefotózzuk és délután fél 5-kor kivetítjük, értékeljük. Alfabéta 2008 Immár hagyományosan a képregényfesztiválon kerül sor az előző év legjobbjait jutalmazó Alfabéta-díjak átadására. Újdonság, hogy a nyertesekről a szakmai előzsűri jelölése alapján egy független zsűri a fesztivál előestéjén szavaz és az eredményt magán a fesztiválon hirdeti ki. A jelöltekről a www.kepregeny.info honlap főoldalán található részletesebb információ. A jelöltjekkel a Magyar Képregény Akadémia vezetői készítettek interjúkat, ezek a www.kepregenyakademia.hu honlapon olvashatók. A zsűri tagjai: Varró Attila (Filmvilág, Mozinet), Greff András (Magyar Narancs), Birkás Péter (PC Guru), Galgóczi Tamás (ekultura.hu), Nagy Krisztián (Index Geekz blog), Dunai Tamás (Panel, M?út) és a fesztivál díszvendége, Kati Kovács. Játékbemutatók és konzolok A PC Guru a nap folyamán kétszer is bemutatja a legújabb videójátékokat. A Microsoftnak köszönhetően hat „kiosk” is várja a látogatókat, ahol szabadon kipróbálhatnak számos, elsősorban képregényekhez kapcsolódó játékokat. Vetítések: 10.00 Dínó király, Bleach és Conan, a detektív epizódok az Animax műsorából 13.30 MOME animációs filmek 14.00 Largo Winch (108 perc), a Best Hollywood hozzájárulásával 16.00 Kaptár: Bioterror (97 perc), a Fórum Home Entertainment hozzájárulásával 17.45 Silent Hill fanfilm (35 perc) Színpadi program: 10.15 A PC Guru játékbemutatója 10.45 Bemutatkoznak az Európai Uniós képregénypályázat nyertesei: Kondor Tamás, Orosz László és Gutema Dávid 11.00 Monográfia készült a legismertebb erdélyi magyar képregényrajzolóról. Beszélgetés Rusz Líviával és Dodo Nitával 11.20 Beszélgetés a fesztivál díszvendégével, Kati Kováccsal 11.40 Tájékoztató a Honvédelmi Minisztérium képregénypályázatáról 12.00 Tombola 12.20 Az Alfabéta-díjak átadása 2008 legjobb képregényeinek 12.45 Bemutatkozik a Théba művészeti iskola 13.00 Színezőiskola Haránt Artúrral 13.30 A digitalizáló tábla használata képregényrajzoláshoz. Horváth Henrik előadása 14.00 Tombola 14.20 A Roham kiadó bemutatója 14.45 Így készült a Pernye. Tikos Péter, Szabó Jenő és Felvidéki Miklós prezentációja 15.15 Hogyan rajzoljunk webcomicot? Gépember, Adri és Ross előadása 15.45 Tombola 16.00 A PC Guru játékbemutatója 16.30 Az élő képregényrajzolás értékelése A fesztiválra bejelentett újdonságok: Amerikai képregények: Batman: Hush visszatér 1: Társkeresés – Dilbert: A munka öröme – Kázmér és Huba 5: A bébicsősz bosszúja – Képregényes világtörténet 2: Kína tündöklésétől Róma bukásáig – Pókember: A vadász lelke – Pókember: Az új Bosszú Angyalai Európai képregények: Alexandru Ciubotariu: ÉN története – Guszti 1: Guszti, a tehenek barátja és 2: Guszti történelmet ír – Kati Kovács: Paprikás rapszódia – Lucky Luke 11: A washingtoni férfi – Tintin 7: A hét kristálygömb és 8: A naptemplom Magyar szerz?k: Ács Zsolt-Ábrai Barnabás: Pestblog.hu – Graphit: Múzeum – Panel különszám 2 – Pinkhell 6 – Viorál Andrea: Prince – Roham 8 – Vahan 2 – Vincze Nóra és Hromkó István: Múzeum Mangák és más keleti stílusú kötetek: Berserk 4 – Death Note 4 – Démonnapló 4 – Mennyei dallamok 2 – Naruto 7 Szakirodalom: Buborékhámozó 5 – Rusz Lívia monográfia]]>