Orson Scott Card regényéből készült Ender’s Game – Végjáték film nyitóhétvégéjén, és meg is érkeztek az első bevételi adatok. A 100 millió dolláros büdzséből készült mozifilm első körben 28 milliót hozott a konyhára, ami picivel magasabb, mint az elemzői elvárások, de nem jelenti azt az átütő sikert, amit a stúdió remélt vele kapcsolatban. A Lionsgate, a Summit Entertainment anyacége ugyanis azt remélte, hogy a Végjáték-kal elindíthat egy új, fiataloknak szóló franchiset – ők csinálták ugyebár a Twilightot, náluk készül a Hunger Games is. A Végjáték ugyan erősebben nyitott, mint például a The Host vagy más filmek, amik a Bella vagy Katniss kalandjaiért rajongó fiatal közönséget célozták – de így sem elég erősen ahhoz, hogy biztosra vehessük a folytatást. A PG-13-as besorolású (azaz fiatalok által is nézető) Végjáték közönsége inkább férfi (58%) és a vártnál valamivel idősebb volt (a látogatók 54%-a volt 25 évnél öregebb). A film jelenleg 7,2-es értékelésen áll az IMDB-n, a Metacritic aktuális adatai szerint 51%-os átlagot kapott a kritikusoktól, és 7,6 ponton áll a nézők részéről. Magyarországon ezen a héten, november 7-től adják a mozik a filmet – valamint megtekinthető lesz a HungaroCon országos sci-fi találkozó programjában is.]]>