Nem hihetsz a szemednek – Kép és képtelenség a Capa Központban

Kép és képtelenség – Újgenerációs valóságok címmel nyílt kiállítás a Capa Központban, amely a látáshoz kapcsolódó új technikákat egyedi és interaktív módon mutatja be. Csemege mindenkinek, aki gondolt már álmodozva Geordi La Forge vizorjára, a Vasember monitor nélküli kijelzőire vagy más hasonló kütyükre. Ugyanakkor a kiállítás nem csak kockáknak és technikai guruknak szól, hanem bárkinek, akinek van kedve játszani, és nem érzi kínosnak, hogy magában énekelget, madárként csapkod a karjával, a levegővel teniszezik vagy beszippantja a virtuális valóság. Az első teremben a legelső „kiállítási tárgy” összefoglalja, milyen képekre és képtelenségekre lehet számítani. Ez egy apró virtuális játék, az épület előtti területet látjuk a Nagymező utcában, ami teljesen élethűnek tűnik, de nem az. Olyan játék, mint az LG reklám, amikor az állásinterjúra érkezők „látják az ablakban” a meteort becsapódni. Bár ez csak egyetlen monitor egy rövidebb magyarázó szöveggel, különleges, mert összes többi esetben az ember tisztában volt azzal, hogy virtuális valóságot lát, míg ez esetben a valóság és a virtualitás összemosódhat. A továbbiakban a hangsúly már inkább legmodernebb képi és mozgásérzékelős technikákban rejlő végtelen lehetőségeken és a játékosságon van. A második stand, egy kényelmes fotel és a Wii autóversenyzős játék, ami ugyan újdonságnak már nem számít, de felhőtlen szórakozás mindig kicsit is gyermeklelkű embernek. A következő pulton található játék voltaképp a tamagocsi újgenerációs változata, egy távirányító révén egy virtuális kutyával játszhatunk, locsolhatjuk vízi pisztollyal vagy húzogathatjuk előtte a piros pöttyöt, amitől megvadul.     A legkevésbé interaktív és élvezetes részlege a kiállításnak a QR kódot és az újságokból akáregy telefonnal kiolvasható plusz információkat mutatja be. Ki lehet próbálni, valóban működik, de ott lebeg a kérdés a levegőben, hogy igen, és? Sokkal izgalmasabb a két Leap motion technikán alapuló játék a szomszédos pultokon. Ez egyiknél finom ujjmozdulatokkal a saját felvett hangunk modulálhatjuk, a másiknál a kéz mozgatásával irányíthatunk repülő alakot, kerülgetve a különböző akadályokat. Vigyázat, ez utóbbi amennyire unalmasnak hangzik, olyan nehéz aztán otthagyni. [caption id="attachment_18077" align="aligncenter" width="692"] A Google Glass őse a Deep Space Nine-ban[/caption] A harmadik terem a Google Glass kipróbálására ad lehetőséget, illetve egymás mellett lehet megnézni a gyári eszközt és a hackelt verziót. A szemüvegről már sokat lehetett hallani, olvasni, de a kipróbálásakor nem volt meg a „hűha élmény”, inkább zavaró, ahogy túl közelre kell a szemnek fókuszálni, és bár készséggel elhiszem, hogy erre tart a világ, a felhasználási lehetőségek még korlátozottnak tűntek. A negyedik teremben az Oculus Rift (és annak egy hackelt változata) már az embert beszippantó virtualitás megtestesítője, a kissé ormótlan „szemüveg” a fejhallgatóval kombinálva valóban teljesen elszakítja az ember a valóságtól, ami a szórakozáson felül azért szorongató élményt jelent. Az első fotelbe beülve hangra (dúdolni, berregni, morogni… kell) változik a színes mintázat, ami hipnotikus hatású, mint egy LSD álom. Ennél már veszedelmesebb a következő fotel, ahol egy joystick-kal kell menni előre valami hullámvasútszerű pályán és kikerülni a piros kapukat. Kisiklani nem lehet, ütközéskor sem történik semmi, maga a játék egyszerű, mint a bot, de hihetetlenül addiktív. Az ember azon kapja magát, hogy csak akkor képes levenni a szemüveget és visszatérni a valóságba, ha „leveszi az ujját a gázról” és az „autó” lassan megáll, addig csak rója a köröket a végtelenségig, beleszédülve a kanyarokba. Utána nem könnyű felállni a székből, és egyenesen tenni három lépést. A harmadik fotelben egy teljes virtuális utazásra indulhatunk tengerparti domboktól egy nagyvárosi utcaképen át egy szobáig. A képsorok részletessége lenyűgöző, és százszázalékos az benne-lét illúziója. A legkevesebb, hogy az ember összerezzen, vagy ösztönösen megérintene dolgokat. Ennél az eszköznél azt hiszem, megértettem valamit a virtuális valóság természetéből. Ültem a széken, éreztem, hogy a kezem a lábamon van, de lenéztem, és csak a virágos rétet láttam, a saját testem nem. Ilyen körülmények között nehezemre esett megmozdítani a kezem, komoly koncentrálás kellett hozzá. Rémisztő volt megtapasztalni, hogy az agy ilyen disszonancia esetén inkább a szemen át érkező ingernek hisz. Az egész kiállításon ez a kísérlet mutatta meg a legjobban, hogy milyen veszélyei vannak a virtuális valósába való belemerülésnek, pedig én épp csak megmártóztam. Kevésbé veszedelmes vizekre evezve végül az utolsó teremben ki lehetett próbálni a Kinect sportjátékait és egy hackelt változatot, amiben egy egyszerű okostelefonos játékok vezérelünk a mozgásérzékelővel. Egy félóra teniszezés akkor is testmozgás, ha valójában nincs is ütő az ember kezében, így ha más értelemben is, mint az előzőekben, itt is tökéletes volt az illúzió. A kiállítás szervezői láthatóan nem túloztak, amikor az új technikák bemutatásáról és interaktivitásról beszéltek. Külön pluszpontot érdemelnek a teremőrök, akik segítenek a technika alkalmazásában, beszélgetnek, sőt akár Kinect teniszpartnernek is lelkesek, ha épp arra van szükség. Ez bizony sokat dob a kiállítás egyébként sem kicsi élményén. Érdemes több órát szánni a bóklászásra, hiszen mindent ki kell próbálni, sőt egyes standoknál félórákra ott lehet ragadni. Apró gyakorlatias javaslat, hogy tanácsos csúcsidőn kívül menni (már aki megteheti), mert a kiállítás élményét csorbítja, ha sorba kell állni egy-egy játéknál, vagy türelmetlen pillantások kereszttüzében kell helytállni. A kiállításhoz a Capa Központ egy pályázatot is kapcsolt, tanulmányokat, esszéket és/vagy vizuális megoldásokat (pl. infografika, prezi, animáció, videó, kisfilm stb.) várnak, melyek az utópia és/vagy disztópia témáját járják körül, válaszolnak arra a kérdésre, hogy Milyen ötletek, víziók váltak valóra és miképp realizálódtak, amelyek felbukkantak sci-fi regényekben, képregényekben és filmekben? Hogyan képzelhető el a jövő, amelyben ezek az eszközök már hétköznapi tárgyakká válnak, mennyiben változtatják meg a mindennapi életvitelünket?   A kiállítás kurátora: Nemes Attila, társkurátorai Kiss László és Boros Judit A kiállítás megtekinthető: 2014. november 17. – 2015. március 1. között  Belépőjegy: Felnőtteknek 2000 HUF, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 HUF ]]>