Raszputyin, az izzószemű, őrült próféta, az újkori mesék réme, különösen az Anasztázia-rajzfilmekután; a nők csábítója, a BoneyM egyik slágere után. Az ismeretlenségből bukkantki, és szentnek kiáltotta ki magát, holott korántsem volt az, De annyibizonyos, a cári családot haláláig tartotta befolyása alatt. Ãm ki is volt ővalójábanő Gyógyító erejű szent, vagy egy szélhámos?
1886}
1907. július 16.,késő éjjel. A Szentpétervár melletti Carszkoje Szelóban, a cári palotában II.Miklós cár és Alexandra cárné imádkozik a hároméves cárevics, Alekszej ágyamellett. A kisfiú hemofíliában, vérzékenységben szenved, anyai örökségképp;játék közben elesett, és ez akár a halálát is okozhatja. A cári pár egytitokzatos látogatóra vár. Grigorij Jefimovicsotkét éve ismerték Milica és Anasztázia nagyhercegnők révén, akik szerintGrigorij rejtélyes gyógyító erővel bír; az ő unszolásukra hívták a titkoslátogatót, ügyelve, hogy a palotaőrség ne vegye észre.
éjféltájt egytorzonborz hajú és szakállú, őszülő férfi jelent meg a szobában; térdre vetettemagát egy ikon előtt, imádkozni kezdett, majd felállt, keresztet vetettAlekszejre, és mesélni kezdett a kisfiúnak. Az elbűvölt gyermek hamarosanelaludt a mély, dallamos hangtól; ekkor a látogató meghajolt a cár és feleségefelé, biztosította a szülőket, hogy a cárevicsnek semmi baja nem lesz, majdtávozott.
Alekszejmeggyógyult, a cár és a cárné pedig udvarukba fogadták a csodatévő szentet.
GrigorijJefemovicsról szinte semmit nem tudunk, mielőtt 1903-ban felbukkantSzentpétervárott. Annyi bizonyos, hogy szibériai paraszt lehetett, és hogy aRaszputyin („züllött”, „romlott életű”) nevet a szülőfalujában ragasztották rá.Hírhedt volt ivászatairól, erkölcstelenségéről, verekedéseiről, majd egyszerrecsak gondolt egyet, és néhány hónapot eltöltött egy kolostorban, majd útnakindult. Sztárecnek, vándorló remetének adta ki magát, akinek hivatása, hogysegítsen az embereken, vigaszt nyújtson lelki bajukban. Ellenségei szerintRaszputyin a hliszt nevezetű tiltott szekta tagja volt; ezek vallásos buzgalmakimerült az éjjeli orgiákban. Végső soron ez egybevágott a züllött szerzetessajátos hittételével; először vétkezni kell, hogy megtisztulhassunk.
Valamikor meg isnősült, négy gyermeke született; egyik fia meghalt, másik gyengeelméjű lett.Két lányát 1908-ban hozatta Szentpétervárra, hogy neveltesse őket.
1903-ban megtértbűnösként mutatkozott be Kronstadti János atyának, Szentpétervár legtiszteltebbegyházi személyének. A papok hamar megkedvelték az alázatos, őszinte, remekszónoki készségű férfit, aki ekkor körülbelül harmincöt éves lehetett – bennelátták az együgyű parasztokra tökéletesen ható prédikátort. Nem telt sok időbe,és Raszputyin bejáratos lett az udvarba, majd megismerkedett anagyhercegnőkkel.
A gyógyítás–amelynek sikerét hipnózisnak tulajdonítják- után a nem épp szentéletűszerzetesnek egyre nagyobb befolyása lett az udvarnál. A ragyogó kék szempár afekete szemöldök alatt megbabonázott szinte mindenkit; ifjú lányokat és meglettférfiakat egyaránt. Az egyetlen, amit soha, senki nem felejtett el, az a szemevolt –a francia nagykövet szerint ebben összpontosult a szerzetes teljesszemélyisége. Nyers érzékisége és ragadós jámborsága különös keveréketalkotott; ezzel nyerte el az udvari hölgyek seregének olthatatlan rajongását.és miután imáival többször is segített a kis cárevicsen, semmi olyat nemtehetett, amit Alexandra rosszallott volna.
