Pirulva bevallom, hogy tegnap volt egy hónapja közelebbi megismerkedésünknek.Régóta itt élünk már egymás mellett,nem szerelem volt az első látásra,bevallom töredelmesen,útáltam tiszta szivemből.Sőt azt hiszem,hogy az érzés kölcsönös volt,sokszor volt az a sanda gyanúm,hogy gúnyosan néz rám monitorszemével.Mert kedves barátaim nem valakiről szerettem volna irni,hanem valamiről.A számitógépről. én egy programozófeleség vagyok.Aki ismeri ezt a fogalmat(a többi programozófeleség)azoknak nem kell semmit sem magyarázni,azok tudják,hogy mi van emögött, és csak megértően,(ön)sajnálkozással vegyes megértéssel bólogatnak hogy hát igen…na ja…De a többieknek elmagyarázom.Feleségül mentem egy programozóhoz.A mézesheteket ő a számitógép előtt töltötte, én a hálószobában sirva.(ó én balga, azt hittem akkor,hogy ez segit.Nem tudtam, hogy egy programozó szivének nem árt meg a viz)Mivel optimista természetű vagyok,lassan megnyugodtam,beletörődtem a sorsomba és békésen éldegéltünk egymás mellett:a férjem és a számitógép és én.Mignem egy viharos áramszünetes éjszakán,mikor becsapott a villám a szomszédos trafóba (Istenem,mindig is tudtam,hogy létezel)megfogant a lányom.Terhes voltam.A férjem ült a számitógép elött.Megszületett a lányom.A férjem ült a számitógép előtt.Nőtt a lányom, elindult az óvodába.A férjem ült a számitógép előtt.Átépitettem a házunkat.A férjem ült a számitógép előtt.(azt a sarkot, ahol a számitógép állt,nem bántottuk)Elkezdődött az iskola.A férjem ült a számitógép előtt. Egyszer egy filmben megütötte a fülem az amerikaiak kedvenc szólása „ha nem tudod legyőzni,társulj hozzá”.Ez az, megvan a megoldás!Egyik barátommal leregisztráltattam magam egy fórumon.Alapvető utasitásokat kértem tőle a számitógép használatát illetőleg, amik körülbelül igy hangzottak:”Ezt a két gombot piszkálhatod,a többihez ne nyúlj!”és leültem a számitógép elé.Hátamra kitűztem egy cédulát a következő felirattal:MINDENKI TUDJA,HOL A SPÁJZ! Spájzajtón cédula:PIZZARENDELéS TELEFONSZÁMA A KÖVETKEZŐ:….. és elkezdtem szárnyalni a neten.Azóta nem nézek TV-t,tükröt,fürdőszobamérleget, semmi olyant ami eddig min.2o alkalommal beletartozott a napi tevékenységembe. és rettenetesen élvezem.Bevallom, beleszerettem.Most már nem tudom elképzelni az életemet NéLKÃœLE. Mert tudjátok meg kedves barátaim,ahhoz hogy lelkünkben harmónia legyen, meg kell tudni bocsájtani még a legnagyobb ellenségünknek is. Csak attól félek egy picit,hogy ha egyszer elmegy az áram,a körülöttem játszó kislányról kiderül,hogy a kisunokám, és hogy az az öregasszony a tükörben nem az anyám,hanem én vagyok]]>