Az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetében mintegy tíz éve alakultmeg egy szakszeminárium a magyar sci-fi irodalom tanulmányozására.Munkánk során a “többdimenziós esztétika” módszerét alkalmaztuk, tehátnem tagoljuk az irodalmat magas irodalomra és populáris irodalomra (ideértve a SF-irodalmat); mi egységes irodalomfogalmat tételezünk,amelyben (így a tudományos-fantasztikus irodalomban is) születnekmesterművek (mint felső értékszint), születnek kommersz (mint középsőértékszint), és selejt, giccs is (mint alsó értékszint). Hangoztatjuk,hogy a SF-irodalom nem műfaj; ezt bárki átlátja, aki az iskolábanműfajokról tanult: műfaj a regény, a novella, az elbeszélő költemény, aSF azonban nem műfaj, hanem téma. Vannak közelebbi és távolabbirokonai, így a tézisregény, a politikai és társadalmi utópiák ésdisztópiák, a kalandregény, a fantasztikus utazások stb.; a sci-fiirodalom azonban már másfél évszázada a saját útját járja, bonyolultösszefüggésben a megnevezett és a meg nem nevezett műfajokkal,témakörökkel, de önállóan, saját törvényei által vezéreltetve.

A magyar SF-irodalom előtörténete jól feltárt, az első írókként számon tartott Ney Ferenc és Jósika Miklóséletműve (19. század első fele) az irodalomtörténet-írásban a magahelyén szerepel. A 19. század második felének SF-irodalma, atudományos-fantasztikus irodalom születése megközelítően hasonlóhelyzetben van: a legnagyobb írók és műveik közismertek, pl. Jókai Mór, Tóvölgyi / Schaffner Titusz, Az új világ c. regény szerzője, Makay István a Repülőgéppel a Holdraírója; sőt mi több, ők az európai SF-lexikográfiában is helyet kaptak.De a SF-irodalom megjelenése a népszerű irodalomban alig ismert: azirodalomtörténet-írás nem vett tudomást róla, csak az elméletiSF-irodalomban foglalta össze ezt az anyagot néhány cikk és tanulmány.

A 20. század első felében a sci-fiirodalomnak ez a kettőssége továbbra is megőrződött. Sok ismeretlenvagy alig ismert író nagy tömegben publikált kisebb írásokat a népszerűkiadványokban, és a legjelentősebb írók használták a sci-fi irodalomtémáit és epikus kifejezéskincsét, mint pl. Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Szathmári Sándor.Az irodalomtörténet-írás azonban műveiket csak önmagukban, mintmunkásságuk részét és nem mint egy összetartozó sci-fi irodalom részétértékelte.

A második világháború után az új társadalmi és ideológiai rendszerszületése pusztító hatással volt a fiatal sci-fi irodalomra. Az újesztétika, a társadalmi problémák ábrázolásának követelménye, aszocialista realizmus mint stílus, nehezen tűrte a tudományosfantasztikum nem valóságos cselekményét, s a népszerű irodalomból atudományos fantasztikum szinte kihalt. A hivatalos irodalomtudomány nemismerte el önállónak és egyenrangúnak az irodalomnak ezt a válfaját,gyermekirodalomnak, a tudománynépszerűsítés mézeskanalának tekintette.A SF-irodalom így hivatalos irodalomtudomány támogatása és elismerésenélkül, de egyúttal a szabályozása, befolyásolása és ellenőrzése nélkültudott fejlődni. Az irodalomtudomány figyelme hiányának köszönhetően asci-fi irodalom elé soha nem tűzték alapfeladatul, hogy ábrázolja ajövendő társadalmat, mint a jövő ideális társadalmát, azaz amegvalósult kommunizmus osztálynélküli, demokratikus társadalmát. Ez azelképzelés úgyis megvalósíthatatlan. Az irodalom minden időben csak ajelent tudja ábrázolni, függetlenül attól, mikor játszódik; sci-fiirodalmunk maga is erről győz meg.

