Vámpírok,vérszívó szörnyetegek, régi mítoszok vagy egy tehetséges szerző agyszüleménye? Mikortólis tartják számon az emberek, hogy élőholtak járnak köztük és a vérükreszomjaznak? Honnan eredhet a vámpírizmus mítosza? Eme kérdésekre próbálunkválaszt kapni.
Akik esténkéntegy-egy szaftos horrorfilm elfogyasztása után azzal nyugtatgatták magukat, hogyDrakula csupán az öreg Stoker képzeletének szüleménye és egyáltalán, a vámpírmint olyan a filmes szakma ügyes teremtménye a mozik megtöltésére, nos azoknakrossz hírrel kell szolgálnom. Ugyanis a vámpírizmus, a vérszívó lények mítoszaegyidős az emberiséggel és minden kultúrában megtalálható mítoszok, mesékformájában. és ugye Daniken óta tudjuk, hogy minden legendának vanvalóságalapja.
Már azókorból ismeretesek olyan lények, szellemek, melyek a halandók vérével, húsávaltáplálkoztak. Az ógörög mítosz szerint Lamia gyönyörű királynő volt és mintszemrevaló halandó, nem kerülhette el az akkori asszonyok sorsát, Zeusz szemetvetett rá. Ãm ahogy az lenni szokott Héra ezúttal sem tűrte férjehűtlenkedéseit és elrabolta Lamia gyermekeit. Szegény asszony a gyerekeielvesztése miatt érzett fájdalomtól gonosz szörnyeteggé változott és ezentúlhalandók vérével csillapította szomját. A görögök azóta lamiáknak hívják azokata vérivó szellemeket, akik női alakban járnak a halandók közt és elrabolják,majd fölfalják gyermekeiket. A vámpírok színdarabokban is megjelentek,többnyire mint kísértő gonosz szellemek, itt brukolakhosznak vagy empusánakhívták őket.
Az asszírok ekimmunévvel illették a vámpírokat, mítoszaik szerint olyan ember válhatottélőholttá, akit nem temettek el tisztességgel, szertartásaik szerint. Ilyenkoraz illető visszatért a sírból és emberek vérét szívta.
A kínaiaknál seszeri se száma a vérivó démonoknak, ezek a többi vámpírtól annyi eltéréstmutatnak, hogy nem halandóból származtathatók, önálló, más létsíkok gonoszlényei. A helyiek különféle varázsigékkel és imádságos cédulákkal védekeztekellenük. Ezek a démonok már repülni is tudtak és gyakorta a holtakat isfelfalták.
Malajzia területénlangsuirnak nevezték azokat a nőket, akik gyerekek vérével táplálkoztak,ráadásul állati alakot is tudtak magukra ölteni, többnyire bagollyá változtak.
A legszínesebb éslegtöbb vámpírmítosszal azonban maga Európa büszkélkedhet, azon belül isRománia egyes vidékei. Számtalan névvel illetik a vérivó holtakat, köztük asztrigoj, moroj szavak a legismertebbek. A mora vagy nora szó valószínűleginnen eredeztethető, ő a magyar mesék egyetlen vámpírszerű lénye.Kereszteletlenül meghalt emberből, hallva született csecsemőből vált mora.
Dániában maranevezetű démon kísértett, ez nappal szép fiatal lány képében élt a halandókközt, éjszakánként pedig emberek vérével táplálkozott. Ha valaki beleszeretettleány képében, nos, az rosszul járt.
Mintláthatjuk, szinte kivétel nélkül minden nép kultúrájában megtalálható avérszívó szörnyeteg mítosza. Nem csoda hát, ha a vámpírok természete, a velükkapcsolatos hagyományok és védekezési módozatok is igen eltérőek. Először islássuk, milyen tulajdonságokkal ruházták föl eleink a vámpírokat, mik alegismertebb jellemzők.
Az első éslegfontosabb dolog, amit megemlíthetünk velük kapcsolatban, hogy kizárólag sötétedésután bukkannak elő, ez nagyjából minden mítoszban így szerepel. Ãltalábanvérrel táplálkoznak, ám néhányuk nem veti meg a holtak húsát sem, sőt, némelyekmég saját testrészeiket is fölfalják. Java részt a nyaki artériából nyeriktáplálékukat, az áldozatok magukon viselik a vámpír támadásának megdönthetetlenbizonyítékát, a két kicsi sebhelyet. Ez már nem minden mítoszra igaz, az oroszvámpír például kitépi áldozata szívét és így jut vérhez. A malajziai gyerekekpedig hátukat félthetik az ott kísértő szellemektől.
A vámpírok gyakortafelveszik állatok alakját, mostanság a farkas és denevérformák alegismertebbek, bár ezek az információk többnyire filmekből származnak Ezenkívül a korai időkben még használatos volt a macska, patkány, varangybőr. Apatkány miatt sokszor még a pestisjárványokat is a galád vámpírok számlájáraírták.
