Manapság már nincs olyan nagyköltségvetésű film, legyen az történelmi, dráma, kosztümős, krimi, thriller vagy akármi, amit ne töltenének csurig CGI effektekkel. Ezzel nincs is baj ameddig a látványt arra használja egy rendező, hogy kihangsúlyozza, életre keltse a történetet.
Sajnos a Tűzgyűrűben CGI és látvány van, történet viszont szinte semmi.
Elképzelem ahogy Del Toro találkozik a Warner és a Legendary Pictures producereivel egy zajos szórakozóhelyen és a zenét túlüvöltve odakiáltja nekik: „Akarok csinálni egy nagyköltségvetésű látványfilmet, kérek kétszázmillió dollárt!”, majd amikor mindenki lelkesen rábólint, leül Travis Beachammal egy félreeső boxba és sör mellett röhögcsélve két és fél óra alatt másfél oldalon bulletpointokba szedve összegyűjtik az összes megalomán klisét, ami filmre került az utóbbi húsz évben.
Az olcsó forgatókönyv tehát ezzel kész is (kell a pénz a CGI-re) és nagyjából úgy szól, hogy az Óriásrobotok az Óriásidegenlények ellen csatáznak egy óriásit, amit megmagyarázunk jól valami sefüle-sefarka háttér sztorival és telepakolunk akkora kliséjelenetekkel, hogy csak az nem találja ki mi fog történni a következő pillanatban, aki még nem látott hollywoodi produkciót.
Nagyjából így készülnek az új hardwereket és CGI technológiákat bemutató techdemók forgatókönyvei is. A látványnak minden alá van rendelve, úgyhogy a többi már nem is számít. Pedig lehet olyan látványfilmet csinálni, ami szórakoztat is. Emlékszem a Függetlenség napja vagy az Armageddon hány sebből vérzett, mégis nyújtott annyit, hogy még mindig simán le lehet ülni eléjük a kereskedelmi csatornák elé a hatszáznyolcvanadik ismétlésre.
Sztori tehát nincs, lépjünk tovább.
A színészek kiválasztásánál körülbelül ugyanazok a szempontok voltak az irányadók, ami a forgatókönyvnél. Tehetséges ifjú titánokat gyűjtöttek össze valószínűleg olcsón (kell a pénz a CGI-re), akik mellé betették a Prometheusban viszonylag jól játszó Idris Elbát, meg persze Ron Pearlmant viccesen kameózni, mert hát ő jó haver. (Ez utóbbi amúgy még a jobbik ötletek közé tartozik)
A főhős mellé betolt kislány egyenesen a japán anime világból érkezett és a karakter láttán egyből beugrott a Mirror’s edge című EA játék főszereplője, akire nyilván véletlenül hasonlít megszólalásig, meg talán mert keveset akartak költeni a látványtervekre (kellett a pénz CGI-re).
Persze vannak komikus karakterek is, akik itt-ott gegeznek kicsit oldandó az óriási feszültséget, de nagyon érződik az erőltetettség.
Összegezve semmi meglepő nincs a színészi munka terén, becsületes iparosmunkával hozzák a borítékolható alacsony színvonalat, néhány ritkán felbukkanó megvillanással (akit úgy hívnak, hogy Ron Pearlman).
És akkor most jöjjön a látvány. Ahhoz képest, hogy láthatóan a CGI-on kívül minden másra csak centeket költöttek a készítők, korántsem lett az a lenyűgöző, álleejtő alkotás mint amire gondolnánk. Az akciójelenetekből kellően sok van, de az éjszakai, borús, folyamatosan esős óceáni környezetben állandó vízfröcskölésben rángatózó jelenetektől előbb kaptam hányingert, mint szívdobogást. Valóban jól érződik a robotokon és a szörnyeken, hogy monumentálisak, de kicsit mintha túl sok jelenet lett volna sötétbe és füstbe csomagolva. A 3D rendesen nézett ki, de nem nyújtott maradandó élményt, talán egy-két kivételt leszámítva.
Mint mondtam, kicsit igazságtalannak érzem, hogy most bántom a Tűzgyűrűt, mert nyilvánvalóan 10-15 év közötti, xboxon edződő amerikai fiataloknak szánták, akik kétségkívül rajongani fognak érte, de azért azt is érzem – és szerintem sokunk nevében beszélek -, hogy bennünk is él még a rácsodálkozó, lenyűgözhető kamasz, aki hónapokig várja az új látványfilmeket hátha megint megtörténik velünk a csoda, amit a sok érdektelen iparosmunka között nagyritkán kiszenved magából Hollywood. Hát most ilyesmi távolról sem történt.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=AIdzq0lD3Qw]]>
Tűzgyűrű – Techdemó vagy film?
