A TrekMovie.com egy komoly, két részes interjút készített Roberto Orci-val, az Abrams-féle Star Trek filmek egyik forgatókönyvírójával, és elég sok érdekességet elmondott az új filmmel, és a franchise lehetséges jövőjével kapcsolatban. A honlap információi szerint hamarosan indul a Star Trek 2 marketing kampánya, és hamarosan láthatunk valamiféle előzetest; eközben Orci és a stáb többi tagja azt próbálja meg eldönteni, hogy mi is legyen az új film címe. Már van egy végső listájuk, és csak egy-két olyan ötlet van, ami nem tartalmazza a Star Trek-et a címben. Az interjú készítője megpróbálta kiszedni a forgatókönyvíróból, hogy egyébként ki lesz a film főgonosza, kit is játszik tulajdonképp Benedict Cumberbatch. Orci csak annyit erősített meg, hogy az eredeti Trek kánonban is szerepel a karakter, nem pedig teljesen új karakter. Ezen felül azonban tartja magát a titkolózáshoz, mint elmondta, a Trek-ben szerinte a legfontosabb a történet, nem csak a csaták és a nagy robbanások lényegesek – éppen ezért foggal-körömmel védik a történetet a kiszivárogtatástól. Hogy sikerrel járnak-e? Valószínűleg nem, de meg fogjuk próbálni – jelentette ki. Az utómunkálatok gőzerővel zajlanak, két kitűnő vágó dolgozik az anyagon, J.J. Abrams felügyeletével. Nem egyszerre vágják meg a teljes filmet, hanem apró darabonként haladnak: előbb az egyes jeleneteket vágják meg, hogy minél tökéletesebbek legyenek, és csak a végén fűzik össze a teljes anyagot. A film első, nyers változata nagyjából egy hónapon belül készülhet el. Az interjú második felében a TrekMovie a tévés lehetőségekre kérdezett rá. Egy újabb, élőszereplős Star Trek sorozat nem lehetetlen, de a különböző illetékesek sokat gondolkodnak a franchise jövőjén. Bármiféle döntés azonban az új mozifilm bemutatása előtt nem nagyon várható. A CBS Trek-felelősei és a stáb különböző ügynökei mindenesetre már vizsgálják, hogy vannak-e lehetőségek bármiféle egyéb projectre. Az interjú készítője rákérdezett arra, hogy létezik-e bármiféle, akár írott megállapodás a Paramount és a CBS között, hogy amíg jönnek az Abrams-féle mozifilmek, addig nem készítenek élőszereplős tévésorozatot. Orci szerint ilyen kőbevésett megállapodás valószínűleg nincs, de valamennyi fél azokat a megoldásokat keresi, amik a legjobbat jelentik a Star Treknek. Inkább csak olyan cél lehet, hogy ne kannibalizálják a Star Trek-et, ne fárasszák el a közönséget, azok inkább legyenek éhesek a sorozatra. Ez ettől még terepet hagy egy animációs sorozatra, amiről már pletykálnak egy ideje trekker-körökben, maga Orci is utalt egy ilyen lehetőségre egy májusi Twitter-üzenetében. Orci mindenesetre azt mondja, hogy szeretne látni egy ilyen animációs sorozatot – ha lesz ilyen, akkor minden bizonnyal az új idővonalban fog játszódni. Hogy a mozifilmek kapcsán mit hoz a jövő, azt egyelőre nem lehet tudni – Orci mindenesetre örülne, ha majd a harmadik filmet is ő írhatná. Mitöbb, szívesen csinálna még ennél is több Star Treket, akár negyedik, ötödik, hatodik részt is – de azt mondja, hogy ez nem biztos, hogy a legjobb lenne a Star Treknek. Orci azt szeretné, hogy ha eljön az ideje, akkor lássa, mikor kell abbahagyni és átadni a terepet valaki másnak. ]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.