Star Wars: Rebels (Lázadók) – vége az első évadnak

The Clone Warsot jegyző csapat. Jelentem, tud. Az első évad tanulsága szerint még jobban is. Ezt én nem azért írom, mert rühellem Lucast, félre értés ne essék: máig nagyon tisztelem az öreget. Vitathatatlanul voltak rossz döntései a Star Warsszal kapcsolatban (bár az már vitatható, ki mit gondol rossz döntésnek), de ezzel együtt tudok élni. Viszont ismerem a The Clone Wars hátterét, tudom, hogyan született meg, mi az, ami Lucas érdeme, mi az, amit ráerőltetett Filoniékra, mert ők vagy nem csinálták volna meg, vagy máshogy álltak volna neki. Ezen ismeretek tükrében mondom, jobb, hogy ezt a sorozatot már nem Lucas felügyelete alatt készítették, mert így a csapat végre teljesen kibontakozhatott. Filoniéknak már a The Clone Warst is úgy tervezték, hogy a filmek főszereplői helyett a háttérszereplőkre akartak koncentrálni, egységes, karakterközpontú történetet létrehozva. Nos, ez volt az egyik, amit Lucas nem engedett, ő ugyanis ragaszkodott Anakinhoz és Obi-Wanhoz, valamint a felrúgott kronológiai sorrendhez és a sok kis történethez. Később valószínűleg belátta, hogy ez nem volt jó ötlet, hiszen a klón háborúkat feldolgozó sorozat a harmadik évad felénél arculatot váltott, mind külsőleg, mind belsőleg, de az alaphelyzettől már nem rugaszkodhatott el: ugyan időrendben adták a sorozat epizódjait, maradt Obi-Wan és Anakin, és továbbra is sok kis sztorival operáltak – noha eme sztorik egy nagyobb része végül egyetlen szálban egyesült. A Rebelsben aztán sikerült megvalósítani azt, amit Filoni akart anno: új szereplők vagy éppen eddig csak mellékszerepben tündöklő karakterek jelennek meg, a Luke-Han-Leia triónak nyoma sincs. Nincsenek korlátok, úgy használják hőseiket, ahogy akarják. Ez pedig remekül megágyazott annak, ami Ahsoka Tanót, Asajj Ventresst és Darth Mault leszámítva minden szereplőből hiányzott a The Clone Warsban: a karakterfejlődésnek. A Rebelsben a szereplők fejlődnek. És nem csak Ezra, az utcagyerek, akit pártfogásába vesz egy a 66-os parancs idején vele egykorú, a lovagi címet sohasem elért Jedi, Kanan. Ugyanez elmondható a Ghost nevű űrhajó (a helyi Millennium Falcon, csak ez nem ócskavas) legénységének minden tagjáról. Láthatjuk, hogyan változik igazi Jedi lovaggá Kanan, hogyan illeszkedik be a mandalore-i, művészi indíttatású Sabine, hogyan barátkozik össze Zeb Ezrával, hogyan lesz Hera egyre inkább a csapat igazi vezére. A négy miniepizód, a bevezető film és a tizenhárom rendes epizód alatt hőseink bizony eljutnak A-ból B-be. Kivéve Chopper, a droid, az konstans görény. [caption id="attachment_18229" align="aligncenter" width="660"] A Ghost legénysége.[/caption]   A főgonoszok viszont más a helyzet, azok legfeljebb hullává fejlődnek, igaz, ők nem is jelennek meg olyan sok epizódban, mint hőseink. Ám náluk pont ez a jó. A The Clone Wars elején kínos volt, hogy a Szeparatista fenyegetést, mint valami lufit, kipukkantották azzal, hogy Ventresst vagy Grievoust úton útfélen menekülésre kényszerítették hőseink. Itt ilyenről szó sincs, sőt, az évad jelentősebb részében a Ghost legénységének kell futnia a gonoszok elől. Persze a rohamosztagosok nem jelentenek kihívást, hiszen ezek a derék katonák még a The Empire Strikes Backben sem voltak képesek a nyílegyenes folyosón eltalálni egy két és fél méteres, álló wookiee-t két méterről. Hiába, no, az A New Hope óta tudjuk, hogy semmit sem látnak abban a sisakban. Ez betesz a célzókájuknak. A kihívást a lépcsőzetesen érkező egyre nagyobb fenyegetés jelenti. A rohamosztagosokat két tohonya tiszt követi, őket már az első nyolc percben megalázzák. Aztán érkezik a Birodalmi Elhárítási Hivataltól Kallus ügynök, aki már képes ésszerűbb csapdákat állítani, persze azokból Kanan csapata még így is viszonylag könnyen kimászik. Eztán érkezik az igazi veszedelem. az Inkvizítor. Viszont, mivel hőseink fejlődnek, tanulnak, ő sem tart örökké. De a lépcsőfokok nem az Inkvizítorral érnek véget, a feje fölött leledző karakterek már a meglepetésvendég, az igazi nagyágyúk, és a belépőjük bizony a játékszabályokat is