Dinnye egy rövid, ám annál humorosabb írássallepett meg minket, melyben két ősellenfél vívja meg világrengetőkűzdelmét, amíg egy harmadik fél közbe nem lép. Kellmes szórakozástmindenkinek!
Viszály
Lassan alkonyodott. Mindenki a magaátdolgozott, naplopott, mást meglopott napja után valami kellemes önfeledtelfoglaltságot keresett. Az utca a szokásos esti hangokkal telt meg: „TÃœNéSVAGY HÃVOM AZ ÅRSéGET”, „TOLVAJ!”, „Az a szép…”. A macskák vernyákolásátóleltekintve szokásos nyár végi estének indult. A helyi szórakozó egységekbenekkor kezdődött az élet. A „Mókás Matador” kocsmában most ejtették meg havontarendezett beltéri átalakítást. Több kalandor csapat gyűlt össze, hogy aztánvéletlen sorsolással két csapatba kerüljenek, és egy apró indok folytán laposrakalapálhassák egymást. Nyugalmukat három szakasz gárdista, és pár mágus, pap,felcser vigyázta. Megjelentek a fogadásokat szervezők is, vajon e hónapban kifog nyerni? A kék vagy a vörös csapat? Majd kiderül.
Eközben az utca végén lévő talponállónak nemnevezhető italmérésben éleződik a hangulat, tompulnak az agyak, fogynak akimért korsók.
A véletlen folytán Salehor-t, a viperát ittkét dolog is érte. Az első az nem túl meglepő módon az este volt, a másik megrégi ellenfele Dregonar, a kobra becenevén. Mind a ketten onnan kapták a„művésznevüket”, hogy egy kígyót tetováltattak a halántékuktól a jobbcsuklójukig. Először nem vettek tudomást egymásról, csak a szemük sarkábólfigyelték egymást. Az ajtónálló megállította Salehort, hogy kizárólag egy tőrtvihet be magával, a többit tegye le. Salehor jó kedvében volt, most teljesítettegy küldetést, és busás jutalmat jött elkölteni buja hölgyek között. Azajtónálló arc elsápadt, miután Salehor lerakta a két rövidkardját, a húszdobótőrét, és még vagy egy tucat elrejtett fegyvert. Egy bőrtokba csomagoltákbe mindet, és egy cetlivel igazolhatta, hogy azaz ő csomagja. Majd a tokot, egyugyanakkora tok mellé berakták, amin a Dregonr név díszelgett. „Utánozósmajom…”- gondolta Salehor, és leült a szomszédos asztalhoz.
– Kocsmáros, hozz egy jó sört, de izibe! Maünneplek!
– Csak nem kiverték az elüszkösödött fogadat?– vihogott fel Dregonar gonoszan.
– Nekem legalább megvan még mind a két fülem,tapsi-hapsi.
Ekkor már szinte megállt a kés a levegőben.Aztán eltűnt a feszültség, mintha valaki egyszerűen kisütötte volna, mert egysuhancképű gyerek rontott be a kocsmába lihegve:
– A VÖRÖSÖK NYERTEK! Malomkőhajigáló Tockos, abarbár, tíz embert ütött le zsinórban! Köztük a kéket bajnokát, Vackort atörpét!
– CSAPJON BELE A VILLÃM, BUNDA VOLT! –üvöltötte egy emberként a kocsma, mivel mind a kékekre fogadtak.
– A TE HIBÃD! – mutatott egymásra Salehor ésDregonar.
– Nem bunda volt, mert Farkas, adruida ésBivaly Berek is a kékeknél volt, akik köztudottan a legkeményebb páros.Tockos szerintem csak túl sokat ivott, és elvesztette a kontrollját.
A kedélyek ezután úgy tettek, minthamegnyugodtak volna. Dregonar odafordult a vetélytársához, és a Darts kinézetűtábla felé bökött:
– Kihívlak egy kobold-dárdavető versenyre,téged még úgy se vertelek el.
– Sok a duma te nulla, a vesztes fejest ugrika kinti lóitatóba!
– Ãllom a fogadást!
Odamentek a kijelölt koboldfejhez, ahonnandobni kellett, mind a ketten négy-négy dárdát a kezükbe vettek, és elkezdtekveszekedni, hogy ki kezdjen. Végül egy független embert kértek meg, hogy dobjonfel egy érmét. Dreganor kezdett, Salehor mérgére. Célzott, dobott, közép.Salehor, szinte lemásolta. Közel öt perc után egymást szidva visszaültek ahelyükre, mert ugyanoda dobáltak, és nem tudtak dűlőre jutni.
