Variety interjúvolta meg Ridley Scottot az Exodus című filmje kapcsán, ebből derült ki ez az információ. A rendező egyébként éppen hazánkban forgatja A marsi filmváltozatát, de a hétvégékre átugrik Londonba, hogy a Christian Bale főszereplésével forgatott Exodus utómunkálatait felügyelje. Mint a filmes magazinnak elmondta, az első Blade Runner film társírójával, Hamton Fancherrel már összehozták a történetet, egy „elég erős, három felvonásos történetszálat”, ami elég jól kapcsolódik az első filmhez. Azt is elárulta, hogy a rajongók számíthatnak Harrison Ford feltűnésére – a film részben arról is fog szólni, hogy megtalálják Rick Deckardot, aki az utolsó harmadban fog feltűnni. A filmet, ha minden igaz, 2015-ben forgatják le, a rendezői székbe azonban végül mégsem Ridley Scott ül be – ő csak producerként irányítja majd a stábot.]]>