Nincs tükörképük,illetőleg ily módon fel lehet fedni valódi kilétük. Ez főként az európaihagyományokban szerepel és eredete onnan származtatható, hogy sok helyüttmágikus erőket tulajdonítanak a tükörnek. Egyes vidékeken letakarják, a falfelé fordítják, ha halott van a háznál, hogy a lélek ne tudjon rajta keresztülátlépni az élők világába.
Hipnotikus erőkbirtokában vannak, ez is elég jellemző, így csalogatják magukhoz a gyerekeket,ifjakat, és persze elfeledtetik az áldozattal, mi is történt velük valójában.Hisz a legtöbb esetben a vámpírok nem azonnal ölnek, sokáig, napokon, hetekenát szívják áldozataik vérét. Minél tovább, annál jobb.
Koporsók, kriptáklakói. Mivel általában halottaiból feltámadó személyről van szó, ez is elégáltalános. Bár van néhány egészen különös mendemonda is, egy kelet-európaimítosz szerint vérrel teli koporsóban fekszenek, illetőleg úsznak. A többivámpír bizonyára irigyli őket.
Miként lesz valakibőlvérivó holt? Ennek számtalan oka lehetett. Az egyik legkézenfekvőbb, hogy azáldozat maga is vámpírrá lett, akár egy fertőző betegség. Aztán különösveszélyben forogtak az öngyilkosok, a bűnös életet élők, a pogányok. Sőt, akáraz ártatlanok is, ha egy csecsemőt nem kereszteltek meg halála előtt, vagy azaz ember, akit nem temettek el tisztességgel, szintén vámpírrá válhatott.Persze egyes helyeken az is elég volt, ha egy gyerek születése idején farkasokordítottak, vagy túl sokáig élt anyatejen. Ne adj isten az apa kilétemeglehetős homályba borult… Szóval ilyenkor rögvest rásütötték az illetőre,hogy bizonyosan vámpír lesz belőle halála után.
Egészenhihetetlennek tűnik, de még a 19. században is hatalmas hisztériát keltettegy-egy állítólagos vámpír feltűnése. Mind a gazdag, tudományos és feltalálóemberekkel teli Angliában, mind az elmaradottabb, szegényebb havasalföldiparasztok körében. Sőt, az utóbb említett környéken még a mai napig hisznek avámpírok létezésében. A középkorban pedig, össze se lehetne számolni hányembert égettek meg vámpírság vádjával. Hisz ez épp oly bűnös cselekedet volt,mint a boszorkányság, vagy a farkasemberség. Az állandó rettegés, félelem aztánolyan tárházát hozta létre a gonosz démonok elleni küzdelemnek, illetőleg azokfelkutatásának, hogy akár egy egész kötet meg lehetne tölteni vele. Először islássuk, miként lehet megelőzni, hogy embertársunk élőholttá változzék, no éshogyan bukkanhatunk rá egy potenciális vámpír sírjára.
Az egyiklegdrasztikusabb módszerek közé tartozik az úgynevezett karót a szívbe eljárás,ez elég általános és köztudott. A karó legyen tölgy vagy rózsafából, halehetséges. Románia egyes részein a kötőtűvel is megelégszenek, ezt a halottköldökébe szúrják. Ezen kívül még hatásos a lefejezés is, gyakorta együtthasználták a karóval. Egyes vidékeken a vámpírjelölt szájába viaszt öntöttek,fokhagymát tömtek, szemére ezüstpénzt helyeztek. Nagyon hatásos volt továbbá haa sír négy sarkába fonáshoz használatos orsókat helyeztek, ezeket pedigfonállal kötötték össze. Az sem számított ritkaságnak ha a vámpírra sziklát,köveket görgettek. Ilyenkor aztán egy szép kis kőhalom jelezte az élőholtsírját, mindenkinek, aki arra járt, kötelező volt további nehezékkelhozzájárulnia a rögtönzött börtönhöz, máskülönben a gonosz szellem az ő nyomábaeredt.