Pár perc múlva Dregonar egy olyan dalt kezdettel lassan dúdolni, amit Salehor ki nem álhatott. Pengeélesen villantotta odatekintetét, és lassan Salehor, a Vipera az övén függő kés felé nyúlt. Drogenar,a Kobra a szomszédos asztalról szeme sarkából figyelte, miközben a borátkortyolgatta.
– Meg ne merd te cenk! – Mondta Dregonarnyugodt hangon
– Mert mi lesz? – kérdezte vigyorogva Salehor.
– Véged, mint a botnak! – szűrte a fogaiközött Dregonar.
A következő pillanatban egyszerre felugorva,egy artistát meghazudtoló mozdulattal gurultak át az asztal fölött, egymás feléhajítva késeiket. Mindkettő elvétette a célt. Dregonar tőre a falon függő múltszázadban készülhetett gyönyörű nőt ábrázoló festmény bal szemében landolt, mígSalehor pengéje az ablakon repült ki, és az egyik fa oszlopban állt megrezegve. A két ősellenség feszülten állt egymással szemben, farkas szemetnézve, a megfelelő pillanatra várva. Kint meg a Mókás Matadorból a tömegelkezdett ide átszállingózni, hogy hátha lehet itt is valami kis pénzt keresni.Az ősellenségek farkas-szemet néztek egymással, meg sem mozdultak, csak egy helybenálltak, és figyeltek. Majd egymásnak ugrottak.
Közelharcban mind a ketten magasan képzettekvoltak, így igazán eredeti mozdulattal egymás nyakához kaptak. Támadásaiksikertelenek voltak, minden meginduló öklöt és lábat hárítani tudtak. A végénbetaláltak, ugyanakkor, ugyanoda, ugyanazzal az erővel, az állcsúcson.Hátratántorodtak. Dregonar vért köpött:
– Látom, fejlődtél a legutóbbi találkozásunkóta.
– Inkább elengedtem magamat egy kicsit, hogyte könnyebben felzárkózhass egy olyan profihoz, mint én.
– MOST VéGED TE GALÃD! – üvöltötte Salehor éshírtelen kántálásba kezdett.
– BAGOLY MONDJA! – felelt Dregonar és ős iselkezdette kántálni.
Az ősi energiákat látni lehetett, ahogyfókuszálódtak a kezek között, és a kántálás sem igazán arra a hörgésre, krákogásrahasonlított, amit egy tüdőrákos adna ki magából, hanem inkább, valami lágyabb,de ismeretlen nyelvű énekre hasonlított. Salahor kezei között elkezdett izzania kék energia, míg Dregonar fénygömbje sárgán világított. Fagy és villám, alassú, kínokkal teli és a villámgyors fájdalmas halál.
De a varázslást egyikük se fejezhette be, mertegy iszonytató, ínszakasztó csatabárd landolt közöttük a parkettában.Meglepetten, és folytott dühvel fordultak a fegyver feltehetőleges származásiirányába, hogy kiderítsék, ki volt az az arcátlan, aki közbeavatkozott.
Aztán megrettentek mind a ketten. A Kocsmárosállt ott, bősz tekintettel, kezében a fegyver tökéletes másolatával és egytáblára mutatott, amire több nyelven is fel volt vésve néhány szó:
– NO DUEL / NINCS PVP!
– NO SPELLCASTING / NINCS VARÃZSLÃS!
– NO SHOWDOWN / NINCS LESZÃ
MOLÃS!
Mindketten megrettenve tekintettek a helyUrára és Parancsolójára. Köztudott volt, hogy az itteni kocsmárosok mindkiszolgált veteránok voltak, akik rengeteg ütközetet megjártak, több győztescsatát vívtak a Matadorban, és most itt állt előttük egy, aki szinte forrt adühtől:
– Az én kocsmámban nem lesz semmiféleleszámolás! Aki megszegi a szabályokat, azokat a városi felső-vezetéstől kapottengedélyem miatt megbüntethetem! Egy óra múlva érkezik egy törpe karaván,szomjasak, éhesek, kell a segítség a konyhán és a felszolgáláson! Szóval, hanem akartok Ököllel és Csépelővel jobban megismerkedni – mutatott a mellettemegjelenő két nem túl bíztató látványt nyújtó Ork típusú izomhalmokra – akkorajánlom gyorsan döntsétek el, hogy melyikőtök hol fog segíteni! Persze a károkrendezése után…
A két sorstárs egymásra nézett, nyelt egynagyot, de szemük abban a pillanatban felizzott és egyszerre üvöltve fordulategymás felé:
-KÅ, PAPÃR, OLLÓ! – harsogták egyszerre…