Az Internet elterjedésével megjelentek az internetes játékok, és egyreszélesebb körben terjed az MMOG, azaz a Massive Multiplayer Online Game. Ennekegyik fajtája az RPG azaz a Role Playing Game, vagyis szerepjáték. Manapság márnagyon megszámolni se lehet, hogy mennyit adnak ki évente, a legtöbbjét havidíjasan. Nekem a legtöbb tapasztalatom a Lineage 2 – vel volt, közel egy évetapodom a virtuális világ gyepűit.
Lineage 2: the Chaotic Chronicle
Egyik osztálytársam mutatta meg nekem ezt a játékot, és azonnalmegtetszett. Az egy játékos, lineáris játékok után kifejezetten jól esett aszabadság. Arra megy az ember, amerre nem szégyenli. én egy magyar szerverenkezdtem el, de jelenleg egy külföldin játszom. Mondhatni, a szerverek száma avilágon úgy nő, mint a gomba az erdőben, rengetegen indítanak, de nem mindegyikéletképes, ezért nem sokáig szokták húzni. De ezekről a szerverekről majdlegközelebb írok, most magát a játékot mutatom be.
Az egész egy kitaláltvilágban játszódik, Aden világában.
A játékban öt faj közül tudunk karaktert alkotni, ezek a Törpék, Emberek,Orkok, Elfek és gonosz testvéreik, a Sötét Elfek. Az Emberek mondhatni aszokásos arany középút, bár azért a kinézetben vannak eléggé furcsa dolgok. Amágusoknál a női karakter szerintem nagyon slampos lett, sőt valaki egyenesentehénnek nevezi. De vannak olyan ruhák, melyekben eléggé jól néznek ki. A mágusférfiak meg kicsit selyemfiúsra sikerültek, és ezt néhány ruha is alátámasztja.De összességében egész jól sikerültek a modellek. A Törpéknél eléggé morbidrasikeredett a nemek kinézete. Míg a férfi Törpe úgy néz ki, mint a mikulásalacsonyabb kiadásban, addig a Törpe hölgyikék inkább egy tizennégy éves kislányrahasonlítanak, a hajaik is eléggé vadak, a rózsaszíntől kezdve a vörösig, azextrémebbnél extrémebb frizurákról ne is beszéljünk (például pudli frizura) .Az Elfeknél mind a két nem hasonlóan vékony, hajszínnek a világosabb (fehér,szőke, magenta) a jellemzőek. Vékony testalkatúak, és kecsesek. Míg sötéttestvéreiknél a férfiak tartásában és mozdulataikban látható a fajukra olynagyon jellemző dekadencia. A Sötét Elf hölgyemények meg egyszerűen észbontóak,a készítők nagyon komoly domborulatokkal áldották meg szerény személyüket.Említenem kell még, hogy a Sötételf hölgyeken minél jobb típusú ruha van, annál többet enged meg láttatni.Az Orkok már egy eléggé újszerű kinézetet kaptak. Frizuraként a rasta dominál,a sámánok viszont eléggé sámánosra sikeredtek. A kinézetük eléggé érdekes:nincsenek agyaraik, egyáltalán nem visszataszítók, és igazából az igazi Orkokracsakis az izmos testfelépítésük és zöld bőrszínük emlékeztet. A női nemképviselői köztük legjobban a testépítő hölgyekre hasonlítanak, olyan szintenkidolgozott izmaik vannak.
A faj kiválasztása után a kaszt következik. A Törpéket kivéve minden fajnálegy alap harcos és egy alap mágus van hasonló képességgel. Huszadik ésnegyvenedik szintet elérve tudunk kasztot váltani. A huszadik és negyvenedikszint közötti állapot inkább amolyan félút, hogy eldönthessük, mik isszeretnénk lenni. Ahogy haladnak a fajok, úgy egyre fogynak el a választhatókasztok, az orkoknál már csak négy van, a törpéknél már csak kettő – a legtöbbaz Embereknél van. A végső kasztunkatnagyon meghatározza, hogy mivel kezdünk, a mágus – tanoncok a mágus/pap vonalontudnak tovább haladni, míg a harcosok a vas útját követik ( íjászok kivételévelpersze). A törpéknél a két végső kaszt a Harcikovács [Warsmith] és a Fejvadász[Bounty Hunter]. Szigorúan meg van kötve, hogy kizárólag a saját fajból lehetkasztot választani. Amennyiben valaki eléri a hetvenöt-hetvenhatodik szintet,elkezdhet egy hosszú és nehéz küldetést, hogy lehessen al-kasztja. Ez viszontszerverenként változó, hogy ki mit vehet föl.
