Kész-Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület is, amely a Szegedi Fantasztikus Tábor hátterének megteremtésén dolgozik már évek óta. A Szefantor 1985-ben szerveződött meg először, és több száz embernek nyújtott azóta emlékezetes élményeket. (Ha 1 %-odat nekik szeretnéd adni, az adószám a következő: 19080646-1-06) A Kész-Tető Egyesület 1988-ban alakult meg. Fő célja a táborozások elősegítése, koordinálása. Számos tábor köszönhette az egyesületnek meglétét, anyagi segítségét. Mikor elkezdtek szűkülni a források, és az emberek is elfordultak a szabadidős tevékenységektől, akkor az egyesület működése is elkezdett akadozni, majd az ezredforduló után teljesen meg is állt. A SZEFANTOR szervezői 2006 végén újították fel kapcsolatukat az egyesülettel, és hónapokon belül átvették és aktivizálták a szervezetet. Mára már tevékenységünkkel részben felújítottuk a táborunknak helyt adó alkotóházat, a fő táborunk mellé elő-, utó-, és más tábort is szervezünk. A befolyó 1 %-nak köszönhetően a tábordíjak nagymértékű emelését is el tudjuk kerülni, minőségibb étkezést tudunk biztosítani, és még színvonalasabb programokat. Az egyesülettel folyamatosan pályázunk különféle támogatásokra, igaz kis sikerrel, de az is plusz forrás számunkra. Az egy százalékot aki a tábor számára kívánja küldeni az alábbi adószámra teheti: Kész-Tető Ifjúsági és Kulturális Egyesület 19080646-1-06 Elérhetőségek Pusztay István pusztay.istvan@freemail.hu Zalatnai Zámor zzami@freemail.hu A tábor honlapja: http://szefantor.sfblogs.net/]]>
A szerzőről
sheenard
Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró. Az Átjáró SF irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe sorozat egyik "szülőatyja", többszörös Zsoldos-díjas, 2007-ben az ESFS a legjobb SF írónak választotta. A kezdetek kezdetétől az SFportal szerkesztője.