Az újrafeldolgozások és a görög mondavilág iránt feltámadó érdeklődés közös halmazából jött ki a legújabb, trükkökkel feltúrbózott amerikai megaprodukció, A titánok harca. A filmipar jelenkori iránya pedig utólag hozzárendelte a harmadik dimenziót is, így aztán a mozikban 2D-ben és 3D-ben is meg lehet e hét csütörtökétől tekinteni. A főbb szerepeket Louis Leterrier rendező a következő hírességekre osztotta: Sam Worthington (Perszeusz), Gemma Arterton (Io), Liam Neeson (Zeusz), Ralph Fiennes (Hádész). A film meg fogja osztani a közönséget, ám be kell vallanunk, hogy a célját minden bizonnyal eléri: 120 perc kikapcsolódást ígér, és ezt be is tartja.
Persze A titánok harca története nem követi hűen a görög mitológiát, amin nincs min csodálkozni: Hollywood mind időben, mint térben messze van az ókori görög városállamoktól. Ezzel szemben vannak itt istenek, óriás skorpiók, moirák, dzsinnek és van egy Hydránk no meg egy krakenünk. A sztori nem bonyolult: egy halász díszes koporsót fog ki a tengerből. A koporsóban egy élő gyermeket talál halott anyja keblén. A fiú, Perszeusz a tengeren nő fel és halász lesz. Sorsával akkor szembesül, amikor Hádész megöli nevelőapját, nevelőanyját és féltestvérét. Perszeusz ekkor Argoszba kerül, ahol szemébe vágják az igazságot: ő egy félisten és az a sorsa, hogy megleckéztesse az isteneket. Nagy nehezen elfogadja a feladatot és elindul megszerezni a Hydra fejét, hogy azzal megölhesse a krakent, amely hét nap múlva elpusztítja Argosz városát, ha Hádész nem kapja meg áldozatul Cassiopeiát. A fejért azonban le kell mennie az alvilágba…
Ezek a szerepek nem követelnek túlságosan bonyolult színészi játékot. Liam Neeson vagy éppen Ralph Fiennes számára ujjgyakorlat lehetett az isteni karaktereknek a megformálása. A szöveges részek háttérbe szorulnak az akciójelenetek mögött, és ez a film előrehaladtával, a görög harcosok elhullásával egyre inkább így van: kevesebb szereplő kevesebbet beszél. Sajnos a film humorban sem bővelkedik, és ami humor megvillan benne, ahhoz is kell az eredeti, 1981-es film ismerete. Ezzel együtt – ha belegondolok – ez talán nem is baj. Furcsa lenne, ha az ókori görögök 21. századi amerikai poénokat nyomatnának.
A trükkök remekek, de ennél alább már nem lehet adni egy valamirevaló hollywoodi szuperprodukciót. Az utólagos 3D-s átíráskor azonban az emberi alakok feldimenziósítása nehézkesen sikerült, és néha inkább szellemképesnek tűnnek, mint sem térbelinek. A számítógép teremtette világ és a mitológiai figurák esetében azonban nem lehet okunk panaszra: hozzák a minőséget. Impozáns, amikor megjelenik Argosz öblében a kraken, és csápjaival lecsap a városra.
A zene hangulatos, bár nem sikerült olyan varázslatosan fülbemászóra, mint – mondjuk – A Karib-tenger kalózai. A film egésze így van ezzel egyébként : profi módon összerakott átlagos kalandfilmnek sikerült A titánok harca remake-je, de semmi zseniális nincs benne. Élvezhető produkció, ha az ember nem vár többet tőle, mint egy kis kikapcsolódás. A folytatás lehetőségét a készítők nyitva hagyták, és az első hétvégi bevételek tükrében (64,1 millió dollár USÁ-ban és Kanadában és 44,2 millió másutt) van is esély a második részre. Reméljük, lesz valakinek egy jó forgatókönyve később.]]>