A végleges kasztot érdemes nagyon meggondolni, mert amikor az ember elvégzia kasztváltó küldetést, és felveszi a következő kasztot, már nincs visszaút.Ezért érdemes először egy magas szorzós szerveren kipróbálni, hogy melyik kasztmilyen, és utána elkezdeni egy normálisabb szerveren a játékot.
A kasztokról néhány szó röviden. A huszadik és negyvenedik szint közöttikiegészítő kasztokat nem említem meg, mert azok igazából csak amolyan tanítójellegűek, hogy az ember tudja, később mire számíthat.A kasztok viszonylagszéles skálán mozognak, aki kíváncsi rá , az nézze meg a cikk végén találhatóforrásokat.
A játék másik különlegessége a Chapter Boss. Ezek annyira hatalmas lények,hogy gyakran nem csak egy klán, hanem egy egész szövetség vonul fel ellenük. Ahozzájuk vezető út is vérszomjas, nagyon erős szörnyekkel van kikövezve. Ezekközül a legerősebb a Föld Sárkánya, Antharas. Legveszélyesebb tulajdonsága azőrjöngés. Amikor az életerejének legalább a felét elvesztette, elkezdőrjöngeni, és a barlangjában a mennyezetről elkezdenek hatalmas kövek hullani,ami képesek szintén sebezni a karaktereket. Megölésekor természetesen kidobja akincstárát, amit a szaknyelv csak úgy hív: Kidroppolja a fél szervert.
A szörnyek garmadáján kívül a játékosok még kapnak esélyt arra is, hogy nemcsak őket, hanem egymást is tudják irtani. Amennyiben valaki arénának minősülőterületen hal meg, nem veszt semmit. Arénán kívül viszont csakis papoksegítségével tudja az elvesztett tapasztalati pontjainak bizonyos százalékátvisszaszerezni. Az orvgyilkolást PK – nak (playerkill-nek) nevezik. Ezért ajátékos karmát kap, amit úgy tud ledolgozni, ha szörnyeket öl, vagy meghal. Vannak,akik hobbit rendeznek abból, hogy körbe playerkill – ezik a szervert. Ez szépés jó, és az ember neve is szép vérszínűre vált, csak ha ilyenkor megölik, ahátizsákja tartalmát, a kezében lévő fegyvert, rajta lévő páncélt elejtheti.Mondanom se kell, hogy a játékosgyilkosokat mindenki utálja, és ha meglátegyet, azonnal szól a barátainak, és vadászatot indítanak, vagy megpróbáljamaga eltenni láb alól.
Van még mód másik játékosok korlátlan hentelésére, ez pedig a várostromokonlehetséges. Epizódonként bővül az elfoglalható várak száma, és területenkénterősödik az őket védő NPC sereg is. Aki elfoglalja a várat, adót szabhat ki ahozzá tartozó településre, ami a várat birtokló klán kasszáját gazdagítja.Természetesen ezeket a várakat meg is kell védeni, mivel mindig vannak másklánok, akik igényt tartanak a helytartói rangra, és persze a heti bevételreis.
A játéról röviden ennyit, eme cikk a teljesség igénye nélkül készült el,mivel nem volt még időm és alkalmam az összes kasztot kipróbálni. Mindenkicselekedjen belátása szerint, és válassza a neki tetsző fajt/kasztot.
Tisztelettel: Dinnyus
Lvl 58+ dwarf Bounty Hunter @ Dragon/Infinty server (5x).
Clan BlackArmy, Fraternity Alliance
Linkek:
http://l2vackok.tx.hu/ – itt sok infó fent van a játékról ,folyamatosan frissül.
http://arena.upc.hu/lineage2 – a Nightfall szerver hivatalos honlapja
és természetesen a www.lineage2.com
és az eddigi tapasztalataim…