Véget ért aSÃTORTÃBOR III. Az élmények még frissek, olyannyira, hogy nem sikerült teljesszellemi kapacitásomat visszanyerni egy átaludt éjszakával. Ez tehát aztjelenti, hogy résztvenni egy Sátortáboron, sokkal megterhelőbb mint a mágiahasználata, éppen ezért megérdemli mindenki, aki végig csinálta hogyfelnézzenek rá embertársai.
A szerda estérőlnem nagyon nyiltakoznék, hiszen egyrészt nagyon rég volt már, másrészt aszerepjátékról elég kevés szó esett hiszen a szervezők tartották éves szokásosközgyűlésüket. Volt minden ami kell ehhez; hagymás bab, abszint, éstermészetesen jókedv és fiatalos lendület.
Másnap – lényegesenvisszafogott lendülettel – megtörtént a szálláshelyek, sátorhelyek kiosztása,és megérkeztek az első táborozók, köztük immáron harmadéves veteránok is, amiőszintén szólva igen szívet melengető érzés volt. Ebbéli élményeinket aztán a „starterpack” tartalmában szereplő sör mellett meg is osztottuk egymással. Kiosztásrakerültek az akkor még kitöltetlen bizonyítványok is a táborozók részére,melyben a tábor során tanusított teljesítményük mérésére vehettek fel különféletárgyakat a szervezőknél, majd meg is kapták rá az értékelést, hogy a zárónapon eldöntsük, ki volt a tábor legjobb „tanulója”. Ezután megkezdődött aDaimon szerepjáték ismertetője, és a szerzőket jól megbombázták kérdésekkel.Azonnal alalkult is két társaság a játék kipróbálására.
A péntek igenaktívnak ígérkezett. Folytatódott a Daimon bemutatójáték, párhuzamosan a VORTEXtesztjátékkal. Délután a táborozók csapatokra oszlottak, és megkaptákszerepeiket a színelőadáshoz, melyre igen nagy lelkesedéssel készült mindenki.Az eljátszanó kocsmajelenet alakításai egyszerűen fergetegesek voltak,sajnálatos módon az egészet technikai okok miatt nem sikerült rögzíteni. A győztescsapat szinte egyhangúlag került kiválasztásra, maga mögé utasítva a szervezőibrigádot is. A délután hátralévő része a számháború előkészítésével,röplabdázással, és főzéssel telt, némi szerepjátékkal fűszerezve (márminthogynem az ebédet).
A számháború avárakozásoknak megfelelően igen izgalmasra sikeredett. Képzelj el egy völgyetaz erdőben, ahol a hatalmas bükkfák közötti bozótban kell az utolsó alkonyifények segítségével sziklát mászva, fatörzseket kerülgetve az ellenfél, és azászló nyomára bukkanni (teljesen az volt az érzésem, hogy az Endoron vagyunkés mindjárt megjelennek a birodalmi rohamosztagosok). Szerencsére az erdeiremeték próbára tették a játékosokat mielőtt a harci zászlókat rendelkezésükrebocsátották, és gondoskodtak a holt lelkek vendéglátásáról is az erdeiszentélyben. A kis csúszás miatt akár éjszakai számháborúnak is nevezhettükvolna a programot, hiszen a zászlóőrök – hosszas rejtőzködés után – teljessötétségben kerültek elő. A kiadós mozgás után meglehetősen jólesett a vacsora,majd utána az esti beszélgetés és zenélgetés.
A szombati nap aszokásokhoz híven a modulversenyről szólt. Mind a négy csapat nekivágott akimerítő feladatnak és egy kisebb esőszünet beiktatásával egészen este tízigküzdöttek is derekasan. A tipikusan „világfás” modul rendesen megmozgatta azagytekervényeket, és – ahogy előre láttuk – egyetlen csapat sem a lineárislogikai vonalon haladva jutott végig a rajta. A mesélők számára nem volt könnyűfeladat a helyezések meghatározása de végül az „Ãrcs anami” csapat lett a győztes főként azért mert végig gondosanügyeltek karaktereik kijátsszására, valamint csapatként összedolgoztak. A többicsapat: Woodhenge, Dimitrov, és a „Dobótőr az arcba”, ebben a sorrendben értek el helyezést. Adíjkiosztáson személyesen a modulban megmentett császártól vehették át adíjaikat a versenyzők, melyeket jó meg is ünnepeltünk.
Vasárnapra maradt acsapatokból kiválasztott legjobb játékosok vetélkedője, melyet Makk György nyert meg Szegvári Attila, Farkas Géza (kétszeresbajnok) és Szakács Attila előtt. Atáborozók meglepték a mesélőket is akiknek szintén egy játékos vetélkedőbenkellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Itt az első helyet megosztva Hajnáczki Sándor és
Összefoglalva apatak partján álló erdei házikó egy kellemes tábor helyszíne volt. Reméljükhogy mindenki jól érezte magát (0-30+ korig) és az újoncok, veteránok jövőre iseljönnek majd.
Hogy ezt hogyértem?
Hát, úgy hogy: Nadehol van a…
]]>