Batman minden idők legidősebb szuperhősei közé tartozik.Képregénybeli karrierje önmagában történelem, azok a kalandok pedig,amiket Robinnal éltek át, a mítoszok világát idézhetik föl azolvasóban. Az első Batman-Robin képregény kiadására pontosan 62évvel ezelőtt, 1944. február 20-án került sor.
Batman a maga nemében sok szempontbólformabontó volt, amikor legelőször felbukkant a képregényfüzetekoldalain 1939-ben. Akkori nagy vetélytársával, Supermannel ellentétbenő semmilyen természetfeletti erőt nem birtokolt, és nem azért harcolt,hogy önzetlenül segítsen az emberek, hanem mert ki akarta elégítenisaját feneketlen bosszúvágyát.
Az 1940-es évek megteremtették aBatman-kultuszt, itt hintették el a készítők azokat a magvakat, amibőlkésőbb kicsírázott legendájuk. Ekkor jelent meg Bruce Wayne társakéntDick Grayson, azaz Robin, aki csak megerősítette a bosszú-vonulatot,nem tompított rajta. A Bob Kane és Bill Finger által megalkotott karakterek együtt értek el igazán szép sikereket.
A két hős tettei valóban nagyszabásúak, és az 1944-es év tényleghihetetlenül kalandos, de legyünk őszinték: belevaló rosszfiúk nélkülBatman és Robin sosem váltották volna ki a közönség csodálatát. Alegenda tovább dagadt: feltűnt hát Joker és a Macska (a későbbiMacskanő elődje).
A kezdeti időszakban Dick Grayson csak egyvolt a sok Denevérember-segítőtárs közül, akiknek a száma sorozatosannőtt. Harmadik társként csatlakozott a pároshoz 1955-ben Bat-Hound(Denevérkutya), majd Batwoman és végül, 1961-ben Batgirl. Mindenki tudtaazonban, hogy az ebben a világban rejlő lehetőségek korántsemvégtelenek, és 1964 közepén be is következett, amitől mindenki tartott,a hősök iránti érdeklődés folyamatosan csökkenni kezdett.
Ugyanebben az évben megjelent Batman megmentője, Julius Schwartz,és munkája nyomán kigyomlálódtak a Denevérember társai. Robin azonbanmegmaradt Batman oldalán, és az új, szürreális, még veszélyesebb GothamCityben kellett helytállniuk. A készítők nagy örömére mind aképregényben, mind a való életben sikereket értek el, mivel az eladásistatisztikák lassan megindultak felfelé.
Időközben filmes adaptációk is készültek akét szuperhősről, bár az 1943-as és 1949-es filmek már akkori mércévelmérve is silányak voltak. Denevérember és Robin igazából csak 1966-bantört be a filmes világba, amikor Adam West, mint Batman és társa, akit Burt Wardalakított, sikerrel vitték át a képregény hangulatát a sorozatba. Annakidején óriási népszerűség övezte a Batman című produkciót. A hatvanasévek legnagyobb sztárjai elkeseredett küzdelmet folytattak azért, hogyegy-egy rész főgonoszát alakítsák, így növelve rajongótáborukat. Többekközött Bruce Lee, Joan Collins vagy Gábor ZsaZsa próbált egy-egy gonosz szerepében a két hős életére törni, természetesen teljesen eredménytelenül.
{mospagebreak title=Mozifilmek, sikerek, sikertelenségek}
Miutána nézők ráuntak a sorozatra, Batman és Robin népszerűsége ismétcsökkenni kezdett, és a grafikusok nem is tudtak kiugró eredménytprodukálni egészen 1989-ig. Ekkor született meg az első, egész estés Batman-mozifilm. A címszereplőt Michael Keaton alakította, a gonosz, pszichopata Jokert Jack Nicolsonszemélyesítette meg. A produkció hatását mindenütt csak „Batmánia”néven aposztrofálták. Nem csak film, hanem zene, matrica és persze mégtöbb képregény-kaland igyekezett kielégíteni a rajongók éhségét. Mivel1989-ben csak a Denevérember került a mozikba, Robin karaktere egykicsit háttérbe szorult.
A nagy siker újabb filmes produkciók megszületését vonta maga után, és 1995-ben a Batman foreverbenRobin újra a Denevérember segítségére kelhetett a filmvásznon. EkkorraMichael Keaton végleg felhagyott a szuperhősködéssel, így Val Kilmernek adatott meg a lehetőség, hogy a fekete páncélba bújjon, míg társát Chris O’Donnell alakította. A filmnek egy pozitívuma volt: jobban sikerült, mint a második rész.
A következő, 1997-es Batman and Robinnak már nem voltak ilyen sikerei. A fekete lovag jelmezét ezúttal George Clooneyhúzta magára, míg Robin megformálója maradt Chris O’Donnell. Nincs rájobb szó, ez a film egy mítosz meggyalázása volt, és Clooney maga is úgynyilatkozott utólag, hogy a szerep elvállalása élete legszánalmasabbdöntései közé tartozott. Az utolsó közös produkció tehát óriásikudarcba fulladt, függetlenül attól, hogy sokadjára is megmentettékGotham városát.
Batmanhez és Robinhoz sokféleképp lehetviszonyulni. Vannak, akik utálják őket, és könyökükön jön ki, amikorróluk hallanak, de találkozhatunk olyanokkal is, akik hajlandóak többmillió forintnak megfelelő pénzt fizetni, csakhogy a kezükbe kerüljönaz a bizonyos, legelső szám. Mindazonáltal tény, hogy karrierjüktiszteletre méltó és megbecsülendő: 62 éves munkásságuk alatt nemakartak mást, csak önzetlenül szórakoztatni az olvasókat.
{mosgoogle center}
]]>