Az viszont a sci-fi irodalom jövendőfejlődésére nézve meglehetősen veszélyes elképzelés volt, hogy a sci-fiirodalom a tudománynépszerűsítő irodalom mézeskanala legyen. Azötvenes-hatvanas évek tudományos-fantasztikus irodalmában akad isnéhány ilyen jellegű mű; nem sok. Az írók pontosan tudták, hogy asci-fi irodalom a szépirodalom egyik alfaja, a tudománynépszerűsítésnem tartozhat a feladatai közé. Így mégis ki tudott alakulni egysokoldalú, friss és formagazdag tudományos-fantasztikus irodalom.

A hatvanas és a hetvenes évektől kezdve,amikor a monolitikus ideológiai rendszer oldódni kezdett, gazdag éssokrétű tudományos-fantasztikus irodalom alakult ki, bizonyos mértékig Kuczka Péterszervező tevékenységének köszönhetően. Ebben az időszakban indítottákaz első sorozatokat, a “Kozmosz Fantasztikus Könyvek”-et (1969), a”Fantasztikus Sorozat”-ot (1970), a SF – Tájékoztató c. folyóiratot (1971), a Galaktika (1972) és a Metagalaktika (1978) c. antológiákat; ebben az időszakban léptek föl az utóbb érettnek mondott írónemzedék képviselői, Bogáti Péter, Csernai Zoltán, Szepes Mária és Zsoldos Péter.

A hetvenes évek végén indult el pályáján egy fiatal írónemzedék, amelyet Tőke Péter, Nemere István, Szentmihályi Szabó Péter, D. Németh István, Pap Viola neve fémjelez. A nyolcvanas évek elején ugyanezen nemzedék még egy csoportja csatlakozott hozzájuk, pl. Dévényi Tibor, Lőrincz L. László, V. Nagy Zsuzsanna, Weinbrenner Rudolf, Gáspár András, Kasztovszky Béla.Új sorozatok jelentek meg: a “Fantasztikus Történetek” (1986) és a”Galaktikus Fantasztikus Könyvek” (1988), továbbá egy folyóirat a Robur(1984-86). Még a szépirodalom más válfajának írói, sőt atudománynépszerűsítő irodalom írói is írtak SF-műveket, mint pl. Gyertyán Ervin, Fekete Gyula, Erdei Grünwald Mihály; a másik oldalról Botond Bolics György, Kulin György.A hetvenes-nyolcvanas években több mint hatvan író több mint háromszázSF-művet jelentetett meg a folyóiratokban és sorozatokban. Ezek a művektémájukra, belső világukra, üzenetükre, hangjukra és stílusukra nézvegazdag, sokszínű csoportot képeznek. Ezúttal csak a témájukkalkapcsolatos néhány sajátosságukat tudom megvilágítani.

{mospagebreak title=A magyar sci-fi témái: időutazás}
Azeurópai sci-fi irodalommal összehasonlítva van néhány téma, amelyjobban, és van, amely kevésbé érdekli a magyar írókat. Kevésbé érdekliőket a puszta kaland, amely egyébként a legigénytelenebb alcsoportja aSF-irodalomnak; nem érdekli őket a sci-fi technika és tudományos oldal.Ez már a 19. században is jellemző volt íróinkra: Verne holdutazásánakalapfeszültsége a holdutazás tudományos tervezése és technikaikivitelezése, saját holdutazásaink (Ney Ferenc, Makay István)mondandója azonban a Holdon talált társadalom körül fordul meg. Mindigerősen érdeklődtek az idő problémája, az időutazás iránt, de egyáltalánnem érdeklődtek az időutazás technikai lehetősége, megvalósítási módjairánt. Vannak elbeszélések, amelyekben az időutazás egyáltalán nemigényel technikai eszközt, gépet, véletlenül át lehet esni a múltba,mint pl. V. Nagy Zsuzsanna novellájában, az Aggteleki emlékben (Robur 11). Szepes Mária titokzatos világában sem húzódik világos határ a jelen és a múlt között… Dimenziókapuc. novellájában (Robur 8) az átlépés egyik időből a másikba a békejele, híd, kapocs a különböző generációk, a gyerekek és az öregekközött. Nemere István főhőse egyszerűen koncentrálással tud mozogni az időben a lottónyereményekért (Telitalálat, Gal. 1992/12).

