Új módszerrel állapították meg a Tejútrendszer méretét és sebességét – a VLBA (Very Long Baseline Array) rendszerbe kötött 10 rádióteleszkóp tette lehetővé a pontosabb adatok megismerését. Annyival erősebb a rendszer felbontása, mintha Angliából el tudna látni Kairóig, és így olvasna újságot, érzékeltették a különbséget a régi és az új rendszer között. Az új adatok szerint 15%-al szélesebb és gyorsabb is a Tejútrendszer, mint korábban feltételezték. Míg eddig 792 000 km / órás sebességben egyezett meg a tudományos közvélemény, addig most 914 000 km / órát mértek. Ugyanakkor, azt is feltételezik, hogy 50%-al nagyobb tömegű is a Tejútrendszer. „Többé nem gondolhatjuk, hogy a Tejútrendszer az Androméda galaxis hugocskája” – mondta Dr. Mark Reid, a kutatás vezetője. A nagyobb tömeg, méret és sebesség miatt sokkal előbb fog összeütközni a Tejút más galaxisokkal, akár az Andromédával is – pánikolni mégsem érdemes, mert így is még több millió évig nem fog bekövetkezni ez az esemény.]]>
A szerzőről
Merras
Az SFportal társalapítója, szerkesztője. Kedvenc sci-fi sorozata ennyi idő elteltével is a Babylon 5. Több, mint 15 éven keresztül számtalan sci-fi rendezvény szervezője volt. Bár továbbra is mindene a sci-fi, aktivitása alább hagyott, mióta egy belvárosi kerület önkormányzati képviselőjeként dolgozik. Manapság főleg D&D szerepjátékkal üti el a kevés szabadidejét.