Kalandozók Karneválja I.
Az égi fény végül egy naftavető zsibbsztó tüzével sütütt le ránk Narvanbanaz Istenek Pyarron szerinti 3686. esztendejében… a Viadal elkezdődött!
De kezdjük előről.
Megérkezve Pestre, hűvösen ölelt minket körbe a reggeli időjárás. Az útalatt elfogyasztott élelemünket pótlandó, jó kalandozó szokáshoz hívennekivágtunk, hogy megszerezzük leendő zsákmányunkat. A boltba belépve csakkifinomult érzékeinknek köszönhettük, hogy észrevettük, nem mi vagyunk azegyedüli nehézfiúk az épületben. Hamarosan körbevettek minket a riváliskalandozó csapatok, s csak hihetetlen lélekjelenlétünknek köszönhettük, hogynem döntöttük már ott el a Viadalt! Helyette inkább szótlanul vonoltunk át amegmérettetés helyszínére. Mégsem árthattunk az egyszerű járókelőknek, hiszilyenkor óvatlanul is félre röppenhet egy hajító tőr, vagy egy tűzlabda. AzAréna kapuinak feltárulására várni kellett. Szigorú tekintetek fonódtakegymásba, megannyi vérmes kalandozó és kompániája.
Egy barna sörényű fickóodalépett hozzám: Van tüzed?
Nekem barátom? – gondoltam magamban – Egy boszorkánymestertől kérdzed ezt?
Végül elővettem a tűzszerszámom és adtam neki. Aztán feltárult a kapu, s ódonillatú, bársonnyal bélelt lépcsőkön kanyarogva kígyóztunk be az AndrássyPalotába. A Kóborlók rendjének novíciusai hamar papírra vetették adatainkat,hogy tudják, a fejfákra mégis mit írhassanak majd. Az emeleten több, tágasteremben zsúfoltak össze minket, tartottam tőle, hogy egy rafinált légiméreggelazonnal a túlvilágra küldenek. Helyette bírák érkeztek, Képzelet Mesterek, kikhatalmukkal a Viadal vidékét varázsolva körénk, felszólítottak síron túlihangjukon… a verseny kezdetét vette.
Hát küzdöttünk.
S a M.A.G.U.S. krónikásai figyelő szemeikkel gubbasztottak felettünk, hogyha kell papírra vethessék mindazt a dicső tettet, mit véghez vitt 30kalandozócsapat!
S kiszakadva a fantázia világából, egy kicsit teret adva ezen kalandozókérzéseinek, el kell mondjam, hogy mint minden más rendezvény, ez is vegyesérzelmekkel zárult. De hogyan is lehetne kiküszöbölni ezt a hatást, hiszen akinyer, az boldog és még a rossz is megszépül, míg aki veszít, az tán a szépet iselfelejti látni. én mégis úgy gondolom, nem voltak vesztesei a Viadalnak. Vajonvesztesnek számít-e az, aki heteket áldoz társaival a felkészülésre, s arra,hogy egy haldokló dolog felett váljon kirurgussá azzal, hogy távoli vidékrőlszármazó társaival összekarolva megméretteti magát egy Viadalonő
érheti rossz szó a szervezést, a történetet és bármi mást, ahogy ért is, dea lehetőség a mi kezünkben van, hogy jobbá tegyünk egy születő hagyományt.
Jó volt látni, hogy a Tuan kiadó M.A.G.U.S. alkotói részt vettek arendezvényen, bárki dedikáltathatott velük, sőt, Alan O’Connor maga ismesélőként mutatkozott meg az első játékrészben.
A modulról magáról nem hintenék el forrást, hisz aki csak tehti játszavégig, legyen részese a Narvant átszövő ármánynak, döntsön maga a történetmilyensége felől.
Az ebédszünetet követően, mely kötelező volt, ám betartása később szintén vita tárgyát képeztefolytatódott a megmérettetés. (Hadd jegyezzem meg, nekem remekül esett az azegy óra szellőzés és a Török étteremben fogyasztott meleg élelem isértékesebbnek bizonyult hideg szendvicseimnél!)
Azt hiszem az alig több, mint fél óra csúszás elhanyagolható tény egy 150fős rendezvény kapcsán, hisz nagyjából fél hét után fejeződött be maga averseny, hat óra helyett. Sajnos akadt, ki nem várhatta meg a ceremónia végét,melyen a Kóborlók Hadura és Inkvizítora maga tisztelt meg jelenlétével minket. AHadúr szavai közt megbúvó csíny először jó kedvre derített mindenkit, ám miutáncsak három csapat maradt, voltak, kik keserű szájízzel vették fel e szavakat,melyet tán becsmérlőnek véltek. De vajon figyelték-e a Hadúr és segítőjénekutolsó szavait, ahol mély tiszteltükkel tudatták velünk, hogy büszkekalandozóként mindnyájan jogos tagjai vagyunk a rendnek míg dicső tetteinkfolyományaként, vagy a természet törvényei által el nem hullunk soraikból?!
Összességében úgy vélem, nem csüggedhetünk. én büszke vagyok, hogy ilyenkalandozókkal küzdhettem vállvetve egy remélhetőleg hagyománnyá váló versenykeretein belül és jó látni, hogy végre immár nemcsak mi harcolunk aközösségért, hanem egy Kiadó, s soraiban megannyi elszánt és büszke szervező,író, tesztelő hogy újra izgatottan várhassuk, legközelebb mivel bővül Ynevmindenki által magáénak érzett világa!
Ki most nem tehette, jöjjön el tél végén, s legyen részese mindezeneseményeknek, hisz kezdetét vette a Viadal!
]]>
