Patrick Stewart amerikai filmszínész. Gáspár András és Novák Csanád írók: Ynev világának – a M.A.G.U.S. avagy a Kalandorok Krónikáinak– megteremtői, a legismertebb magyar szerepjáték alapötletének adói ésmegalkotói. A kilencvenes évek elején aktív fordítók, nagy szerepükvolt a fantasy-irodalom magyarországi meghonosításában. Kiadójuk hosszúéveken keresztül egyedülálló zászlóvivője volt a sci-fi és fantasytematikájú műveknek. Wayne Chapman név alatt közösen publikálták A halál havában, az Észak lángjai és Két hold kötetüket. Böszörményi Gyula író: 1964-ben született, és eddigi pályafutásaalatt bámulatosan sokoldalú szerzőként mutatkozott be. 1997-benbeválogatta az ÉS legjobb novellistái közé. Számos irodalmi regényt,romantikus regényt és mesét írt már, fantasy történeteit Harby Riann néven publikálta. Az Űrgammák tévésorozat forgatókönyvírója, storyline managere, és a Barátok közt produkció skript-írója. A Komédium Színház negyedik éve játssza Kucó c. monodrámáját. 1990-ben a Magyar Televízió Nagy Élet címmel dokumentumfilmet forgatott vele. A 2002-es karácsony szenzációja volt egyéni hangvételű regénye, a „Gergő és az álomfogók” Fonyódi Tibor négy évvel ezelőtt Harrison Fawcett néven publikálta első írását: egy három kötetes sci-fi regény első részével indított (a Katedrális-ciklusnakeleddig két kötete jelent meg), amely rögtön meghozta a szerzőnek azelismerést. Az azóta megjelent regényeken és kisregényeken átsejlik azíró teológiai képzettsége, a történetekben technika és misztikumegymást kiegészítve jut szerephez, megbolondítva az író sajátoshumorával. Különleges regénye a magyar Szent Korona 27 századi kalandostörténetét feldolgozó „A korona hatalma” könyve. Két éve kezdteel a Kalandor kiadónál misztikus kalandregényeinek publikálását sajátnéven . Ezek a művek a honfoglalás előtt játszódnak, illetveforgatókönyvírással keresi kenyerét. Dr. Horváth András, űrkutató csillagász, a Planetáriumigazgatója. Előadásának témája a Columbia űrrepülőgép katasztrófájaután tapasztalható nehézségek és az űrkutatás lendületének lassulása. Réz András filmesztéta. Az európai sci-fi és fantasy filmekmúltja és jövője. Mivel a francia filmgyártás az utóbbi években óriásilendületet vett, technikájában és minőségében közelíti a hollywoodifilmeket, elképzelhető, hogy életre kel a tipikusan amerikai filmekmellett az európai filmgyártásnak ez a vonulata is. Dr. Torkos Attila, irodalmár, szakértő, a Dűne-univerzum szakértője. Németh Attila: a Möbius Kiadó tulajdonosa. Star Trek-sorozatok és mozifilmek fordítója. Kettejük előadása az időutazás filmekben és könyvekben leírt elképzeléseiről szól. A Magyar Tolkien Társaság előadása J. R. R. Tolkien munkásságáról és A Gyűrűk Ura hátteréről. Star Trek – The Next Generation szinkronszínészek: többek között Varga T. József, Tátray Zita, Oberfrank Pál… A Camelot Kiadó Lord of the Rings kártyajátékkal, bemutatókkal és kiadványaival, a Beholder Kiadó Túlélők Földje levelezős szerepjátékával, illetve a Hatalom Kártyái bemutatójával lesz jelen. A Gamestar magazin és a Netropolis tíz számítógépen folyamatos versenyekkel, játékokkal várja az érdeklődőket.]]>