The Clone Wars utolsó évadaihoz képest, hiszen a sorozat vége felé Coruscant utcáit több száz figura lepte el, és maga a városbolygó is igen filmszerűre sikerült. Ehhez képest a Spark of Rebelionban Lothal fővárosának utcái kihaltak, mint pisztolypárbaj előtt egy westernfilmbeli város. Ugyanígy érdemes összevetni a birodalmi csillagrombolókat a Venator csillagrombolókkal – utóbbiak mintha a filmből léptek volna át a sorozatba, míg az Birodalmi osztály képviselő hát… Elnagyoltak, na. Persze, kicsit unfair összehasonlítani egy sorozat bevezető filmjét a hat évadot megélt elődje utolsó epizódjaival, pláne annak tükrében, hogy sok tekintetben jobban néz ki a Rebels nyitánya, mint anno a moziban bemutatott The Clone Wars animációs film. És ahhoz sem kell az Erőn át a jövőben kukkantani, hogy tudjuk, a hatodik évadra (ha megéli) már a Rebels sem lesz ilyen szegényes látványvilágú. Sokakat talán megüthetnek a viszonylag egyszerű karaktermodellek – bár a többi animációs tévésorozat még így is lazán elbújhat mögötte. Noha nekem jobban tetszenek ezek a Disney-sebb figurák a The Clone Wars baltával faragott szereplőihez képest, de vitathatatlan, hogy a Rebels ebben még lemarad elődjétől. Bár van pár technikai elem, ami a The Clone Warsból részben hiányzott vagy csak később került bele (csillogó felületek, mozgó haj), a Rebels karaktermodelljei hagynak kívánnivalót maguk után. A wookiee-k például valami hihetetlenül borzalmasan festenek. Emellett a történet lehetett volna erősebb, mert az tulajdonképpen csak annyi, hogy mentsük meg az ártatlanokat a gonosz Birodalomtól, miközben összeszokik a csapat. És ehhez kicsit gáz bevezetés párosult, pontosabban szólva, semmiféle bevezetés nem párosult. A készítők átestek az in medias res nevű paci másik oldalára. Olyan érzése van az embernek, mintha csak odakapcsolt volna az epizódra. A főcímet is olyan hányavetin vetik a képernyőre, hogy az már a nézőnek kínos. És ezzel ki is fújt minden negatívum, amit szerénységem felfedezett. Pozitívumból, hála a tervezőnek, több akad. Amit mindenekelőtt kiemelnék, az a tény, hogy a Rebels a Birodalom idejében játszódik. Nagyon szeretem az ep1-2-3 korszakát, pláne a klón háborúk éráját, de 1999 óta folyamatosan ez az időszak volt a vásznon, majd a televízióban is a porondon. A Birodalom – holott régen csak az jelentette a Star Wars világát – hátrányba került a Köztársasággal szemben. De most a Birodalom visszatér! A Rebelsszel szemben támasztott egyik követelményem pedig az volt, hogy tudjunk meg még többet Palpatine rezsimjéről. Egész pontosan, tudjuk meg azt, amit a filmek nem adtak át igazán: miért rossz a Birodalomban élni. Sajnos erre az ep4-5-6 leginkább csak szóban utal: azért rossz, mert a szereplők azt mondják. És ez csak kis része annak, amit még szívesen megtudnék az Első Galaktikus Birodalomról. Reményeimet a Rebels már a Spark of Rebellionban beváltotta. Ebben a 45 percben többet tudtunk meg a Birodalomról, mint az ep4-5-6-ban összesen! Látunk nyomorba döntött falut, új információkat tudunk meg Tarkinról, megismerkedhetünk a titkosszolgálattal, és ellátogatunk egy olyan bolygóra, amiről 1977 óta tudunk, de se a filmek, se a The Clone Wars cselekménye nem vitt el minket oda. A Rebels éppen ezért nagyon jól teljesít hangulat terén. Az nem idézi a The Clone Warst, se az ep1-2-3-at, és igazán az ep4-5-6 hangulatát is csak részben. Hiába vannak itt TIE vadászok, birodalmi csillagrombolók, rohamosztagosok, a sorozat pluszt ad mindehhez. A Rebels, pontosabban szólva, a bevezető film hangulata inkább olyan, mintha egy Star Warsba oltott animációs Firefly lenne. Itt egy rozzant teherhajó, rajta egy családdal, amelynek gondja van a rendszerrel, ezért folyton alátesznek annak. Nincs itt világmegváltó őrültség, galaktikus háború, politikai huzavona, csak egy jó kis űrwestern… Egyelőre, hiszen