De ha van is technikai eszköze az időutazásnak, az semmilyen szerepet nem játszik. Lőrincz L. László Szeméttelepc. elbeszélésében (Gal. 1987/1) a szemétszállítók a jövőbőlrendszeresen átjárnak hozzánk, hogy a jövő fölhalmozódott szemetétnálunk lerakják. Nekik az időutazás céljára van egy léghajóhoz hasonlógépük, és közlekedésre van “légmotorjuk”. Ez azonban a cselekményszempontjából mellékes, a központi probléma a felelősség: a mifelelősségünk a jövőért és a jövő felelőssége értünk, az ősökért: “Lehet, hogy járni lehet az időben, de szórakozni nem lehet vele.”Gáspár András (A Győzelem koszorúi, Gal. 1987/10. és “Reményfutam“,Gal. 1988/12.) egy csodálatos fát és egy alagutat talált ki azidőutazás eszközéül. Ezek az időutazási metódusok léteznek, és nemigényelnek magyarázatot. Az időutazás, az összeköttetés a különbözőidők között az ő hősei számára egy erkölcsi csapda megoldása, lehetőségaz általuk vagy mások által elkövetett bűnök jóvátételére. Ugyanezt aszerepet tölti be az időutazás Weinbrenner Rudolf Párhuzamos életrajzok c. elbeszélésében (A kitüntetés,1985): a tudós meg akarja menteni a feleségét, aki az ő mulasztásakövetkeztében halt meg. Nála és csak nála esik szó arról, hogy a tudósidőgépet épít, ennek a mozzanatnak azonban itt nem technikai, hanemdramaturgiai jelentősége van, mint a férj bánata, áldozatkészségemegtestesült jelének.

De sem ezekben, sem más, az időutazásrólszóló elbeszélésekben valójában nem az időutazásról van szó. A problémalényege a történelem (a jelen vagy a múlt) megváltoztatásának kérdése:van-e nekünk (vagy általában az embernek) befolyásunk a történelemre, atársadalom fejlődésére, vagy nincs? Van-e szerepe az egyes embernek atörténelem menetében, vagy nincs? Erre a fő kérdésre a szerzők nemegyforma választ adnak. Bogáti Péter Időtojás c. regénye(Robur 13-14) különböző korokból származó fiúkról szól, akik a jövőbőlellopott, tojás formájú időgéppel kísérlik meg, hogy a különbözőkorokban segítsenek ifjú barátaiknak. Minden tehetségüket, ügyességüketés ravaszságukat is használniuk kell, de nekik sikerül befolyásolniukaz eseményeket. Lőrincz L. László Időutazás c. ironikusnovellájában (Gal. 1986/7) a jelen nem változtatható meg a múltban.Hiába utazik vissza a három alkalmazott, hogy főnökükkel annakgyermekkorában barátságot kössenek, összetévesztik a gyerekeket, ésmegsértik, megalázzák jövendő főnöküket.

Ez a cselekmény (a múltba utazni, hogymegváltoztassuk a jelent) gyakran összefüggésben áll azzal amellékértelemmel, hogy történelmi méretekben tegyük jóvá a hibákat.Szentmihályi Szabó Péter Látogató a végtelenből c. regényében(Bp., 1989) egy mai magyar család egy másik civilizáció képviselőjéneksegítségével kísérli meg Mátyás király halálát megakadályozni: így amagyar történelem is megváltozna. Mátyás király mégis meghalt, s az islehet, hogy éppen a látogatás beavatkozásának következtében. (Jómagamis eljátszottam e lehetőséggel egy novellában, Gal. 1994/4), s ugyaneztaz értelmet forgattam ki belőle: a történelmet nem lehet utólaghelyrehozni, a Hitler elleni merénylet sikertelen marad, Szarajevóbaneldördül a lövés, és Zrínyit sem sikerül megmenteni a vadkantól.)

