A világsikert aratott Jégkorszak és Jégkorszak 2. – Az olvadás fagypont alatti hősei ismét visszatérnek, és elképesztő kalandokba keverednek. Motkány energiáit még mindig az köti le, hogy biztosan magáénak tudhassa a folyamatosan szökésben lévő mogyorót – de lehet, hogy van valami, ami el tudja terelni a figyelmét: az igaz szerelem. Manny és Ellie a mamutapróság megszületését várja; Sid, a lajhár pedig pillanatok alatt egyedülálló szülő lesz, amikor talál néhány dínótojást.
Diego, a kardfogú tigris pedig azon aggódik, hogy nem a megfelelő társaságba keveredett, és barátai hatására puhány lett. Amikor azonban a balszerencsés Sidet kell megmenteni, a csapat persze együtt indul segíteni – és közben felfedeznek egy titokzatos földalatti világot. Találkoznak dinoszauruszokkal, megharcolnak a flórával és a faunával, ráadásul összeakadnak egy megalkuvást nem ismerő, félszemű dínóvadász menyéttel, bizonyos Buckkal.
Magyarországi mozibemutató: 2009. július 1., szerda
A Jégkorszak 3. – A dínók hajnalában (Ice Age: Dawn of the Dinosaurs) mindenki megtalálja mindazt, amit annyira szeretett az első két filmben, sőt még több a komédiázás, az akció, még látványosabbak a képek, és akkor a 3D varázsáról még nem is beszéltünk. Ráadásul kedvenc hőseinkhez csatlakozik néhány új, igazán emlékezetes figura is.
A legnagyobb változás a korábbi Jégkorszak-filmekhez képest, hogy megjelenik egy elképesztő földalatti világ, amelyet dinoszauruszok népesítenek be. Ráadásul az eddigi havas-jeges környezet után most burjánzik a növényzet. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem fenyegeti veszély hőseinket: hatalmas teremtmények lába alatt reng a föld, ragadozó növények leselkednek a gyanútlan idegenekre, felbukkan egy fenegyerek menyét, Motkánynak pedig már nem csak azért ver hevesebben a szíve, mert veszni érzi értékes zsákmányát, hanem mert belibben a színre szempilláit rebegtetve Motkány lány. És megtörténik Mannyvel, a mamuttal, ami számára elképzelhetetlen volt: megtudja, milyen érzés aprónak lenni.
A filmkészítők új környezetbe akarták helyezni a Jégkorszak figuráit, és új feladatok elé akarták állítani őket. „Azt próbálgattuk, milyen messze mehetünk el a karakterekkel” – meséli Lori Forte, aki 1999-ben lecsapott a Jégkorszak ötletére, és mindhárom film producere volt. Carlos Saldanha rendező, aki a Jégkorszak 2. – Az olvadást is készítette, hozzáteszi: „A Jégkorszak 3. – A dínók hajnalában nem kíméltük a hőseinket. Pedig nem ártottak nekünk. Mi viszont belevetettük őket egy olyan helyzetbe, amire nagyon nem voltak felkészülve. Tudják, mit kell csinálni a jégkorszakban, sőt akár az olvadás idején is. De arra, ami most jön, nem számíthattak.”
A Jégkorszak-csapat új szabályok szerint zajló, hatalmas kalandjának kezdetén Manny és felesége, Ellie minimamutot várnak, de a család persze sokkal nagyobb: immár elválaszthatatlanul hozzájuk tartozik Sid, a lajhár, Diego, a kardfogú tigris, valamint Ropsz és Eddie, a két pimasz oposszum. „Meg akartuk őrizni az előző filmekben kialakult érzelmi kötődéseket. Manny, Sid és Diego kapcsolata folyamatosan alakul, fejlődik, és persze ők maguk is változnak” – mondja Michael Berg társforgatókönyvíró. „Az elmúlt években az életünk részei lettek a figurák, úgy törődünk velünk, mintha valóban élnének, és drukkolunk nekik, bármivel is kelljen megbirkózniuk” – fűzi hozzá Peter Ackerman, Berg írótársa.
A Twentieth Century Fox bemutatja a Blue Sky Studios filmjét
„ICE AGE: DAWN OF THE DINOSAURS”
Történet: Jason Carter Eaton. Forgatókönyv: Michael Berg, Peter Ackerman, Mike Reiss, Yoni Brenner
Producer: Lori Forte, John C. Donkin. Executive producer: Chris Wedge. Zene: John Powell
Figuratervező: Peter de S?ve. Látvány: Michael Knapp. Vágó: Harry Hitner
Társrendező: Michael Thurmeier. Rendezte: Carlos Saldanha
Színes, szinkronizált amerikai film, 2009]]>