Adrian Paul neve egyáltalán nem ismeretlen a magyar televíziónézők körében. A hazai csatornákon jelenleg két, az angol színész nevével fémjelzett sorozat is fut: a Hegylakó és a Zsaru az űrből. Adrian Paul ismertségét leginkább a Hegylakó, azaz Duncan MacLeod szerepe alapozta meg.

{mosgoogle center} Az idén 47 éves művész Londonban született, olasz anya és brit apa gyermekeként. Szülei anyanyelvei mellett franciául is korán megtanult. Már iskolai évei alatt megpróbálkozott a színészkedéssel, ám csakhamar másfelé fordult az érdeklődése. Modellkedéssel kezdett el foglalkozni, később táncossá, majd koreográfussá képezte magát. Igazi művészemberként bekalandozta egész Európát. Az 1986-os év már Amerikában érte, ekkor döntötte el, hogy színészként folytatja pályafutását. Első szerepében egy orosz balett-táncost alakított a The Colbys című sorozatban.

A mozivásznon 1989-ben debütált a The Last Rites című alkotásban egy kisebb szerepben. Ugyanebben az évben megkapta első főszerepét is az Edgar Allan Poe írásából készült Masque of the Red Death nevet viselő filmben. 1989 és 1990 között a War of the Worlds című sorozat színészgárdáját erősítette, majd belekóstolt a szuperhősszerepbe. Az 1991-ben leforgatott, A Bagoly (The Owl) néven futó szériában ugyanis egy olyan harcost alakított, akinek egyáltalán nincs szüksége alvásra.

Néhány kevéssé emlékezetes televíziós és filmes munka után az 1992-es év elhozta Adrian Paul számára a kiugrást, mivel ebben az évben ragadott kardot Duncan MacLeod-ként a Hegylakó tv-sorozat változatában. A közönség hamar megkedvelte a sármos halhatatlan szerepében, a rajongók pedig egyenesen az ifjú Sean Connery-hez hasonlították.

A széria kedvező fogadtatásának köszönhetően 2000-ben folytatást kapott az addig leforgatott három Hegylakó-mozi is. A Hegylakó 4: A játszma vége című filmben az Adrian Paul által megformált Duncan MacLeod és az „eredeti” Hegylakó, Connor MacLeod, azaz Christopher Lambert vállvetve küzdtek az igaz ügyért.

A játszma végével azonban csak ideiglenesen fejeződött be a MacLeod-sztori. Idén ugyanis a mozikba kerül a Hegylakó 5: A forrás nevet viselő alkotás. Ez a Hegylakó-történet az ígéretek szerint sok mindenben különbözni fog négy elődjétől. Az egyik legfontosabb változás: a forgatókönyvet az a David Abramowitz jegyzi, aki a sorozat tartalmának kialakításában is részt vett, ezért várható, hogy az új film hangulata inkább a televíziós széria világához áll majd közelebb. A rendező székbe Brett Leonard ült, a főszereplő természetesen Adrian Paul lesz, aki emellett executive producerként is részt vesz a készítési munkálatokban, így még nagyobb beleszólása lesz abba, hogy milyen legyen a kész alkotás.

Christopher Lambert viszont ezúttal nem áll csatasorba, a francia színész legutóbbi magyarországi látogatásakor is megerősítette, a készítők nem keresték meg szerepajánlattal. Az új film cselekményéről eddig keveset lehetett megtudni, a pletykák szerint négy halhatatlan áll majd a középpontban, akik világuk Szent Grálját szeretnék megtalálni.

Kapcsolódó:
Megkezdődött a Hegylakó 5 forgatása
]]>