a pisztolypárbaj közepette csak felvillan a fénykard, és Obi-Wan Kenobi is beharangozza jó előre az új remény felemelkedését. Ami a szereplőket illeti, igencsak tetszetős társulat. Sokat hasonlítgatják őket a Millennium Falcon állandóan változó legénységéhez, de szerintem ez nem teljesen állja meg a helyét, a Ghost lakói csak részben emlékeztetnek rájuk. A Rebels főhőse Ezra Bridger, Erőérzékeny árva, aki a Birodalom bosszantásával üti el az idejét, mígnem kirabolja az éppen a Birodalmat kirabló lázadó csapatot, így nyerve ingyen jegyet a Ghostra. A Spark of Rebellion alapján ráfoghatjuk, hogy űr-Aladdin, csak neki nincs majma, viszont ez talán elhamarkodott ítélet lenne. Erőérzékenysége és vívódása azért többet sejtet ennél. Pláne, hogy jól láthatóan már ebben az epizódban tudatosan használja az Erőt, és szépen kiépül a mester-tanítvány kapcsolat közte és Kanan között. Kanan Jarrus egykori padawan, aki túlélte a 66-os parancsot. Afféle fénykard forgató Han/Mal figura, mondhatni: cowboy szamuráj. Valószínűleg anno sokan képzeltük el így a Jedi lovagokat. A twi’lek Hera Syndulla a család anyukája, a csapat lelkiismerete és a Ghost pilótája is egyben (ráadásul a családneve egyezik a The Clone Warsos Cham Syndullájéval, valószínűleg nem véletlenül). C1-10P, alias Chopper pedig R2 zsémbesebb, öregebb kiadása, de neki a Spark of Rebellionban kevés szerep jutott, karakterét jobban bemutatja az alant látható The Machine in the Ghost című mini epizód. Garazeb „Zeb” Orrelios ugyan Chewie koncepció rajza alapján született, maximum annyiban hasonlít a wookiee-ra, hogy jó erőben lévő idegen lény. Zeb ugyanis sokkal inkább Jayne-re emlékeztet fegyvermániájával, agresszió túltengésével és beszólásaival. Sabine Wren művész lelkű mandalore harcos, egyelőre nem villant sokat, de ha azt vesszük, hogy a The Clone Warsban a mandik (többnyire) az ellenség oldalán álltak, rejthet a múltja még izgalmas dolgokat. A Birodalom oldaláról is van már pár említésre méltó figura. Darth Vaderre, Darth Sidiousra és Tarkin kormányzóra egyelőre nem számíthatunk – bár utóbbit emlegetik –, hiányérzetünk nem lesz. Kallus ügynök a Birodalmi Biztonsági Hivatal tisztje, és nem egy tesze-tosza tüskelöki, kétszer is megszorongatja hőseinket (bár azok a Star Warshoz méltóan rendre megszöknek), a már most hírhedt Inkvizítor belépője pedig majdnem olyan hatásos, mint Darth Vader első megjelenése. A Rebels világa értelemszerűen az ep4-5-6 elemeiből épül fel, hiszen csupán öt évre vagyunk attól, hogy Luke csatlakozik a Lázadók Szövetségéhez. A TIE vadászok és a birodalmi csillagrombolók az egyértelmű jelei ennek, míg a fehéresen felrobbanó gépek – amik kissé úgy mozognak, mintha modellek lennének –, és az egyszínűre festett lézernyalábok a kevésbé kiszúrható példák. Minden kopott, funkcionálisan egyszerű, szürke, csak néha visz színt a történetbe például Sabine, aki nem csak az egyénisége miatt színes. Viszont a készítők nem határolódtak el az ep1-2-3 világától sem, így már a Spark of Rebellionban is feltűnik az ep1-ből egy űrhajó, míg az Inkvizítor faja szerint egy pau’an az ep3-ból. Zene terén Kevin Kiner egyelőre nem virított nagyot, inkább a klasszikus trilógia muzsikájával operál, ami azért nem tragédia. Sőt, kifejezetten jól passzolnak eme dallamok az olyan pillanatokban, mint az űrcsaták vagy Kanan nagyjelenete – ez mellesleg egy top 10-s Star Wars momentum, végre van súlya annak, hogy valaki Jedi lovag. A Star Wars: Rebels kezdőfilmje, a Spark of Rebellion tehát jól teljesített. Megvalósításában itt-ott ugyan gyengére sikerült, de a hangulata és a karakterei igazi Star Wars élménnyé teszik, amit egyaránt élvezhet kicsi és nagy, a régi és az új trilógia rajongói, a The Clone Wars rajongói, azok meg különösen imádni fogják, akik az egész Star Warsot szőröstül-bőröstül szeretik.]]>