I. Átjáró Nap, az akkor egy éves Átjáró Magazin születésnapi rendezvénye. Bár sem a rendezvénysorozat, sem a magazin nem működik már, mégis érdemes visszanéznünk erre az eseményre – az SFportal lényegében az Átjáró „gyermeke”, a kezdeti években Átjáró Online néven is hivatkoztunk az oldalra. Ahogy Szélesi Sándor egy éve írta, „A magazin alapötlete 2001 szeptemberében fogant meg bennünk, amikor Pozsonyban jártunk a szomszédok nagy SF-találkozóján, az IstroConon”, ahova engem is odavetett a sors. Sándorral konkrétan ott találkoztam először, miközben a szlovák pincérnő „Kávécsku?” kérdésére visszaválaszolt egy „Kapuccsínócsku?”-val. Akkoriban még olyan álmokat kergettem, hogy ha felnövök, újságíró leszek, így amikor elkezdődött az ötletelés egy esetleges magyar SF magazinról, a legtermészetesebb módon pofátlankodtam bele a formálódó stábba, mint reménybeli cikkíró. A társaság az újságtervezgetés mellett már akkor is egy bővebb portfólióban gondolkodott – így rögtön felmerült, hogy a magazin mellé kellenének rendezvények és egyéb közösségépítő tevékenységek.

Az egyik cseh sci-firől szóló előadáson aztán azt hallottuk, hogy az 1990-ben alapított Ikárie című teljesen színes SF-lap (azóta megszűnt és újjáéledt XB-1 néven) húszezer példányban jelenik meg – egy tízmilliós országban. Hazafelé felszívtuk magunkat, hogy nem igaz, hogy Magyarországon nincs egyetlen tudományos-fantasztikus magazin sem (a Galaktika 1996 óta nem létezett), nem igaz, hogy nem él meg, nem igaz, hogy nem tudunk neki olvasókat toborozni. Mire hazaértünk, megszületett bennünk a szándék, hogy megpróbáljuk. @ Sheenard
Ezek a mondatok akár a rendezvényszervezésre is vonatkozhattak volna, bár convention-ügyileg nem álltunk olyan rosszul, mint a kiadványok terén: azt láttuk, hogy a szlovák kollégák képesek voltak mindenféle külföldi színész és íróvendéget meginvitálni a találkozóikra. (Az aktuális Istrocon – mondjuk – félig ki is siklott, ugyanis egy-két nappal voltunk a 2001. szeptember 11-i események után, így pár vendégük egész egyszerűen nem jutott ki az USA-ból a repülési tilalmak miatt.) Akkoriban a hazai sci-fi conok nagy részét két főbb csoport szervezte: az Avana Egyesület évente a Hungarocont Salgótarjánban, ami inkább az irodalmi és tudományos tematikára fókuszált; illetve különböző filmes rajongói klubok a Petőfi Csarnok égisze alatt. A Star Trek, a Star Wars, a Stargate, a Babylon 5, sőt, egy ideig még az X-akták köré is csoportosultak olyan rajongói közösségek, akik összejártak különböző havi klubtalálkozókra. Előbb-utóbb felmerült az ötlet, hogy ezek a klubok akár csinálhatnának közös nagyrendezvényeket is – így évente (olykor évente két alkalommal is) megrendezésre kerültek a Sci-Fi Napok. Természetesen limitált büdzsével, amiből nem nagyon futotta semmi komolyabb akcióra: a legnagyobb sztárvendégek főleg olyan magyar színészek voltak, akik valamelyik sci-fi sorozat főszereplőit szinkronizálták. Ez még az az időszak volt, amikor még nem haldoklott a szinkronszakma, és nem három fillérből kellett megoldani egy-egy sorozatepizód magyar változatát. A közönség imádta a magyar színészeket is, de persze mindenki szeretett volna találkozni a kedvenc szereplőivel. Erre azonban inkább csak külföldön volt lehetőség – nekem a meghatározó élmény a 2002-ben, Bonnban megrendezett X. FedCon volt, életem első külföldi SF találkozója, ahol szó szerint tucatnyi színész jelent meg: főleg a Star Trek sorozatokból, de a régi Battlestar Galacticából vagy épp a Babylon 5-ből is. Sokkoló élmény volt, hiszen én már annak is örültem volna, ha egy huszonnyolcadik mellékszereplővel találkozhatok valamelyik kedvenc sorozatomból – a FedConon ugyanakkor óránként váltották egymást a főszereplők. A szombat esti bulin, amikor már nem annyira voltam szomjas, meg is fogadtam magamnak, hogy márpedig egyszer szervezek olyan rendezvényt, ahol lesznek hasonló színészvendégek. No persze