megváltoztatják, mindkét oldalon. Szóval ez a fokozatosság nagyon jót tesz a sorozatnak, mert hőseink, ha már adaptálódtak egy veszélyhez, akkor jön egy új, amihez újra fel kell nőniük. A sorozat menete szintén változáson esett át a The Clone Warshoz képest. A négy miniepizód még abszolúte összefüggéstelen. A Spark of the Rebellion filmet követően is látszólag még önálló részekkel operálunk, de apránként, egy-két perc erejéig már be-bepillanthatunk a nagy egészbe. Itt felbukkan a Lázadók Szövetségének egy későbbi vezetője, ott megismerhetünk egy titkos ügynököt, amott kiderül, hogy hőseink egy nagyobb dolognak a részei. S, ahogy haladunk előre, úgy válik az egész összefüggő folyammá. A Rebels látványában puritánabb, mint a The Clone Wars volt, egyértelműen inkább az A New Hope, a The Empire Strikes Back és a Return of the Jedi hangulatára, látványára mentek rá. Az animáció simább, a mimikák jobbak az elődnél, ráadásul rengeteg technikai elem, ami a The Clone Warsba csak később került be, itt már eleve jelen van (például a szereplők haját fújja a szél), és végre nem baltával faragottak a karakterek. A mesélési mód sem olyan epikus, mint a Köztársaság érájában játszódó sztorik esetén, itt emberközeli, személyes perspektívájú, mint a Birodalom idejében játszódó történeteknél. Nem járunk minden epizódban más bolygón, a legtöbb rész a Lothalon játszódik, ami kicsit a Tatooine-ra hajaz. Kopár, koszos, szegényes, csak homok helyett itt végtelen, sárgásbarna mezők vannak. De azért a Köztársaság kora is megmutatkozik, hiszen Filoniék egy egészként kezelik a hat filmet és a The Clone Wars sorozatot. Így bizony felbukkan bolygó és faj a Revenge of the Sith-ből, űrhajó a The Phantom Menace-ből vagy a The Clone Warsból, és szereplők egész serege minden érából. Mert bizony sok visszatérőnk van, és igencsak hatásos mindegyikük belépője, ráadásul egyikük sem erőltetett. Mi több, már a sorozat indulása előtt kézenfekvő volt, hogy ezeknek a szereplőknek helye van egy sorozatban, ami a Lázadók Szövetségének megalakulásáról szól. [caption id="attachment_18230" align="aligncenter" width="660"] Az Inkvizítornak nem kihívás két jött-ment Jedi.[/caption]   De visszatérve még kicsit a látványra, Filoniék a Rebelsben rengeteg elemet az első három elkészült epizód látványtervezője, Ralph Mcquarrie munkásságából alakítottak ki. Például Lothal egy az Alderaant ábrázoló koncepciós rajz után született meg, Chopper R2-D2 kezdeti tervei alapján alakult ki, Darth Vader sisakja és a csillagrombolók formája is ezt a vonalat követi. A másik dolog, amit átvettek a klasszikus filmekből, az az effektek. A fénykardok ebben a sorozatban vékonyak, remegnek, mint a ’70-es, ’80-as években készült filmekben, a puskákból leadott lézerlövedékek egységesen vörösek, nincs a közepükben a narancssárgás fényfolt. Az alkotók zene terén szintén a negyedik, ötödik és hatodik részből merítenek, de mindig pont jókor, jó helyen azért felcsendül taktus az előzményekből vagy a The Clone Warsból is – megjegyzem, hogy Kevin Kinner az előző sorozattal ellentétben itt kevésbé hajt önálló zenei anyagra, inkább a mozifilmek ismert dallamait hasznosítja újra. És hogy merre tovább? Nos, az évadot befejező epizód, a Fire Across the Galaxy bizony azt mutatja, hogy a történet eztán kiterebélyesedik. Kanan, Ezra, Hera, Sabine, Zeb és Chopper immár a nagyfiúk asztalánál játszanak, komoly tétekkel. Úgyhogy a második évad esélyesen mehet át akkora változáson, mint amekkorán a The Clone Wars ment át a harmadik évad felénél. Csak ezúttal a történet miatt következik be ez a változás. Szóval a Star Wars: Rebels nagyon jól nyitott. Filoniék tapasztalataikat felhasználva, saját fejük után menve remekül építették fel a sorozat első évadját, s jól láthatóan tudják, merre tartanak. Van itt minden, amit szeretni lehet a Star Warsban: szerethető karakterek, jó poénok (nem gyerekes droidpoénok, mint az előd elején), remek fénykardpárbajok, parázs űrcsaták, meglepő fordulatok, laza kalandok. A Rebels méltó a Star Wars címre. Egyetlen baja van csupán: most várhatunk a második évadra.]]>