{mospagebreak title=Mit lehet tenni?}
Ãm ha mindezekellenére megtörtént a baj, és az illető vámpírként tért vissza, mit lehetetttenni? Először is meg kell találni a gonosz forrását, a sírt. Ehhez alkalmaztakrózsafa pálcát, hasonlóan működött, akár a vízkereső botok. Aztán az isárulkodó jel lehetett, ha sírhalmon egy kicsi lyukat fedeztek fel. Egyestájakon ugyanis azt tartották, hogy a vámpírok képesek anyagtalanná válni ésfüst képében úgymond kiszivárogtak a föld alól ezen a lyukon keresztül. A nyitottkoporsó és széthányt föld pedig egyértelmű volt. Továbbá a háziállatok isnyújthattak segítséget a keresésben, ha valamelyikük átugrott egy sírt, abbanegész bizonyosan vámpír feküdt. Az ártatlanságnak és tisztaságnak is szerepevolt a gonosz felderítésében. Egy ifjú, szűz leányt meztelenül fehér lóraültettek, és ahol az állat megtorpant, ott volt a vámpír nyughelye. Amint ahelyiek gonosz élőholt sírjára bukkantak, rögvest akcióba léptek és a fentebbemlített módszerekkel megpróbálták elpusztítani. Mindezek ellenére sokszormegtörtént azon kellemetlen helyzet, hogy a háziak saját magukon fedezték felaz ártó szellem nyomait, vagyis azután, hogy megtörtént a baj. Hát ilyenkorjöttek a különféle bűbájok és kuruzslások, fokhagymafogyasztás zsákszámra. Sokanúgy hiszik, hogy a különféle szent dolgok is védelmet jelentenek a vámpírokellen, mint például a kereszt, a szenteltvíz. Javaslom, hogy aki egy sötétsikátorban hasonló lényekkel találkozna össze, inkább fusson el, /ha tud/mivelhogy a keresztény hit ereklyéi aligha használhatók bármire is ilyenesetben. Hisz a jóöreg vámpírok már akkor a földön szaladgáltak, mikor akatolikus vallásnak még híre hamva sem volt, csak ugye az egyház szeret mindentmagáénak tudni. A hagyományos módszerek közül talán egyedül a fokhagyma hihető,mivel annak bizonyítottan féregirtó hatása van. Ja, bélféreg. Természetesenazon szerencsétlenek, akik hitték, hogy vámpír gyötri őket, aligha elégedtekmeg fokhagymával. Ennél sokkalta drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak. Bevettszokás volt a vámpírnak hitt halottat kiásni, szívét kivágni majd elégetni, ahamvakat vízbe keverték, majd ezt a koktélt mindenkinek, aki beteg lett, megkellett kóstolnia egy útkereszteződés közepén, szigorúan éjfélkor. A szertartásután garantáltan meggyógyult az áldozat, jobban lett, a hatóságok viszontkevésbé, akik még ma, a 21. században is harcolnak a babonás hullagyalázókellen. Legalábbis Románia egyes eldugottabb részein.
Bram Stoker 1847 novemberében születettDublinban. Gyermekkora meglehetősen szerencsétlenül alakult, egy betegségfolytán egészen nyolc éves koráig ágyhoz kötve tengette életét. A későbbieksorán azonban teljesen felépült, sőt, élsportoló vált belőle. Sokáigkritikusként dolgozott az Evening Mailnél, ez azért fontos momentum életében,mivel ezidőtájt ismerkedett meg a neves londoni színésszel, Henry Irvinggel. Valószínűsíthető, hogy barátjánakkaraktere, megjelenése ihlette Drakula gróf külsejét. Nem lehetett valamibizalomgerjesztő ember. Minden esetre a vámpír gróf alakjának megformálásáhozegy történelmi alak is hozzájárult, név szerint Vlad Tepes, a 15. században élthavasalföldi vajda.
KaróbahúzóVlad kegyetlenségéről volt ismert, az emberek kínzását és karóbahúzását szintehobbiként űzte, amennyiben hihetünk a történelmi forrásoknak. Egész hihetetlen,a krónikások 50000 és 100000 közé teszik azon áldozatok számát, akik a románfejedelem parancsára pusztultak el. Voltak, akiket elevenen megnyúzatott,másokat máglyán égetett el. Egy történet szerint azokat a török követeket, akikjelenlétében nem vették le fejfedőjüket, azzal büntette, hogy turbánjukatodaszögeztette a fejükhöz. Máskor pedig szegényeket és betegeket hívott megvacsorára majd rájuk gyújtotta a házat. Nem meglepő tehát, ha Vlad koránakegyik legrettegettebb embere volt, egy 15. századi német metszet úgy ábrázolta,hogy karóba húzott, lefejezett tetemek között vígan lakomázik egy asztalnál.Amúgy a fejedelem gyerekkorát tekintve cseppet sem lehet csodálkozni, amiértilyesféle tettekre ragadtatta magát. Egészen korán szemtanúja volt apjameggyilkolásának majd bátyja élve eltemetésének. A Drakula nevet apjátólörökölte, az idősebb Vlad tagja volt II Luxemburgi Zsigmond Sárkányosrendjének, felvette tehát a Dracul—Sárkány nevet. Fia a Draculea—Sárkány fiamegtisztelő címet kapta. Mindezek ellenére Románia egyes vidékein nemzetihősként tisztelték a Karóbahúzót, hisz sokáig harcolt a törökök ellen. Végülmég egy momentum, ami hozzájárult a vámpír gróf mítoszához. Mikor a 20. századelején felnyitották Drakula sírját, az bizony üres volt.
