Fennállása óta először fordul elő a Stargate Atlantis sorozattal, hogy nem fut mellette párhuzamosan másik Csillagkapu sorozat. Talán ennek is köszönhet?, hogy a Sci Fi Channel műsorán ?sszel debütáló 4. évadban komoly változások szemtanúi lehetünk – megváltozik a sorozat hangvétele és iránya is.
Stargate Atlantis 4. évad – spoilerek
Az Atlantis új évadja, szám szerint a 4. ?sszel fog debütálni, továbbrais a Scifi Chanell-en, ám fennállása óta először lesz egyedüli Stargatesorozat, így nagy súly nehezedik a készít?k vállára. El kell érniük,hogy az ?sök elveszett városa önmagában is megállja a helyét, kitartsonaz ötödik (ne adj isten, további) évadig, mely az SG-1 lefújása ótaigencsak kétséges. Ezt leginkább a 3. évad második fele, illetve a 4.évad első fele által produkált nézettségi adatok döntik majd el.Sajnálatos mód, az előbbi nem áll olyan jól, mivel a három hetefolytatott sorozat az első 10 részhez képest (amit még tavaly adott lea Sci-fi), romlás látható (akárcsak SG-1 körben). Ennek okát egyesek aDVD felvevők elterjedésével, mások a fél éves szünettel, megint mások asorozat színvonalával magyarázzák, a válasz valószínőleg azaranyközépútban rejlik, vagyis mindegyik tényező közre játszhat.Viszont ezen okok közül a legkirívóbb mindenképpen az az orbitálishiba, amit a Sci-fi követett el, nevezetesen nem lett volna szabad azangliai és kanadai premierek utánra helyezni a 3. évad második felénekbemutatását, mivel így, aki türelmetlenebb volt, rég beszerezhette(jobb minőségben) az új részeket az Internet segítségével.Remélhetőleg, eme melléfogás eszükbe fog jutni a fejeseknek, mikor az5. évad sorsáról döntenek. Ehhez persze az kell, hogy az új évad részeijól kezdjenek, erre pedig a spoilerek alapján minden esély megvan.
Spoilerek Dzséjt blogjában
Kapcsolódó anyagok:
Magyarországra jön a Sci Fi Channel?
Stargate SG-1 DVD filmek
A Dog’s Breakfast – a Stargate Atlantis szereplőinek saját filmje
Stargate SG-1 & Atlantis hírek]]>