Ezekben a művekben voltaképpen az emberrészvételéről van szó a történelmi folyamatban, filozófiai értelemben adetermináció és a szabad akarat kérdéséről. A szerzők nem hisznekabban, hogy az embernek passzívan kell viselnie a változásokat, deabban sem, hogy a történelem menetét aktívan, kedvünk szerintmegváltoztathatjuk. A legtöbb, ha a körülményekhez okosan alkalmazkodnitudunk. A tudósnak, aki hagyta meghalni a feleségét, viselnie kell afelelősségét. Csak Gáspár András nyújt hősének reményt, még egylehetőséget mindent újra kezdeni (“Reményfutam“), és ezönmagában sokat elárul az ő írói művészetéről. Az emberiségnek atörténelemben ilyen lehetősége nincs, történelmünk egyszeri, azt nemváltoztathatjuk meg, sőt mi több, meg kell őriznünk annak egységét ésváltozatlanságát, ahogy pl. Tőke Péter hangsúlyozza ezt regényében (Veszedelem az ősvilágból, Bp., 1986. és Veszélyes idősík, Bp., 1988). Sőt, Nemere István Időtörésc. regényében (Bp., 1984) a jövőben időrendőrség működik. A regénynegatív főhőse egy történész, aki visszaszökik a múltjába (a mijelenünkbe), hogy egy dél-amerikai diktatúrában a maga technikaisegédeszközeivel karriert csináljon; ellenfele, a pozitív főhős azidőrendőr, aki a történelem megváltoztatását, az időtöréstmegakadályozni igyekszik. Célját csak a saját jövőjének (a mi távolijövőnknek) segítségével sikerül elérnie – mivel a távoli jövő isőrködni fog a történelem zavartalan menetén. A jövő azonbanbefolyásolható, pl. Kasztovszky Béla elbeszélésében (Ki állítja meg Speedway szenátort? – Az idő hídján,Bp., 2000) a jövő forog kockán, egy világháború bekövetkezte vagymegelőzése, ez a jövő azonban a múlt megváltoztatásával elkerülhető.Úgy tűnik, ez felelősségteljes álláspont: nem a múlt kiigazításárólálmodozni, hanem a jövőt formálni.

{mospagebreak title=Az ember és a hatalom}
Amagyar SF-művek másik gyakran tárgyalt problémája a hatalom viszonya azemberhez és az emberé a hatalomhoz. Egyébként ez valószínűleg közöskelet-európai érdeklődés. Írók egész sora foglalkozott e problémakülönböző aspektusaival, pl. Fehér Klára (Oxigénia, 1974), Czakó Gábor (A sárkánymocsár ura, 1988), Krausz Tivadar (Amikor a krumpli “hangulatba” jön…, Gal. 1990/3). Ezúttal csak egyetlen szerző műveit emelem ki: Mandics György Heraklida-trilógiáját.

A trilógia alapötlete: próbára tenni a különböző mesterséges, első pillantásra eszményinek tűnő társadalmi rendszereket. A Vasvilágok c. első kötetben (Bukarest, 1986) a társadalom három ellentétes világ egyensúlyán nyugszik. A második kísérlet (Gubólakók, Bukarest, 1989) a közép uralma. A drómoszc. harmadik kötetben (Bukarest, 1992) a természetes szelekció módszerétpróbálják ki. De a Heraklidák mindhárom kísérlete megbukik. Amesterséges társadalom, amelyet a Heraklidák földöntúli hatalmukkalfölépítenek, a gyakorlatban eltorzul, és embertelen, elidegenítőhatalomnak bizonyul. A vasvilágok, az egyensúly társadalma statikus,eleve elrendelt, feszültségektől gyötört; a Gauss-harang világában afejlődés hanyatlik, tele van bizalmatlansággal, gyanakvással,besúgással; a harmadik világot a kiválasztottak uralják: ők embertelenteljesítménykényszerben élnek, a többség jogfosztottságban. A másodikés harmadik kísérletben jelentős szerepet játszik a Gigantomat, akomputeróriás, aki segíteni akar az embernek; az ő gondoskodásaszemélytelen, átláthatatlan felsőbb hatalommá torzul. Mindháromtársadalmat a másság iránti intolerancia jellemzi. A hatalom bukásátkülönböző belső tényezők okozzák: az első kísérletben a kevés kiválóakösszeesküvése s hozzá a vasvilágok belső bomlása; a második kísérletbena tömeg érzelmei a hatalom fenyegetései miatt, a félelem, azegyüttérzés, a szánalom; a harmadik kísérletben a harc a személyijogokért, az individuális kapcsolatokért és a demokráciáért.