Bram Stoker Drakulacímű regénye végül 1897-ben jelent meg, hatalmas sikert aratva. Bár azirodalomban már voltak előzményei a vámpírok mítoszának, a romantikus Byronvagy Giovanni Polidori munkáiban is találkozhatunk velük, mégis nyugodtanállíthatjuk, Stoker egy új műfajt teremtett. Ez a siker pedig azóta töretlennekbizonyult, játékok, könyvek, filmek, sőt képregények folytatják a megkezdetthagyományokat. A vámpírok szinte végigkísérik a 20. század történelmét, avérivó szörnyeteg mítoszának formálódása tökéletes lenyomata a társadalomban,kultúrában végbemenő változásoknak.
Alegkorábbról fönnmaradt Drakula adaptáció FriedrichWilhelm Murnau rendezésében került a nézőközönség elé. A film Nosferatu, a borzalom szimfóniája címetkapta és 1922-ben készült el. A névváltoztatásra azért volt szükség, mivel arendező nem kapta meg a jogokat Stoker özvegyétől. Mivel ettől eltekintve atörténet szinte hajszálra egyezik a regénnyel, plágium per kerekedett az ügybőlés bírósági döntés nyomán a filmet megsemmisítették, csupán néhány tekercsmaradt fönn az utókor számára. Ebben a feldolgozásban Nosferatu, a vámpír mégvalódi szörnyeteg, semmi köze sincs a halandók világához. A gyilkolás,táplálkozás ösztöne hajtja, elpusztítani is csak úgy lehet, ha egy ifjú szűzönként felajánlja neki vérét és feledteti vele az első kakasszót.
Az éveksorán Drakula figurája jelentős változásokon ment keresztül, már az 1931-benelkészült adaptáció során is sok új vonást fedezhetünk föl a Lugosi Béla által megformált figurában.A gróf itt már koránt sem az a taszító szörnyeteg, mint azt a Murnau filmbenláthattuk. Alakja emberi, sőt, már-már vonzó, természetében azonban még mindigott él a gonosz, jelleme aligha áll másból.
A Nosferatu 1972-esfeldolgozásában a vámpír már szeretni is képes. Bár külsőre rút szörnyeteg,szenved a magánytól, a szerelem hiányától és a halál valóságos megváltásszámára.
Az 1992-ben Francis Ford Coppola által rendezettDrakula már igazi romantikus történet. A gróf menyasszonya öngyilkossága miattfordul el istentől és válik vámpírrá, majd ezután évszázadokon át keresireinkarnálódott kedvesét. Végül a 19. századi Angliában talál rá Minára, akivelugyanúgy szeretik egymás, mint több száz éve. A gróf végül kedvese keze általhal és lelke is megmenekül az örök kárhozattól.
A következő állomása vámpírok jellemének változásában AnneRice regényei, illetőleg az azokból készült sikerfilm, az Interjú a vámpírral. Ezekben atörténetekben már nem az ember és gonosz közti harc áll a középpontban.Főszereplői maguk a vámpírok, akik sokfajták, egyéniségük színes, akár ahalandóké, vannak köztük gonoszok, mások csendes egyszerűséggel figyelik avilág történéseit, és bizony akadnak olyanok is, akik még az embernél isemberibbek. A legnagyobb hatást Anna Rice világa gyakorolta a 21. század vámpírmítoszára, de mind a Penge, mind az Underworld filmekben találkozhatunk azönálló, saját világukban létező vérszívókkal. Törvényeik, hagyományaik szerintélnek akárcsak egy új faj az emberek mellett. Sőt, néhány vámpírnak lelke is vana szó hagyományos értelmében, ahogy azt láthattuk az Angel és Buffysorozatokban.
Sok embert vonz eza gótikus világ, amit Rice regényeiben, illetőleg a mostani szerepjátékokbanmegtapasztalhatunk. Stílus, valódi életérzés vált belőle, divatot teremtett,mind viselkedés, mind öltözködés terén. Aki esetleg még nem ismerné, ámszívesen belekukkantana egy-egy parti erejéig, gyorsan ugorjon le alegközelebbi könyvesboltba és vásároljon néhány szabálykönyvet, vagy ami mégjobb, látogasson el egy jó kis livera.
Források:
MuskovitsEszter—Drakula humanizálódása
Rejtélyekkönyve—Jacques Marseille, Nadeije Laneyrie-Dagen /Larousse-OfficinaNova—1995/
www.vegzet.hu —Tanulmányok /Vámpírok,farkasemberek, démonok/
Tibor SzabóZoltán—Hogyan éljünk meg a vámpírból?
www.wikipédia.org —A vámpír
Telek Balázs—Avámpírmítosz napjainkban
www.davidboreanaz.hu — Gosi T.—Igazivámpírok