és amit a cárnészeretett, az természetesen elnyerte gyenge akaratú férje tetszését is. Eleintecsak a gyógyítás miatt vették igénybe Raszputyin erejét, ám hamarosan márállamügyekben is kikérték tanácsát. Miklós közeli rokonai a sztárec befolyásaláttán rávették a cárt, hogy száműzze a szerzetest, ám ez csak rövid ideigtartott… addig, míg a szerzetes egy Szibériából küldött távirattal ismét be nembizonyította gyógyító erejét.
1914-ben az OroszBirodalom egyre inkább a háború felé sodródott, majd bele is került. Furcsavéletlen, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének meggyilkolása előttegy nappal Raszputyin csaknem életét vesztette; egy őrült nő hasba szúrta,miközben azt kiabálta; „Megöltem az Antikrisztust!”
Nem ölte meg, sőt,a sztárec még aznap figyelmeztette Miklós cárt: „A háborút… amely csakpusztulást, szenvedést… könnyek egész óceánját és vérözönt okozna… el kellkerülni.”
Két év múlva, azelső világháború megjósolt káosza éppen stagnált kissé, mikor is az udvarfülébe borzasztó hír jutott; Raszputyin állítólag a cárnén át rávette a cárt,hogy kössön békét Németországgal!
Ekkor döntött úgynéhány nemes, hogy a sztárecnek vesznie kell.
Az összeesküvésvezére Félix Juszupov herceg volt, a cár egyik unokahúgának férje. Aszerzeteshez hasonlóan ő is kedvelte a tivornyázást, megesett, hogy egy helyenmulatták át az éjszakát, egyszer még valamilyen betegségét is kezeltette vele.
1916. december28-án Juszupov éjfél utáni vacsorára hívta Raszputyint; a sztárec erre azalkalomra megmosakodott, megfésülködött, hímzett selyeminget és tiszta nadrágotvett. Megérkezésekor a herceg egy alagsori szobában borral és süteménnyelkínálta, míg fenn szólt a fonográf, és az összeesküvők estélyt színleltek. Asüteményben és az italban akkora adag cián volt, mely hat emberrel is végzettvolna, ám a szerzetes jó étvággyal evett-ivott, kínálva házigazdáját is, akielképedve szemlélte. Két óráig csak beszélgettek, ekkor Juszupov elnézést kért,felment, megtanácskozta társaival a dolgot, majd egy elrejtett pisztollyal ingealatt tért vissza. Felhívta a kissé már pityókás Raszputyin figyelmét a falonfüggő, remekmívű feszületre, kérte, hogy imádkozzon érte, majd rálőtt a háttalálló sztárecre. Az előrezuhant, és a betóduló összeesküvők egyike, egy orvos,megállapította, hogy meghalt. Már azon tanácskoztak, mit kezdjenek aholttesttel, ám ekkor a szerzetes megmoccant, és megpróbált felkelni.
Az elképedtmerénylők dermedten nézték, ahogy feláll, és kitámolyog fel a lépcsőn azudvarba; a kapuig nem jutott el, mert az egyik összeesküvő fejbe és mellbelőtte. A földre rogyó, de még hörgő szerzetest Juszupov egy bunkósbottal addigverte, amíg már nem mocorgott, majd zsákba dugták, kötéllel átgúzsozták, majd atetemet a befagyott Névába lökték.
A meglehetősthorroroid történetet alátámasztja és kibővíti, hogy amikor három nap múlvakifogták Raszputyin holttestét, a gyomrában lévő méreg, a három golyó, pártőrszúrás és a bunkósbot ejtette sebek mellett még vizet is találtak atüdejében! Magyarán szólva, még élt, mikor a vízbe lökték…
Gyilkosai nagyrészét felmentették, másokat enyhe pénzbírsággal vagy katonai szolgálattalsújtottak. Ãm az utolsó szó mégis Raszputyiné volt. Egy 1916. dec. 21-én keltlevélben azt írja Alexandrának, hogy ha ő meghal, a cári család két éven belülköveti őt a sírba.
Tizenhat hónappalezután a hatalomra kerülő bolsevikok kivégeztették a teljes cári családot.
A meghökkentőtörténet igaz. Raszputyin valószínűleg ösztönösen elsajátította a gyógyászatbanma is alkalmazott hipnózist, és ez segíthette a „gyógyító imák” mellett.Kicsapongó életmódja és borzasztó halála csak még híresebbé tették –és szinteszentté avattak egy embert, aki sohasem volt szent.
Forrás:
A világ legnagyobbboszorkányai
Pintér István-Rejtélyek és botrányok a huszadik században
R-D Válogatás-Történelmi rejtélyek