A regények sorában a szerző nézeteinek fe jlődése is megfigyelhető.Az egyes ember szerepe fokozatosan csökken, végül teljesen eltűnik; atömegek szerepe nő. Az ember egyre kiszolgáltatottabb, a hősiességlehetetlen, a jókedv egyre ritkább – mintha a szerző fokozatosan egyrekevésbé hinné, hogy az egyes ember vagy a kiemelkedő kevesek kicsinycsoportja a társadalom sorsát megváltoztatni, megjavítani tudja. Azegyetlen érték, amely mindvégig megmarad, sőt megerősödik, az ember ésember közti viszony, az egyetlen erő, amely az embertelen hatalmatszétbomlasztani képes.

A tömeg és az egyes ember szerepéről PapViola homlokegyenest ellentétes nézeteket vall. Őt különösenkörnyezetünk problémái nyugtalanítják: a környezetszennyezés, azesőerdők kivágása, a kábítószer-kereskedelem, a fegyverkezés.Novelláiban a főszereplők az emberiség érdekében lépnek föl, de a sajátindítékaiktól vezérelve. Jellemző példája ennek Az európai kukacc. novella (Gal. 1989/6). Ennek főszereplője, Mariska asszony egymesterségesen előállított kukac segítségével végrehajtja a teljesleszerelést, de célja nem a béke, hanem a bosszú: bosszút akar állniegykori kérőjén, a csodafegyver kitalálóján. Az írónő nem bízik atömegek történelmi szerepében: szereplői a közjóért munkálkodó, demagányos hősök.

A szerzők gyakran foglalkoznak a jövőképével, amelyben a társadalom túlfejlődik, hanyatlik, az emberelfajul. Gáspár András a közeljövőt ábrázolja, az embertelen hajszát azüzletért, trükkökkel, bérgyilkosokkal, mutánsokkal, amelyben (akárcsakMandics Györgynél) az egyetlen érték az ember és ember közötti viszony,az empátia, s ez egyúttal a megoldás záloga. A jövőképek végpontjaCzakó Gábor regénye, A Sárkánymocsár ura, amelyben a patkányok feudális diktatúrája veszi át a hatalmat az emberiségtől a Földön.

Szó sincs tehát arról, hogy a sci-fi gyermekirodalom lett volna,vagy tudománynépszerűsítés, vagy akár az ideális társadalom képe.Nagyon is bátor irodalom volt, még akkor is, ha válaszaik nem az elsőpillanatra érthetők: a sci-fi irodalom minden időben rejtőzködőirodalom volt. Ám ezek a válaszok az akkori magyar valóságravonatkoztak, ezért a magyar tudományos-fantasztikus irodalom a magyarirodalomnak szerves és elválaszthatatlan része, függetlenül acselekmény, az ábrázolás és a stílus irodalmi szépségeitől.

A sci-fi irodalom sok mindenre alkalmas,majdnem mindenre, amire a nem SF-irodalom, egy-két dologban viszontegyenesen pótolhatatlan:  olyasmire  képes, amire a nemsci-fi irodalom nem: olyan témát is föl lehet vetni benne, amit amásikban nem, olyan kritikát lehet gyakorolni benne, amit a másokbannem.

A kilencvenes években nem egyszerűen azállami támogatások megszűnte, a könyvkereskedelem monopolhelyzete, apublikációs lehetőségek beszűkülése okozta, hogy a magyar sci-fi gyorsés rövid felvirágzása után nehéz helyzetben került, hanem ennek a”társadalmi hivatásnak” a megszűnte: hogy nem volt már szükség többé az”álarcos irodalomra”. Csak remélni tudjuk, hogy íróink előbb-utóbbmegtalálják a hangot a hagyományok méltó folytatására.

]]>