Bram Stoker: A fehér féreg fészke - kritika

Kuczka Péter szerint a szubkultúrák tengerében korunkban a hagyományos (hivatalos) kultúra szigetei alig-alig emelkednek ki. Egyre kevesebben keresik az irodalom, a zene, a képzőművészet, a filmművészet bármilyenféle harmóniára való törekvését, fogadják el az értékrendjét, nem sikk ma a fejlett esztétikai érzék, csak megzavarja a városi, természettudományos, technikai értelem hasznosságba, célirányosságba, hatékonyságba vetett hitét. Elveszünk az információk óceánjában, az ismerethalmok tömege agyonnyomja – már gyermekkorától kezdve – a nyugati kultúrában élőket. Az én menekülésem a képregény (gyermekkori szerelem), a rockzene (ma már öreg fejjel módjával) és a sci-fi (minden mennyiségben: könyvben, filmen). Kuczka Péter 1976-os Jegyzetek a rémületről című írásában is hasonló szubkultúrákat említ: nála: a képregény, a dzsessz, a science-fiction a kínálat. No, meg a rémregény (= horror), amelynek a főszereplője az ellentmondásos szörnyeteg, aki kettős alak, módfelett skizofrén, és az emberek között él, gyakran megbújva a társadalomban. Abraham Stoker, szülei harmadik gyermekeként, 1847-ben látta meg a napvilágot – ebben az évben született a mi Mikszáth Kálmánunk – Dublinban . Szegénységben nőtt fel egy olyan Írországban, ahol még mindig kísértett az 1845-ös krumplivész emléke. Szűkös anyagi forrásaik ellenére a család (hét gyermeket nevelve) sokra tartotta az irodalmat, megbecsülték a könyveket. A fiú 1863-ban a Dublini Trinity Collegeba került. Az energikus fiatalember – aki gyermekkorában beteges volt – ekkorra már 190 cm-re nőtt és 80 kilót nyomott, kiemelkedő képességű atlétaként tartották számon. Stoker 1878-ban feleségül vette Florence Balcombet, akit korábban Oscar Wilde kedveseként tartottak számon. A házaspár Londonba költözött, ahol az író Irvings Lyceum Színházánál dolgozott, mellette maradt még ideje az írásra is. Londoni pályafutása alatt ismerkedett meg Sir Arthur Conan Doyle-lal és George Bernard Shaw-val, Walt Whitman-nel. Színházi kritikákat, elbeszéléseket, sőt tankönyvet is írt. Első regényei még realista stílusjegyeket vonultattak fel:

The Primose Path (1875) The Snake’s Pass (1890) 1890-ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hat évi kutató munkával alkotta meg Stoker a rejtélyes, misztikus, vérszívó vámpír figuráját. Az 1897-ben megjelent a Drakula regény, mely osztatlan sikert aratott. Bram Stoker 1912-ben végelgyengülésben (más források szerint szifiliszben) hunyt el Londonban. A fehér féreg fészke 1911-ben jelent meg először Angliában. A mű alapja egy észak-kelet angliai legendán, a lambtoni féreg históriáján alapulhat, melyben a vasárnapi misére járást feleslegesnek ítélő várúr egyszer egy angolnaszerű lényt fog ki a közeli folyóból. A főnemes kis idő múlva egy kútba dobatja a förtelmes férget, ám amikor visszatér a keresztes háborúkból, az hatalmas méretű sárkánykígyóvá fejlődve rettegésben tartja uradalmát. A mű főszereplője, a tiszta lelkű, tetterős, vakmerő és fiatal Adam Salton édesapja nagybátyjának hívására Ausztráliából ősei földjére – a közép-angliai Lesser Hillbe – érkezik. A további szereplők palettája kétpólusú: vannak a kifogástalan, nagylelkű úriemberek (Richard Salton, Sir Nathaniel de Salis) és a szeretnivaló, előkelő, szépséges, erkölcsös hölgyek (Lilla és Mimi Watford). A másik oldalon a hideg önző, uralkodni vágyó, céljaik elérésében gátlástalan, zord természetű helyi nobilitások (Mr. Edgar Caswall, Lady Arabella) és szolgáik (pl.: a boszorkányüldözőből előlépett Obi-ember, akit hazájában, Afrikában vudu-pappá is szenteltek = Oolanga) ármánykodnak. Hamarosan kiderül, hogy a környéken egy kút mélyén élő több ezer éves hatalmas, titokzatos és fertelmes féreg lakozik. Adam rokonának egyik barátja, Sir Nathaniel de Salis tudományos érdeklődéssel igyekszik felkutatni és elpusztítani az ártalmas, istentelen szörnyet, amely hosszú evolúciója során eljutott arra a fokra, hogy – váltott lényként – emberalakot is képes ölteni. A racionalitásból előtörő fantasztikus elemek, a hideg kiszámítottság keveredése a forró emberi érzelmekkel egyaránt megtalálható a horrorelemeket is (várakoztatás, riogatás, borzongatás, vakrémületkeltés, naturalista leíró részek a szörny pusztításáról, bizonytalanságban tartás, stb.) bőségesen alkalmazó műben. A jótét lelkek harca a gonoszokkal delejes erőket felhasználó hipnotikus csatákban (Héja és gerle), detektívtörténeteket megszégyenítő nyomozásban, üldözésben is megnyilvánul. A számomra érdekes volt – mert kedvelem az elbeszéléseket -, hogy a 40 fejezetet tartalmazó regény fejezetei – kivéve az utolsó kettőt – csak 3-4-5 oldalasak voltak, olybá tűntek, mintha egy novellafüzért olvasnék. Az egymásba kapaszkodó eseményszálak „rákényszerítik” az olvasót, hogy a könyvet még véletlenül se tudja letenni. A lélekelemzés sem idegen a regényírótól aki szemléletesen írja le – többek között – az őrületbe vezető – egyik – út első lépcsőfokot, a monomániát. Ahol az arányérzék hiánya párosul a túlzott önteltséggel, megjelenik az intellektuális gyengeség. A megbomlott elme csalóka eszmék délibábjába kerül, önzővé, egoistává válik. Egyre kevésbé megbízható, dühkitöréseiben nem megfékezhető. Önmagával eltelt, hitvány erkölcsű, tisztességtelen, hiteltelen emberré válik, aki azt hiszi magáról, hogy ő a tévedhetetlen Mindenható. A káosz mai ismérveire is rábukkantam ebben a műben, meg arra is, ami pedagógusi pályámat egyre inkább nehézzé teszi, mármint hogy „Csipkebokron nem terem szőlő, bogáncson nem nő füge.” A történetvezetés néha kínosan lassú menetében, az események néha logikátlan kibontakoztatásában (menekülés a Man szigetre, majd inkább mégsem), a cselekmény dinamikájának megfontoltságában a századforduló gótikus rémirodalmára jellemző vonásokat fedeztem fel. Aki Daniel Defoe, Mary Shelley, Clive Staples Lewis , Howard Phillips Lovecraft, műveit ismeri és kedveli, annak ez a regény sem fog csalódást okozni. Persze a fenti kiváló írók csak nálam kerültek egy „csapatba”, a leendő kedves olvasónál természetesen más vonalvezetés is elképzelhető. A horrotörténetből 1988-ban A fehér féreg búvóhelye címmel készített 93 perces filmet Ken Russell.