egyedül, huszonéves lelkesedéssel nem lehet rendezvényt csinálni. A klubokban azonban felgyülemlett elég rendezvényszervezői tapasztalat és kreativitás ahhoz, hogy tovább lehessen lépni, az Átjáró Magazin pedig szintén képes volt közönséget megmozgatni, valamint megfelelő céges hátteret nyújtani egy komolyabb találkozóhoz. Ehhez pedig kapóra jött az az aprócska információ, mely szerint Patrick Stewart hazánkban fog forgatni egy tévéfilmet, amiről akkoriban még nem sokat lehetett tudni. A Google már akkor is a barátom volt, úgyhogy megpróbáltam kinyomozni az elérhetőségét – bizonytalan lábakon álló angoltudásom okán Sárközy „Queue” Zsolt, a Trek klub egyik akkori oszlopos tagja segítségét vettem igénybe. Sikerült is megtalálni a hivatalos Patrick Stewart rajongói klubot (szerintem nagyjából tíz éve is ugyanígy nézett ki az oldal), aminek a szerkesztője volt olyan kedves, hogy továbbította a meghívásunkat Stewart asszisztensének. Mint a szerkesztő írta, évente csak egy-két levelet továbbítanak, úgyhogy igencsak szerencsésnek érezhettem magamat emiatt. Ekkor még persze sok helyen elbukhatott volna a titokban tartott project, de pár hét múlva végre kaptam választ, és kiderült, hogy nem lehetetlenre vállalkoztunk. A különféle egyeztetések során azonban az asszisztens egy pár hétre jól eltűnt, így ezt az időszakot jól frászban töltöttem: Sándorék már tervezték a születésnapi találkozót, aminek persze ki kellett volna jelölni az időpontját, amit viszont persze szerettünk volna Stewart napirendjéhez igazítani, ha esetleg elfogadja a meghívást; és persze amiatt is frászban voltam, hogy vajon milyen összeget mond tiszteletdíjnak, és vajon hogy fogunk rá szponzort találni. Pár héttel később azonban végre kaptam választ, méghozzá olyan konkrétat, amit nem vártam. Egyfelől, sűrű elnézéseket kért az asszisztens, mint írta „Patrick-kel épp az X-men 2-t forgattuk, és nem volt semmi időnk”, másrészt pedig megadott egy konkrétnak tűnő dátumot („ha ez így nektek megfelel” – nekünk akár a szerda hajnal 2 is megfelelt volna egy ilyen eseményre). Valamint, hogy egyébként ingyen és bérmentve a rendelkezésünkre áll arra a másfél órára, ha minden egyéb okés. Bizonytalan angoltudásom okán elsőre ezt nem is akartam elhinni, így gyorsan felhívtam Queue-t, hogy jól értelmezem-e a sorokat. Miközben telefonban fordította a szöveget, egy „hűvazze” hagyta el a száját, ebből tudtam, hogy jól értelmeztem a levelet. Amúgy jó is, hogy így alakult, mert mint pár évvel később megtudtuk, Stewart ritkán látogat el sci-fi találkozókra, és akkor 50.000 dolláros fellépti díjat kér: nemhogy ennyit, de nagyjából egy forintot sem tudtunk volna szponzorációból összeszedni. Akadt egy cég, akit megkerestünk ilyen témában, ők közölték, hogy ők is épp egy eseményt szerveznek, amire Stewartot meghívták – és kissé lekezelő stílusban azt is hozzátették, hogy egyébként pár ingyen belépőt majd igényelhetünk tőlük, mert ők ennyire jó fejek. Mint kiderült, Stewart az ő meghívásukra nem is válaszolt… míg a Magyar Star Trek Klub és az Átjáró Magazin közös meghívását örömmel elvállalta. Gyors keresgélés után végül a MOM Park moziját sikerült megtalálni, mint megfelelő helyszínt. Három teremben folytak párhuzamosan a programok, igyekeztünk minél több scifis vagy sci-fi közeli szervezetet bevonni a programba. A fő programsort természetesen a Trek-köré szerveztük, így a munkából elég szép rész jutott a Magyar Star Trek Klubnak is, akik többek közt Horváth Krisztina vezetésével nagyon jól megoldották a főterem programját is, meg a rendezvény körben felmerülő kisebb-nagyobb katasztrófahelyzeteket is. Voltak képregényes, filmes programok, az előteret pedig teljesen ellepték az árusok, társasjátékosok – a berendezést pedig sikerült kicsit Csillagflotta bázisosra átalakítani mindenféle remek trekker zászlóval. Stewart nem egyedül jött végül, hanem meglepetés vendéggel – néhány színésztársa