Hát igen. Megtörtént az Evolvens kalózai Mysterious Universe antológia megjelenésére szervezett buli.
Én tapasztalt, öreg MU talalkozóra járó vagyok, de ilyen brutális szétcsúszásban még nem volt részem, elég ha annyit mondok, hogy Anthony Sheenard kb 10 óran keresztül röhögött, ezért nem tudott inni és teljesen józan maradt.
Kérem, azt mindíg tudtam, hogy a jogászok a világ legalkoholistább értelmiségei, de ezt most testközelből megtapasztaltam. Barátunk, Norterty – aki egy ideig Fütykös Bandi, illetve szombattól Vörös Pimpernel néven közrettegett – egy vegyészt megszégyenítve mixelte magának az abszintos söröket, aminek meg is lett a hatása. Erről sajnos nem beszélhetek, mivel már rámszóltak, hogy túl életszerű dolgokat vések a blogomba, de annyi elárulhatok, hogy az abszint-sör eredménye csak és kizárólag 18 éven felüliek részére, a private gold csatornán megtekinthető lenne.
Déltől este 11-ig sikerült elfogyasztanunk 4 kiló csülköt, pékné módra, 8 üveg vörösbort, sört számlálhatatlanul, és meg az after partyn is elment háromnegyed üveg zöld abszint.
A hüje orvosok meg a hüje puritán seggfejek szerint az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, de kérdem én, ha szétnézel ebben a világban mit látsz? Halottakat, buta és ostoba embereket és nyomorultakat milliárdszámra. Most vagy mindenki alkoholista, vagy a puritán barmok próbálnak megint marhaságot szétteríteni, mint a trágyát a mezőn.
Biztos vagyok benne, hogy ha mindenki eleget inna, szóba sem kerülne a háború meg a szenvedés, mindenki ölelgetné a másikat, legfeljebb lehánynák a másik hátát, de a kést nem állítanák bele.
A hétvége élményeire való tekintettel ma nem írtom ki a világot – pedig Téged szivesen kivégeztetnélek. Legyetek alkoholisták, akkor ráléptetek a békéhez vezető útra, máskülönben kénytelen leszek megnyomni a Nagy Piros Világmegsemmisítő Gombot!
]]>