Disney vezérnek lenni jó lehet manapság, a cég birtokában van sok jó cucc, mint például a Vasember páncél, meg valamennyi Jedi és Sith lovag fénykardja, a Bolygó Hollandiról nem is beszélve. Nem csoda, hogy ha megszólal, akkor sokan odafigyelnek rá – a Tribeca Film Festivalon a Bloomberg tudta megszólaltatni Alan Hornt, a stúdió vezérigazgatóját. A fő téma természetesen a Star Wars volt, melynek megkezdődtek a forgatási munkálatai. Mint Horn elmondta, a second unit már elkezdett dolgozni – mindenféle kiegészítő felvételeket elkezdtek leforgatni, például Abu Dhabiban. Sok helyszínt kell jó időben befotózni, hogy aztán legyen idő starwarsosítani őket. A csapat sokféle helyszínt végiglátogat, a fő stáb azonban még nem dolgozik. Viszont a híradás szerint a casting immáron csaknem lezárult, megvannak a főbb szereplők – de a stúdió még nem áll készen arra, hogy bejelentse a neveket. A Bloomberg újságírója rákérdezett, hogy mi a helyzet a decemberi bemutatási dátummal: a Star Wars filmek hagyományosan májusban szoktak megérkezni a mozivásznakra, ettől a hagyománytól eltér az Episode VII, amit 2015. decemberében láthatunk majd. Nem biztos, hogy a későbbi mozifilmek is decemberben érkeznek majd – a Disney egyelőre nem döntött a későbbi filmek dátumáról. Ez ugyanis sok mindentől függ, többek között a forgatókönyvek állapotától is. (Egy kommentátor szerint viszont a decemberi dátum tökéletes időzítés – a karácsonyi időszakban piacra dobhatnak mindenféle Star Wars-os kütyüt, ami aztán az ő házában fog kikötni.) Még nem lehet pontosan tudni, hogy mennyibe is fog kerülni az Episode VII forgatása, a büdzsé még nem végleges – de valahol 175 és 200 millió dollár körüli összegre lehet számítani. Horn tisztában van azzal, hogy a közönségnek magas elvárásai vannak, amiket teljesíteni kell. George Lucas szerepéről annyit mondott, hogy ő tanácsadóként vesz részt a munkálatokban, a fő döntéshozó a franchise mögött immár a Disney – és ezzel Lucas tisztában volt, amikor eladta a cégét. Ugyanakkor Kathleen Kennedy és Lucas gyakran egyeztetnek, Lucas közreműködését pedig nagyra értékelik. Horn beszélt pár szót a Marvelről is, konkrétan a Captain America 3-ról – ami úgy alakult, hogy 2016. május 6-án kerül bemutatásra… ugyanazon a napon, amikor a Batman vs. Superman is a mozikba kerül. Ha ez így marad, az bizony véres harc lesz a két képregény-franchise között. „Meglátjuk. Küzdünk vele” – ennyit mondott Horn a beszélgetésen résztvevők Twitter-üzenetei alapján. A Karib-tenger kalózai ötödik részének forgatókönyvét még nem látta Horn, így még nem kapott zöldlámpát a produkció.]]>