Verőfényes napsütéssel örvendeztetett meg mindenkit február 19-ik napja. Ãm akik részt vettek délután egy órától a Star Trek és Battlestar Galactica rajongói találkozón a Millenáris Parkban, azok számára nemcsak az időjárás miatt marad emlékezetes múlt hét vasárnapja.
{mosgoogle center}
A rendezvény területére történő bejutástkövetően mindenki azonnal megnyugodhatott, jó helyen jár, hiszen akitűzött zászlók már messziről hirdették a csillagflották dicsőségét.Többen persze régi ismerősként üdvözölték egymást, mindig összefut azember egy-két baráttal ebben a galaxisban is – jegyezhették meg sokan.Pontban egy órakor a kíváncsi tekintetek egy pontraszegeződtek: a kapitányi hídon, azaz a színpadon feltűnt Szőnyi Zsuzsi, mint az Ãtjáró Találkozások Star Trek és Battlestar Galactica rajongói napjának műsorvezetője. A megjelentek a közelmúlt híreinek meghallgatása után egy Andreas Katsulas-emlékvideó megtekintésével emlékeztek meg a Babylon 5 G’Kar nagykövetét is eljátszó színészről.
Az események ezután nem várt fordulatotvettek. Az erős napsütés következtében a vetítéssel járó színpadiprogramok kivitelezése még a lelkes szervezők erejét is meghaladta, ígyinkább – a közönség egyetértésével – amellett döntöttek, megvárják mígközponti csillagunk a horizont alá süllyed. Borult a sorrend,keveredtek a műsorszámok, ám aki a helyszínen volt tanúsíthatja,érdekességekben így sem volt hiány.
Szélesi Sándor rövid felszólalásábanszót ejtett a Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesületről s annakfontosságáról, hogy az egyre barátságtalanabb tévés vetítési időpontokellenére fennmaradjon a két széria rajongói közössége. Ezutánelőadásoknak adott helyt a színpad, és a Voyager és az Alfa kvadránskapcsolatáról illetve a Deep Space 9 és az új Battlestar Galacticahasonlóságairól és különbségeiről hangzott el bemutató. Az oldotthangulat megteremtésébe néhány humoros szösszenet is besegített: meglehetett tudni, hogyan hatnak Murphy törvényei a Star Trekben, illetve azt, miért is megy át a Star Trekes csirke az úton. A móka után a sci-fi sorozatok kulisszái mögött kutakodtak a szakértők, azaz Ronald D. Mooreforgatókönyvírói munkássága volt a téma. Nevezett úriemberről elégannyi: valamilyen különös oknál fogva szívesen alakít át egykori férfiszereplőket nőneművé.
Miközben a Pódiumon egymást követték a BSG- és Star Trek-érdekességek,a színpad mellett kitartó fanatikusok nem akármilyen eseménynektapsolhattak. Többeknek ugyanis ez a vasárnap hozta el a hazai Star Trek-mozgalmonbelüli előléptetést. S hogy a rajongók igencsak aktívak, azt jólmutatták a kiosztott alhadnagyi, hadnagyi és admirálisi kinevezések.
Egy percig sem maradt érdekes prezentációk nélkül az információkra éhes közönség: Miyazaki Jun és Tamás Gábor tartott előadást a régi és új Battlestar Galacticasorozatról. Csak remélni tudjuk, hogy nem tartózkodtak cylon kémek aközönség soraiban, hiszen a két szaktekintély igen részletekbe menőenecsetelte az egyes űrhajók tulajdonságait illetve több szereplő emberigyengéit.
A játékos kedvű rajongók semunatkozhattak: volt itt kép- illetve filmkvíz is. Sokan bizony már egytárgy, vagy rövid filmrészlet megtekintése után biztonsággal mozognak aStar Trek-univerzumban, így nagy volt a csata a nyereményekért.A versenyzők tudását bizonyítandó elég annyit leírni: a filmkvízbencsak hibátlan megoldássorral lehetett a dobogóra kerülni!
Némi videózás után a vendégek és szervezőkközös pezsgőzéssel zárták a napot, az Ãtjáró Találkozások harmadikszületésnapja alkalmából. Ãm a jeles esemény is csak szusszanásnyiszünetet jelent a rendezvény történetében: nemsokára ugyanis március5., azaz közeleg az újabb Ãtjáró-nap…
]]>