Még mindig hosszúak a téli esték, és még mindig korán sötétedik. Egy magára valamit is adó sf rajongó azért ilyenkor sem alszik téli álmot, hanem elfoglalja magát valamivel. Tv-t néz, nagy a választék, de a minőség…. Esetleg könyvet olvas. Esetleg sf-et. Bár kiderül, hogy ami mostanság megjelent már mind olvasta és vár, hátha valaki meglepi valami jó kis olvasmánnyal. Hát akkor itt a meglepi: egy igen jó sf könyv, ami valahogy kimaradt a rajongók látóköréből. Mini közvélemény kutatást tartottam „mérvadó” sf körökben, de erről a könyvről még nem is hallottak. (Aki igen azt meg nem értem mért hallgatta el a többiek elől). A könyv 2004-ben jelent meg, és szinte észrevétlen maradt. David Mitchell: Szellemírók.
Olvasás közben az az ember érzése, hogy novellákat olvas, és csak egy idő után jön rá, ezek a novellák szorosan összefüggnek. És közben sürüsödnek a rejtélyek, izgalmas jól megírt karaktereket ismerünk meg, és számunkra egzotikus helyeken és időben járunk. A végén még az is kiderül, hogy már az idegenek is itt vannak…. Vagy valami hasonló. Ide másolom a hivatalos könyvismertetőt is, mert még az alvó kritikusban sem lehet megbízni, de hátha a hivatalos ismertetőnek hisz valaki. „Mitchell könyvében szellem járja be a világot. Gazdatestről gazdatestre vándorol, keresi a neki rendelt formát és életet, akárcsak a szerző, aki a buldog szívósságával követi nyomon kilenc főszereplője életét a világ kilenc különböző pontján: a terrorista szektatagét Okinaván, a lemezbolti eladóét Tokióban, az angol pénzmosó ügynökét Hongkongban, a buddhista, teaárus öregasszonyét Kínában, a gazdát kereső, ‘noncorpum’ lényét Kínában, a műkincstolvaj teremőrlányét Szentpétervárott, a „szellemíró” dobosét Londonban, a CIA elől bujkáló atomfizikusnőét Írországban és az éjszakai rádiós műsorvezetőét New Yorkban. És bár e hősök nincsenek tudatában, milyen bizarr és kísérteties módon kapcsolódik egymáshoz életük, Mitchell mindvégig magabiztosan tartja kezében a szálakat, sőt arra is ügyel, hogy akkor se gabalyodjanak össze, amikor egy közelgő üstökös formájában már-már becsap a mennykő. David Mitchell az angliai Lancashire-ben született 1969-ben. Jelenleg Hirosimában él és tanít. Ez az első regénye.” Ehhez csak két dolgot tudok hozzá tenni: bár írna még jó pár ilyen, vagy hasonló könyvet, és azt hogy mindenkinek jó olvasást, és azt a tanúságot, hogy figyelni kell a könyvpiacra, bármekkora is legyen az.
Vásárhelyi Lajos
]]>