mellett elhozta magával Glenn Close-t is, ez igazából minket, szervezőket is meglepett kicsit, bár azért félig-meddig készültünk a lehetőségre. De a látogatók között sem csak magyar rajongók voltak – németek is jöttek páran, kicsit irigykedve is ránk: Stewartot akkor már 5 éve próbálták elrángatni valamelyik nagy német conra, de sosem jött össze. De volt egy ausztrál kisnyugdíjas házaspár is, akik kimentek Londonba megnézni Stewartot egy színdarabban – aztán amikor megtudták valahonnan, hogy lesz nálunk közönségtalálkozó, úgy döntöttek, átugranak hozzánk is. Fényképek sajnos nem nagyon maradtak fenn digitális formában az eseményről – a fellépés egyik feltétele az volt, hogy legfeljebb egy hivatalos fotós lehet jelen, a közönség nem fényképezhetett. A bedobozolt albumaim között van egy fotó, amin látható, ahogy Patrick Stewart megérkezik – ez az egyetlen felvétel, amin Szélesi Sándor közösen szerepel vele. Egy oszlop mögül kilátszódik Sándor lába. 🙂 A 10 évvel ezelőtti önmagamat a cikk végén látható videófelvételen sikerült megörökíteni: eléggé alávaló módon úgy döntöttem ugyanis, hogy Stewart fellépése alatt szüneteltetem a szervezői tevékenységemet, és hagyom, hogy Sándor, valamint Michaleczky Péter szaladgáljon, ha esetleg lenne valami gond. Volt. Már csak azért is, mert a fellépést élőben közvetítettük a szomszéd moziterembe, ugyanis nem mindenki fért be a nagyterembe – ezen egyébként Stewart meg is lepődött, amikor átkísértük a szomszédba, hogy legalább egy köszöntés erejéig lássák őt élőben az ott rekedt rajongók is. Úgy tűnt, működőképes lehet a rajongói társaságok, az irodalmi, képregényes, filmes tematika összevonása egy ilyen típusú nagyrendezvénybe – a későbbi Átjáró Napokon szerepjáték versenyekkel is megpróbálkoztunk több-kevesebb sikerrel. Mindannyiunk számára komoly inspirációt jelentett az I. Átjáró Nap, és később egy komplett rendezvénysorozat követte. Beszálltunk a 2003-as HungaroConba is, ahova magát Vader nagyurat, azaz Dave Prowse-t sikerült meginvitálni. (Eredetileg a Chewbacca-t játszó Peter Mayhew-t invitáltuk meg, de egy hirtelen jött filmszerep – az Episode II – miatt le kellett mondania.) Akkor látogatott Ian Watson is először hazánkba (aztán több alkalommal lelkesen visszajött). Mivel szerettük volna, ha minél színesebb a program, meg a jelenlévő rajongói társaság, itt besegítettünk például a Magyar Anime Társaság megalapításába, amire a japán nagykövetségről is ellátogattak.
[…]arra jutottunk, legyen magyar neve egy magyar lapnak, és mivel nem csak SF-et, hanem a közeli tematikákat is szerettük volna beemelni (a minél szélesebb olvasóréteg miatt), ezért aztán a többértelmű Átjáró mellett döntöttünk. @ Sheenard
Hasonló filozófiát követtünk a rendezvények kapcsán. A MOM Parkban még két alkalommal szerveztünk Átjáró Napot, aztán – már a magazin megszűnését követően – egy jó időre átköltöztünk a Millenárisba, ahol Átjáró Találkozások néven rendeztünk kisebb és nagyobb eseményeket – olykor elszakadva a sci-fitől. Ennek keretében került megrendezésre World of Warcraft találkozótól kezdve anime napon át képregénytalálkozóig sok minden. 2006 őszéig tartott az Átjáró rendezvények története, ahol sok-sok külföldi díszvendég megfordult nálunk – például az akkoriban Európai SF Nagymesterré választott Harry Harrison. A vendégek közül akit a legjobban megkedveltem Mira Furlan, a  Babylon 5 és a Lost szereplője volt. Ezen találkozók szervezése üzletileg sosem volt igazán kifizetődő, szervezőként a legnagyobb jutalmat a díszvendégekkel együtt töltött idő jelentette. Nem azért, mert sztárokról van szó – hanem mert mindig sikerült a valóságban is érdekes személyiségeket meghívnunk. A Millenárisban tartott rendezvényekkel 2006-ban végleg lezárult az Átjáró története: azóta a 2005-ben elindult SFportal név alatt dolgozunk. De ez már egy másik történet. Kapcsolódó: az Index beszámolója az első Átjáró Napról ]]>