Az Ain’t it Cool információi szerint a Disney nemsokára zöld utat fog adni egy Tron-folytatásnak, így például megtudhatjuk azt a roppant fontos kérdést, hogy miért esik az eső a számítógépes világban. (Tippünk a szivárgó vízhűtés lenne.) Ha igaz lenne a pletyka, nem lennénk meglepve – a Disney világszerte 300 millió dolláros bevételt ért el, hiába volt sok-sok fanyalgó kritika mindenütt, a nézők úgy tűnik, szerették a filmet. (Nekünk is tetszett.). A „belsős források” egyébként két párhuzamos projectről is beszélnek: egyfelől, természetesen mozifilmes, 3D-s folytatást emlegetnek, de addig is, amíg a nagyvászonra kerülhet a dolog, bemutatnának egy TV sorozatot is. A Disney most nem akar 28 évet várni tehát a folytatással, hanem egy komoly franchise-t terveznek a Tronból. Hogy mi lenne a története a 3. epizódnak, azt persze nagyon korai lenne találgatni – mindenesetre picit jobban összekapcsolnák az első rész eseményeivel a dolgot. A középpontba az első rész valós életbeli főgonoszának, Ed Dillingernek a fiát állítanák – akinek csak egy pár perces kámeója volt csupán a Legacy elején, és nem más játszotta, mint Cillian Murphy. De egy Tron-filmből nem hiányozhat a humor sem, Quorra csetlés-botlásait bemutatva egy zseniális – remélhetőleg, Daft Punkos – zenei kísérettel. Reméljük, valami tényleg megvalósul a fenti infókból. ]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.