Azt vallom, aki már megnézett egy világvége-produkciót az elmúlt évek elhíresült hollywoodi terméséből, az látott minden világvége filmet. Vulkán, földrengés, meteor, lehűlés, felmelegedés. Tűzeső és cunami, rázkódó föld és viharok, néha fagy, máskor tűző forróság. Mást nem is lehet megmutatni, már ha a világvégét a természet okozza, és nem a Skynet vagy valamilyen mélyen emberi gonoszság. Roland Emmerich legújabb filmjét – a címe lényegre törően csak ennyi: 2012 – hasonló gondolatokkal vártam. A rendező ígéretes pályakezdés után áthasalt az amerikai filmgyár kapuján, és onnantól a CGI technika rendezi a filmjeit, nem ő. Vajon most mi újjal tudna szolgálni? Csak mert a maja naptár alapján készít katasztrófafilmet, vajon ez majd több lesz valamivel az eddigieknél? – A csütörtökön bemutatásra kerülő produkció kapcsán a kérdésre a választ Szélesi Sándor adja meg a Tovább után. A film 2012 december 21-ére van kihegyezve. A maják szerint a Naprendszer bolygóegyüttállásai ezen a napon lezárnak egy történelmi korszakot. Roland Emmerich ezt rögtön összekötötte az emberiség kegyetlen kipusztulásával, és nosza rajta, megcsinálta ehhez a filmjét. A történet szerint 2009-ben egy indiai tudós felfedezi, hogy a napból érkező neutrínók „új atomokat hoznak létre” a Föld magjában, s a kéregben végzetes feszültség halmozódik. Tudósunk barátja (Chiwetel Ejiofor)bejáratos felsőbb körökbe, így rögtön az amerikai elnök elé kerül. Ugrunk az időben: látjuk, hogy valakik teljes titokban menekítik az emberiség kulturális kincseit, illetve megismerkedünk egy őrült rádióssal (Woody Harrelson), aki a világvégét vizionálja, és úgy tudja, a kormány űrhajókat építtet, hogy valaki túlélhesse a katasztrófát. Find more photos like this on SFport.net Az igazi főszereplő azonban egy sci-fi író (John Cussack), aki találkozik az őrülttel, és egy pillanatban átlátja, hogy bizony annak igaza van. Magához veszi a gyerekeit, exnejét és annak új pasiját (nőgyógyász!), és kezdetét veszi a menekülés, menekülés földrészeken át. A céljuk: a kormány űrhajói… Térképük is van. És ekkor minden összedől. Lélegzetelállító képek során nyeli el a föld Los Angelest, robban fel Yellowstone, s lesz a helyén vulkán. Las Vegast elsodorja mérges gáz és füst, és a kéregben feneketlen szakadékok nyílnak meg. A látvány csak a moziban jön ki, ezért érdemes beülni – bizony. A brutális katasztrófák ellenére vannak oldottabb pillanatok vagy kikacsintások. A Sixtusi kápolna híres mennyezetfreskója megreped, s vajon hol a repedés – ki tudja előre? Vagy amikor orosz és amerikai pilótáink elviszik az Eiffel-torony tetejét (Las Vegas), nagyon tudnak örülni neki. A Fehér Házat pedig a John F. Kennedy repülőgéphordozó hajó sodorja el. És akkor ennyi, ami jó a filmben. Profi színészekkel profi módon van összerakva, semmi kétség: sodró lendületű, kellőképpen adagolt feszültséggel és magánélettel. De ez a profizmus azt is jelenti, hogy Emmerich nem mert (bírt?akart?) elszakadni a sablonoktól. A főszereplő elvált apa két gyerekkel, és egy szerető exnejjel, naná. Az amerikai elnöknek van persze egy erkölcstelen tanácsadója (Oliver Platt), az elnök szózatot intéz a néphez és aztán hősiesen önfeláldozza magát… sorolhatnánk, mindenki ismeri ezeket. Szinte minden kiszámítható, a pillantásoktól kezdve az emberi sorsokig. Ettől aztán kicsit elvész a film hatása. Nincs új sztori. Az amerikai elnök fekete, de nem Obama (Danny Glover), viszont van egy szenvedő arcú, gyönyörű nagylánya; mondjuk ez kicsit zavarta a realisztikus hangulatot. Most akkor lesz 2012-ben világvége vagy nem? Az olasz miniszterelnök sem Berlusconi, viszont az angol királynő az az angol királynő. (Egyébként mintha az olasz miniszterelnök a film legelején mintha a francia trikolórt hordta volna kitűzőként – nézze meg nekem valaki, így van-e!) A világ vezetői persze mind menekülnek, ám a vég előtt feléled lelkiismeretük, és egy bugyuta szózat hatására átlépnek önzőségük határain. Emmerich kicsit nyálasabb a kelleténél, mintha ez kötelező lenne az ilyen eposzokban a világ hollywoodi felén hétmilliárd hulla után. Nem lövöm le a film végét, de ott a hatás miatt bizony jó pár logikátlanság beüt: a sztorit a rendező határozza meg – nem a természet törvényei. A filmben a 2012-es dátum és a maja gyökerek ellenére sincs egy pici misztikum vagy rejtély, az anyag és a hús pusztulásáról szól, nem a majákról vagy valamilyen eredeti ötletről… Ennyi pénzből pedig lehetett volna nem csak látványosnak, hanem eredetinek is lenni. Ha ennél többre vagy kíváncsi, olvasd el itt spoileres kritikámat.]]>
A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.